Gren Bátyám 68
Ha lenne ihletem, Bratyó, talán most
szonettbe önteném a rímeim.
De elkerült a múzsa, óh, az álnok,
s ma tisztán állnak itt papírjaim.
Ne hidd azért, hogy nem tudom, mi van ma!
Te megszülettél 'negyvenöt körül.
E nap tehát a születésed napja,
sok ismerősöd ennek most örül.
E hatvannyolcadik ok az örömre
az általad preferált körökbe'
vidáman teljen, egyél, igyál, nevess!
S utána még harminckettő jöjjön,
sokáig élj ezen a szép földön,
kívánom, hogy száz éves is lehess!
7 kis ördög /olaj/
Nyáréji ringató
Kopott kis asztalunk most az oltár;
rajta napraforgó halvány fényteste
szundikál. Sárga porába bogár
lépett; neszezése pergő gyöngyzene,
zsoltár. Robban az este, menny dobol,
virágom apró levélkeze rezzen.
Gyerekkar ölel, reszkető kobold
könnye hulló szirom-csepp ablakszemen.
Kipp-kopp esőaltatót dúdolok,
ringatóm visszhangja szuszog szívemen.
Alszunk is már. Álmába álmodom
magam, s a záporban ázó réteken
ámulva nézzük, hogy hűti magát
égi zuhanyban, a lomha testű nyár.
Fenn és lenn -Szárnyalás -> zuhanás- (a '80-as évekből)
Ó, mélységes magasság!
Szabadság gyönyörében fürdő madárság!
Te! Parányi földszelet!
Nem bitorlod testemet!
Leráztam bilincsedet!
Nem vagyok többé rabod!
Új szeretőm ölel: Égbolt!
Micsoda varázslat,
egyre nő a távlat:
leomlik minden gát,
lehull minden korlát,
száguldok messze, tova,
érkezem! kóbor lelkem hona!
A Naphoz közeledem,
nem égek el, melegszem!
És Ő rámcsodálkozik:
_-Apró földi sárrög! Te itt:!?
...
poros autóban ébredek
kátyúval teli országúton
az öv szoritásában
megúnt cipőben, ruhában
kopott, csapzott hajjal
fájó derékkal, nyakkal
szivemben nyilakkal
...
ha...levethetném
elromlott, fáradt testemet
idegen életemet
szárnyalhatnék
vissza?! sosem jönnék!
s a tiszta kékben
fürödnék vakitó fehérben
megszűnne a fájdalom
ha...nem lennék - saját rabom...
(bocsika mindenkitől, amikor feltettem, sietvén nem irtam végig)
Nélküled
Most belehalok a zajba és csöndbe,
Melyek gyakran nélküled vesznek körbe,
Most elmondom neked halkan és törve,
Hogy ne legyek már többé meggyötörve.
Most a legszebb szavakkal teleírva
Szól e ki nem mondott szerelmi líra,
Most majd selymesen súgom oda néked:
Hogy ha kell, hát én megőrülök érted.
Most csodás a szemed, hajad s miegymás,
De hát nem vagy egyéb, csak egy látomás,
Most csak délibábként tűnsz fel előttem,
Kit el kell érnem maradék erőmmel.
Most nem érdekel, itt leszel-e holnap,
Már nem tudok bízni, s a kín kóstolgat,
Most mennem is kell, hadd vigyen a lábam,
S majd jelzem, ha boldogságra találtam.
Most mernem kell hát nagyokat álmodni,
Bízni magamban, néha tanakodni,
Most hinnem kell a hazug igazságban,
S nem ártani soha, senkinek a világban.
