Tritikáléföldön
Már körbejártam háromszor e száraz földtekét,
Hol pergő homok - szürke dallam - játszik nászzenét,
Hol kételylepel takarja a szívünk bölcsejét,
Mint mindent rejtő rozsdanyom a barázdált ekét.
Hol válasz nincs, csak kérdezel,
Hol porkráterbe érkezel,
S ha kétes is, hogy létezel,
Csak pára válaszod;
Ott csipkés, hófehér ruhában régen elhagyott
Tritikáléföldön ásunk mély traktornyomot.
Magányos vers
Itt van megint. Leül mellém,
mint nem kívánt régi barát.
Mázsás terhe nyomja mellem,
s rám öntözi fanyar borát.
Nem segít az alkohol sem,
vers és zene most elhagyott,
csak ülök a néma csendben
(becsuktam minden ablakot).
Ha rámszakad az éjszaka,
orromban bor s a vér szaga,
a magány fog velem kezet.
Akárhogyan kínzott és mart,
elviselem, bármeddig tart,
de megszokni ezt nem lehet.
Liliom
Ölelő természet
Stargazer (önarcvers)
Stargazer, ki csillagot néz
tiszta nyári éjjelen,
szívét szorítja egy vaskéz,
fáj neki a végtelen.
Másként látja - mint kisgyermek -
az egyszerű dolgokat
és ha néha ír egy verset,
talán kicsit boldogabb.
Pegazuson nem ülhet ő,
nincs a fején glória,
övé mindig a tűrhető,
"nem rossz" kategória.
Nem áldotta meg sok ésszel
- mit nem értett - az élet,
de mindig írt, mert a kényszer
nem enged, belül éget.
Mindig fejjel ment a falnak,
s nem volt szabad sírnia,
témái nem forradalmak,
de van miről írnia.
Nem volt okos, átlagférfi
ki a rossznak ellenállt,
ha bántották sosem tért ki:
minden bajjal szembeszállt.
