Igaz szerelemhez...

Egyszer eljössz észrevétlenül
mint semmiből előbukkanó
tündér, ki senkit el nem kerül,
de lényed oly könnyen illanó.

Kísérsz egy egész életen át
s emlékeinkben kínozva lépdelsz,
mert minden ember keresi társát,
de Te vissza már nem térhetsz.

Csak egyszeri, de gyönyörű,
sokszor fel nem ismert alkalom
vagy, bonyolult s egyben egyszerű
szívünket örökké uraló hatalom.

Hiába keresünk bárki másban,
az mind csak kínzó önáltatás
s vergődünk ebben a hibában,
mert Te nem lehetsz senki más...

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Gesztus-szonett

 

 

Ne rúgjatok már bele abba,
aki a földön elterül.
Hiszen kinyúlt, s bár elszaladna,
lelke feladta, ott belül.

Adjon hitelt a győzteseknek
nem kért, de elvárt gesztusa.
Mért lenne kiáltón eretnek
így jelezni, hogy nincs tusa?

Ti nyertetek. Már tétje sincsen
a küzdelemnek, hát segítsen
a megbocsátás, mely vezet.

Rajta már nincs mit kérni számon,
ezért ahhoz, hogy félreálljon,
nyújtsatok segítő kezet.

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Hideg vers

Ecsedi Éva képe

egy álmos délután
a hideg bekúszott
az ajtó alatt
végig lebegett a szobán
bebujt a sublót fiókjába
azután az ágy alá
majd megfordult
gonoszul mustrálta
mit támadhatna
orvul felemelkedett
a plafonra
onnan nézett
végig a szegényes
bútorokon
a kancsó boron a cipón
a rozoga asztalon
átkarolta az öreg fotelt
minek huzata
kopott foszlott
beleült ölébe
hideg párát lehelt a tükörre
elhomályosítva
a szegénység látszatát
mit nem lát
a vak kanári
a kalitkában
sem a macska
a sarokban

nem ad meleget már
a kályha
elfogyott a tüzelő fája
s a hideg örül
mára eleget tett
megdermesztett
egy életet…

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Szeged

Stargazer képe

 

Azt mondják, fejünk felett a nap

többet ragyog, mint más tájakon.

Ha itt jársz, szívedből egy darab

itt marad, elhagy a fájdalom.

 

Én nem tudom. Itt éltem mindig,

elmondhatom, ez az én helyem.

Akárhová is mennék innen,

a város eljönne énvelem.

 

Ha vége már a hosszú télnek,

és eltemettünk fagyot-jeget,

mikor a kapunkon kilépek,

már körbecsókolnak a szelek.

 

Végigsétálva  a városon

mindegyik utcáját ismerem,

az új időket nem átkozom,

mégis belémhasít hirtelen:

 

lebontottak sok régi házat,

helyettük mások emelkedtek,

elsodorta az új évszázad

színhelyét régmúlt emlékeknek

 

és hol van az eltűnt hangulat?

De néha, ha a várost járom,

hallatják olykor halk hangjukat

emlékek, mint illanó álom,

 

mely mélyről tör fel és a szívet

úgy kínozza, majd belé szakad.

Mint beomlott bányában az érc,

bennem a ki nem mondott szavak.

 

A múzeum, a szökőkutak

(fürödtünk bennük már részegen),

a széles, hosszú sugárutak,

lányoknak súlya térdemen...

 

***************************

 

Régóta nem vonzza szememet

rengeteg csillogó kirakat,

inkább elfordítom fejemet.:

nézem a távoli hidakat.

 

A rakpart gátfalán megállok,

és hosszan bámulom a vizet.

Gondolkodom, hogy mennyi van még?

Néhány év, vagy talán évtized

 

és már nem leszek, de a város

tovább él majd, növekszik, dagad,

ugyanúgy megcsillan a napfény

a vízparti öreg fák alatt.

 

***************************

 

Amikor közeledik az est,

s a Dóm tornyán tetődísz a hold,

a sok szín, mit a nyugvó nap fest,

már csak halovány, illanó folt

 

s az alkony lassan eltakarja

a vérvörös tavaszi eget,

a városnak elhaló zaja

fülemben zúg, mint egy üzenet.

 

Megyek tovább a nagykörúton

követve kigyúló fényeket,

nem rágódva jövőn és múlton,

melyet megszépít a képzelet.

 

Egy autó dudál a távolból,

hangja halvány, alig ér ide,

zeneszó egy olcsó kocsmából,

amott hajlott hátú nénike.

 

Aztán lassan kihal a város,

a suhogó lombok szép szava

hívogat. Egy üres pad vár most,

a langyos városi éjszaka

 

körbeölel és én teljesen

feloldódom, magam átadom.

Mint közkatona a jeltelen

sírban. Végigfekszem a padon.

 

Nem látok csillagot az égen,

csak akkor, ha lehunyom szemem,

de a város, most úgy mint régen,

érzem: együtt lélegzik velem.

 

(2005 körül)

 

 

 

1
Your rating: Nincs (26 votes)

A hulla(részeg) - ki az a Poe?

Stargazer képe

Egyszer, már nem mostanában, üldögéltünk a kocsmában
Félig üres poharak közt tétovázott két kezünk.
Fejünk lógott, egyre lejjebb, nem forogtak már a nyelvek,
Hétvége volt, szombat este, a nap, mikor vétkezünk.
A nap, mikor elveszítjük a maradék fél eszünk.
Igyunk egyet még, gyerünk!

Ittunk volna még néhány sört, pálinkából is egy-két kört,
De pénzünk, mely nem kevés volt, olyan gyorsan enyészett!
Hol van hát a hűs nepenthe, gyógyír száraztorok-sebre,
Mely segít szenvedőnek, tőle holt is feléled?
Vagy legalább olcsó lőre, mit nyújt modern vegyészet?
Ide mind, az egészet!

Halkan szóltam, mintha fájna, a fáradt-szép pultos lányra:
Adna-e egy kört hitelbe? Könyörüljön, az istenért!
Mert itt van e néhány barát, szomjasak és semmi határt
Nem ismer a szenvedélyük, és innának egyre még.
Bármit, ami agynak árthat, s űzi bánatunk telét!
Szólt a pultos: egy fenét!

1
Your rating: Nincs (21 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Türkizben

Összes vers

Összes vers : 6520

Összes próza

Összes próza : 421

Összes kép

Összes kép : 1039

Összes hangos vers

Összes audio : 39