Belépés

Active tribune users

  • grendorf

Önszerelmes vers

Pillangó képe

Szemtelen pillantás a saját szemembe.
Oh, mily csoda ez, szikra lobban.
Érzéki villanás, nincs más az eszembe':
belemélyedni egyre jobban!

Két kezem összeér, fonódik selymesen,
felserken vérem, szívem dobban.
Vörösvértestjeim néznek sejtelmesen,
s fehérek ölén forrás csobban.

Magamat ölelem, úgy, ahogy senki más,
csontom már szinte összeroppan.
Simulok gyengéden karomba – nem vitás:
szerelmet hívtam, s lám betoppan.

Örökös kötelék, s minden mit adhatok:
magamnak örökké hű társa maradok!

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Szeged

Stargazer képe

 

Azt mondják, fejünk felett a nap

többet ragyog, mint más tájakon.

Ha itt jársz, szívedből egy darab

itt marad, elhagy a fájdalom.

 

Én nem tudom. Itt éltem mindig,

elmondhatom, ez az én helyem.

Akárhová is mennék innen,

a város eljönne énvelem.

 

Ha vége már a hosszú télnek,

és eltemettünk fagyot-jeget,

mikor a kapunkon kilépek,

már körbecsókolnak a szelek.

 

Végigsétálva  a városon

mindegyik utcáját ismerem,

az új időket nem átkozom,

mégis belémhasít hirtelen:

 

lebontottak sok régi házat,

helyettük mások emelkedtek,

elsodorta az új évszázad

színhelyét régmúlt emlékeknek

 

és hol van az eltűnt hangulat?

De néha, ha a várost járom,

hallatják olykor halk hangjukat

emlékek, mint illanó álom,

 

mely mélyről tör fel és a szívet

úgy kínozza, majd belé szakad.

Mint beomlott bányában az érc,

bennem a ki nem mondott szavak.

 

A múzeum, a szökőkutak

(fürödtünk bennük már részegen),

a széles, hosszú sugárutak,

lányoknak súlya térdemen...

 

***************************

 

Régóta nem vonzza szememet

rengeteg csillogó kirakat,

inkább elfordítom fejemet.:

nézem a távoli hidakat.

 

A rakpart gátfalán megállok,

és hosszan bámulom a vizet.

Gondolkodom, hogy mennyi van még?

Néhány év, vagy talán évtized

 

és már nem leszek, de a város

tovább él majd, növekszik, dagad,

ugyanúgy megcsillan a napfény

a vízparti öreg fák alatt.

 

***************************

 

Amikor közeledik az est,

s a Dóm tornyán tetődísz a hold,

a sok szín, mit a nyugvó nap fest,

már csak halovány, illanó folt

 

s az alkony lassan eltakarja

a vérvörös tavaszi eget,

a városnak elhaló zaja

fülemben zúg, mint egy üzenet.

 

Megyek tovább a nagykörúton

követve kigyúló fényeket,

nem rágódva jövőn és múlton,

melyet megszépít a képzelet.

 

Egy autó dudál a távolból,

hangja halvány, alig ér ide,

zeneszó egy olcsó kocsmából,

amott hajlott hátú nénike.

 

Aztán lassan kihal a város,

a suhogó lombok szép szava

hívogat. Egy üres pad vár most,

a langyos városi éjszaka

 

körbeölel és én teljesen

feloldódom, magam átadom.

Mint közkatona a jeltelen

sírban. Végigfekszem a padon.

 

Nem látok csillagot az égen,

csak akkor, ha lehunyom szemem,

de a város, most úgy mint régen,

érzem: együtt lélegzik velem.

 

(2005 körül)

 

 

 

1
Your rating: Nincs (26 votes)

Gesztus-szonett

 

 

Ne rúgjatok már bele abba,
aki a földön elterül.
Hiszen kinyúlt, s bár elszaladna,
lelke feladta, ott belül.

Adjon hitelt a győzteseknek
nem kért, de elvárt gesztusa.
Mért lenne kiáltón eretnek
így jelezni, hogy nincs tusa?

Ti nyertetek. Már tétje sincsen
a küzdelemnek, hát segítsen
a megbocsátás, mely vezet.

Rajta már nincs mit kérni számon,
ezért ahhoz, hogy félreálljon,
nyújtsatok segítő kezet.

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Star kedvéért

Toribá képe
Star kedvéért
1
Your rating: Nincs (15 votes)

Toribá hatvanéves

(Alkalmi vers, február 19-ére)

Mottó:
„Fontos sajtlelőhely Eidam,
de te költőket ne-velj, Damm!”

Régen, kik az időt mérték,
ősi, órásnépek voltak.
Ám, hogy mi az időmérték
kitől tudják élők, s holtak?

Akárhogy is vélekednek
tudós népek (gyengék ezek!,
Mezítláb vágnak a hegynek).
Én most egyet megnevezek

azok közül, kik szerintem,
(megjegyzem: nincs köztük Imre),
mivel mellettük szól minden,
méltóak a költő címre.

DnB is egyetérthet,
lesz még itt villamospótló,
ám ami most minket éltet,
nevezhetjük úgy, hogy: Holdló.

Tudja ő, hogy fagyott tavon
nem kelepel fél-láb gólya,
viszont mindenkinek vagyon
(rejtett) Stróman Ildikója.

Emlékszem egy görbe estre,
Bor és Streit Gabi is vót ott.
A piától, falra festve
láttam Csatlós Sziki Lótot.

Azt hittük, széles jó kedvünk
tán másnap reggelig kitart,
ebben bízva énekeltünk
néhány Tőkésmozgalmi dalt.

Na, de most (az idő szorít)
tényleg hulljon le a lepel.
Az az igazság, hogy Dodit
ünnepeli egész Csepel.

D orombol már Bográcsgulyás
O lyan ez, hogy meg kell szokni.
D e a korán ágyba bújás
I s ugrik, ha nyávog Zokni.

H atvan év, az szinte semmi,
A mikor nem nyűg a hajtás.
T olókocsit sem kell venni.
V ivát, öcsém! Vivát, pajtás!
A verseid sugározza felülről reánk az éter.
N eked szurkol ma a „bratyód” – egy bizonyos István Péter!
 

1
Your rating: Nincs (21 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 1 felhasználó és 11 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • grendorf

Legfrissebb kép

Pont

Összes vers

Összes vers : 6707

Összes próza

Összes próza : 432

Összes kép

Összes kép : 1049

Összes hangos vers

Összes audio : 39