A gyertya
Gyertyát talált, pedig mást keresett,
mikor beletúrt mélyen a szemétbe.
Éhes volt már, két napja nem evett,
mégis nevetve tette a zsebébe.
- holnap eladja, - így gondolkodott
több holmival, mit másoktól kapott
s tán futja majd e pénzből jó kenyérre...
Este, hogy meghúzódott a vackán,
penészes falú régi pince zugba',
előkerült a gyertya is árván
és láttára örömtől felvidulva
félretette. Majd mást gondolt mégis;
- hisz fényénél olvashatok én is -
hát meggyújtotta, s nézte kipirulva...
És elővette féltett kincseit;
miket nejlon zacskóba zárva rejtett.
Kiterítette..; saját verseit
s a gyertyafénynél olvasásba kezdett.
Hajnalra ellobbant a gyertyaszál
és a legyengült test sem bírta már;
lelke felszállt… S nem törte meg a csendet...
Pajzán süti (+18)
Mákos kuglóf, diós beigli,
de szeretnék nálad lenni,
süteményből nem is ennénk,
egymással mi jól betelnénk.
Máglyarakás, vargabéles
falatozzon, aki éhes,
inkább téged kóstolnálak,
adhatnánk a korhatárnak...
Kókuszgolyó: kedvenc nálam,
érted máris ledaráltam
az ujjamat... Óh, én balga...
Rád másznék most, nem a falra!
El vagyok én varázsolva,
a Jézuska karácsonyra
gyorsan hozzon ide hozzám,
(végül: Mondjon le a kormány)!
A pince kulcsa
Megettem már a kenyerem javát,
és plusz évekre sincsen már hitel.
A problémáim sosem láttam át,
de boroshordóm alján pár liter
cirfandli löttyen, a gigámra vár,
no azt szép lassan elkortyolgatom.
Bedőlt falakkal elvan még a vár,
a dombról néha széjjelnéz a rom.
Aki akar, az életben talál,
s bár be-becsönget olykor a halál,
a sietségre nincs semmi okom.
A hordó alján lötyög pár liter,
amíg ki nem fogy, addig várni kell.
A pince kulcsát erősen fogom.
Agymosoda
( Melegceleb legyek? Legyél meleg! Veled megyek!)
Felbőg a nagy agymosógép.
Fel a sok piszkos gondolatra !
Visongva vált a megaceleb
intelligens öblítőprogramra.
Szeméremnek nyoma sincs már
mángorlóval verik az agyam:
Éljen Győzike a szupersztár!
Csendben leböszmézem magam.
Szemétdombra a művészetet !
Az emberséget és tudást is oda.
Tévéből kizabáljuk a szemetet.
Itt tartunk ma. Hát nem is csoda.
Zsibbadt aggyal eltántorgok,
de nyakon csíp egy másik celeb.
"Bocsika, hogy rád szólok.
Te miért nem vagy még meleg ?"
Hóangyal
Történt egyszer, réges-régen,
friss, ropogós hóesésben
sétáltam, bár fájt a hideg,
a szívemben néma, rideg
érzésekkel róttam utam,
elbújtatva jégfaluban
lelkem fájó, dühös részét…
Elmém lassú tűnődését
megzavarta egy égi hang:
csilingelő éji harang…
Nem értettem, honnan jöhet,
szemeim egy öreg tölgyet
kémleltek, mely törzse alatt
hóangyalka szárnya maradt.
Elmerengve nézegettem:
Hová repült szárnyszegetten?
Felnéztem a fellegekbe,
tekintetem Őt kereste.
Nevetését meghallottam,
bár fülemet jól befogtam:
hangja némán szállt lelkembe,
mint felhő a végtelenbe…
– Hóangyalka a földön él,
jeges télben Ő csak remél:
Elolvadhat tán ruhája,
mégsem született hiába...
Elbújtam egy jégvilágba,
szavaiban megtalálva
lényegét az életemnek
ellentmondva értelemnek:
Örök marad szárnyam nyoma,
földi lét lesz fényotthona.
