Álmodó
Marasztaló búcsú
Köszönöm, hogy melletted lehettem,
és köszönöm, hogy mellettem lehettél.
Köszönöm, hogy veled lettünk ketten,
és köszönöm, hogy több lehettem egynél.
Bátorságod által lettem bátor,
megacéloztad hiteddel a lelkem.
El se mentél, máris úgy hiányzol,
hogyan lehet a semmit átölelnem?
Velem maradsz, s én elmegyek veled,
és elengedve megfogom kezed,
roskadozik a most leszedett asztal.
Ott vagy talán, de ide zár az emlék,
Így lesz jelen a jövő és a nem rég,
hiú remény, hogy versem itt marasztal.
"Kora" tavaszi szonett...
Tenyérnyi folton át kacsint felém
A napkorong, erőtlenül ragyog.
Vetélkedik kicsit - de még szerény -
A langy meleg, de reggel megfagyok.
Serényen énekelget egy madár,
Zenéje oly bizonytalan, szolid.
Idilli kép kíséri dallamát.
Sovány vigasz, ha még a sál szorít.
Zsebembe bújtatom ma két kezem,
Ott jó helyen van (érzi kellemes).
Ne érje hűs, mert azt nem élvezem,
Ezért vagyok zimankó ellenes.
Több lenne itt a szép szuperlatívusz
Talán, ha reggel nem gyötörne mínusz.
Vallomás
Szemeidben, van még bőven csillogás,
füleid, mint egy néma vallomás,
farkad, mely oly keményen lengedez'
Hű ebem! versem, rólad zengedez'.
Szerelem
Elalvás előtt kedvesem
mutasd fel tested minden este,
s én titkod újra ellesem
hajlékaidat felkeresve.
Elől lohol a szenvedély,
kövesd, akard, utol kell érned.
Szívedben ott az engedély,
a vágyad győzze le szemérmed!
Simítsd homlokod gödreit,
karom puha párnára fektet,
az éjszakát ma töltsd el itt.
Arcodról a verejtékcseppet
nyelvem hegyével csókolom,
rózsaszirmon gyöngyöző harmat,
csillogó pászta óboron,
melyen kívánás vére alvad.
Gerinced járja lüktetés
törjön mattá pupillád fénye,
érezd kínzón, hogy oly kevés
a levegő, egyre több kéne.
Szemsugár szőtte szárnyakon
tobzódjon testünk szilaj tánca.
Kapkodó öklöd hátamon
nászindulónk dallamát játssza!
Tiéd legyen a pillanat,
akard, hogy én okozzam veszted,
prédára úgy add át magad,
hogy áldozatul itt a tested.
Vedd át örömöm ritmusát,
ütemre hív ziháló melled,
amely mellemmel vív tusát,
bimbóidon vágy-áram gerjed.
Lángoló bőröd vesse szét
a hasadra tapadó inget,
hűséged megnyíló ölét
mutassa meg. Akarva minket,
hogy az a végső robbanás
a beteljesülést ígérve,
megváltozón maradjon más,
s mindkettőnket egyszerre érje.
Győzzünk együtt a túlerőn
torkunkból szakadt őrült jajjal,
s köszöntsön győztes harcmezőn
szerelmes álommal a hajnal.
