Egy éj Veled
Nesztelen éjben, kis titok szoba
Csak a miénk most, a vágy otthona
Mindent kizártunk, már nincs senki más
Csak te meg én és az édes varázs
Szüntelen izzásban lüktet a testünk
Elégünk százszor, hogy újra szülessünk
…
Dereng a hajnal, és én csak nézlek
Ágy szélén ülve szótlan becézlek
A cigarettámon fénylő parázs
Arcodon tündéri álomvarázs
Fejed a párnán, szemed lehunyva
Lágy csókot lopok a homlokodra
Elmosolyodsz, és karod kinyújtod
Ajkamat lassan ajkadra húzod
Forró a csókod, rögtön, eléget
Azt kívánom, hogy ne érjen véget
Bársony bőrödön érzem a vágyat
Éget a tűz és nincs több alázat
Hallom a szíved vadul kalapál
Repülünk ismét. Ránk új csoda vár.
…
Elhagy az álom, pirkad a reggel
Engem ölelve, mellettem fekszel
Halk szuszogásod, fülemben érzem
Édesen alszol. Veled a szívem
Elvesztem teljesen. Tiéd vagyok
Felkel a nap, és csak miránk ragyog
Az utolsó tánc ( Miriam versére íródott )
Szívemen morc félelem-páncél,
előgyötörted jég-karmaim.
Megtorolni vágynék, de a cél
átrebbenni lét-fájdalmain
perceiknek, miken osztoztam
hívő, vádló, kétkedő Veled.
De ahogy lényedbe oldódtam,
tangónkat Te sem feledheted!
Pár újabb tétova kör csupán
a placcon, lépteink kopognak.
Indulok támolyogva, sután
elé nélküled-alkonyoknak.
Lét-dallamunk szabta, mekkorát
ölellek, majd szabaddá lököm
a szívet, mi végül megbocsát,
s végső piruettel elköszön.....
Liliom
Szófogytán
Terád már nincsen több szavam,
hangom, ha szólt, most tovalibbent,
kiírtam belőled magam,
hát hallgatok, elmondtam mindent.
Méltatlan tehozzád a szó,
metaforák, költői verseny,
dicséretedre nem való
rajongás-szálakból szőtt versem.
Tollam szánkáz fehér papíron,
rigmusaimat tovább írom,
akad rajtad kívül is témám.
Vágyam eltitkolt erőpróba,
merénylet lenne szólni róla,
engedd, hogy szeresselek, némán.
http://www.youtube.com/watch?v=Aj2i8sPqIyA
Hideg vers
egy álmos délután
a hideg bekúszott
az ajtó alatt
végig lebegett a szobán
bebujt a sublót fiókjába
azután az ágy alá
majd megfordult
gonoszul mustrálta
mit támadhatna
orvul felemelkedett
a plafonra
onnan nézett
végig a szegényes
bútorokon
a kancsó boron a cipón
a rozoga asztalon
átkarolta az öreg fotelt
minek huzata
kopott foszlott
beleült ölébe
hideg párát lehelt a tükörre
elhomályosítva
a szegénység látszatát
mit nem lát
a vak kanári
a kalitkában
sem a macska
a sarokban
nem ad meleget már
a kályha
elfogyott a tüzelő fája
s a hideg örül
mára eleget tett
megdermesztett
egy életet…
