Alakulunk...
A szerelmünk: Luca-széke,
lassan épül, alig készül,
ám az érzés szívem éke,
titkon mélyül, csöndben vénül!
Még nem tudom, hogy „örökre”,
de már érzem, hogy „talán”,
hozzád bújok örömömbe’
szép holnapunk hajnalán.
2011. május 8.
Minimál
Nem szél voltam...
Nem szél voltam: vihar, mely gyorsan jön, elmegy.
Lobbanó gyertyaláng, tovatűnő percek.
A szerelem-rúnák mélyen bőröm alatt
bevésve csontig. Még őrzik a titkokat.
Nem voltam más nálad csak egyszerű vendég,
aki hogyha elmegy, nem marad, csak emlék.
Árnyék szobád falán, de múlnak az évek,
s lehet olyan leszek, mint borban a méreg,
mely meg nem öl, de nem is könnyű nepenthe,
melyet ha megiszol el lesz majd feledve
minden, mi egykor oly' szép volt és édes.
Találsz majd mást, százat, szeretni is fognak,
mégsem jársz végére a fájó titoknak:
hogy szép almátok belülről m'ért férges.
Megjegyzés:
Nagyon régi írás.
Budapesti évszakok...
Bársonyosan simogat a szél,
Udvarol akár egy kiskamasz.
Dolgát elvégezte, fut a tél
Az útból, elzavarja a tavasz.
Pezsdülő világnak óhaja
Egy rejtekhely, ahol szerelmesen
Suttog csak a városnak zaja,
Távolról morajlik csendesen.
…
Birkaforma felhőt fú a szél.
Ugrik Ő elő hegyek mögül.
Dölyfös árnya messzire elér,
Annak tikkadt városunk örül.
Pang az út kihaltak a terek.
Elalél hőtől, ki él… Habár,
Szökőkutakban néhány gyerek
Tánccal ünnepli, hogy itt a nyár.
…
Ballagok, felettem hold ragyog.
Utcalámpa fénye rám tekint.
Dúdolok egy régi dallamot.
Andalog az Ősz s kezével int.
Piros rendőrlámpa színezi
Elszürkülő ódon ház falát.
Sárgája a múlást hirdeti,
Telt zöldje ígér megújulást.
…
Bamba reggelen a testemet
Unszolom, agyam álomban él.
Dermesztő ujjával festeget
Ablakokra zúzmarát a tél.
Pompás díszben úszik a körút.
Ezer égő fénye ünnepel,
Szól a dal. Elfedve a borút
Teríti be mindent most a hólepel.
2012. szeptember 18.
Vettem a fáradságot magamnak és átírtam ezt a verset. Már régóta terveztem ezt meglépni. Mint az a vers alatti régebbi hozzászólásokból kiderül megosztották a sorok az olvasókat. Átgondoltam a koncepciót és beláttam, hogy a kreált forma több helyen is a nyelvi szabályok rovására ment, amely valóban zavaró volt.
Tudom és érzem, hogy ez a változat is hagy kivetni valót maga után, de legalább megpróbáltam úgy átírni, hogy az ne legyen annyira elrugaszkodott.
Nagyon köszönöm az eddigi és az ez utáni baráti, támogató és ŐSZINTE hozzászólásokat.
Maradásod vékonyka remény
Víg örömöm megrágta a bánat,
mióta tudom: elveszítelek!
Üvöltéssel tapasztom be számat,
ne hallják meg haragvó istenek,
hogy kín között felejtenélek én,
hisz itt van még, huncutul szép szemed,
ám maradásod vékonyka remény,
melynek szövetje recsegve reped.
Fogyó napok növő szomorúsága,
elárul minket, szembenézni gyáva,
szívünk közé mélyülő árkot ás.
Becsapva egymást, nem beszélünk róla,
hogy lassan eljön, közeleg az óra,
s egyik percében ott a távozás.
