Ketten

Braunel képe

Elállt a szél és csendre int az este.
Hallgassuk együtt! Jöjj hát kedvesem!
Leülünk szépen, lassan elmerengve;
Kezeidet a kezembe veszem…

Emlékszel? Régen, holdvilágos estén,
ugyanígy ültünk, álmos ég alatt…
Én szemeidbe, te magasra néztél;
de én is megláttam a csillagokat…

Gyere hát édes, csak még egyszer újra;
hisz énnekem semmi más nem maradt…
Üljünk le szótlan, új reményre gyúlva;
csak mi ketten… A csillagok alatt…

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Édesanyámhoz.

Édesanyámhoz. 

( Anyák napjára )

 
Virággal állok a fényképednél.

Kilenc éve mosolyogsz vissza
rám ugyanúgy anyai szeretettel:
"Kisfiam, vigyázz magadra."

Nálad jobban nem szeret senki.
Tested táplált, majd Te magad.
Te tanítottál meg hitben élni,
ma is hallom imádkozó szavad.

Fentről mosolyog a "Nagy Család"
egyre csak növekvő angyali kara.
Örök hálával gondolok mindig Rád.
Ugye hallható ott is fiad szava ?

Nem mondod többet: "Szeretlek fiam."
Megszüntem akkor kisfiúnak lenni,
Édesanyádhoz kellett Neked is sietni.

Könnyben füröszt ma a szív szava.
Testvéreim, Barátaim, öleljünk át
együtt minden Mennyben élő Édesanyát !

 

 

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Lelki-tériszony

Tükrömből peregve elszökik az ezüst;
vaksága szakadék, hívogató mélység;
testem boncasztalon kiterített térkép,
sebzett kenyeremen nem csitul a vérzés.
Valakit megölnek bennem: ott, legbelül.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Gyom-büszkeség

Nem vitatom, tán én is gyom vagyok,
árokparton nőtt pompázó mihaszna,
kit eltaposhat bármilyen sarok,
irthat permet és kitépdeshet gazda.

De itt e földben lettem ily vadult,
amely bölcsője mindenféle magnak,
humusz képében átölelt a múlt,
de már vágyaim jelenben szaladnak.

Talán nékem is van szerzett jogom,
hiszen kikeltem, s itt süt rám a Nap,
ragyogását kelyhemmel felfogom,
mint mondat súlyát termékeny szavak.

Ide születtem, ez vállalt hazám,
nem vagyok tarkább bárkinél a réten,
de a mező tarkán simul alám,
s gyom-büszkeséggel tekint rám a népem.

Jöhet gazda, irtószer vagy sarok,
hegyes fogakból megszervezett hordák
téphetnek ki, én daccal meghalok,
gyökereim a rögök megmarkolják.
 

1
Your rating: Nincs (15 votes)

És kell-e a vers?

Néha nem tudom, kell-e írni verset,

és kell-e a vers, amit én írok?

Talán valaki őrült vágya kerget?

Láztoll szántotta beteg papírok

szorításában vergődik a lelkem

- átírás nélkül lett a tietek -,

száz éve élek az utolsó percben,

úgy állok itt, hogy mindig sietek.

Meg lehet szokni a halált is, mintha

centinként élnéd le az életet.

S úgy hagynád ott batyuba kötve, mint a

halandó, aki egyszer tévedett.

 

A távozásod nem a te hibád,

ne te sajnáld, sajnálja a világ!

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 8 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Sólymok

Összes vers

Összes vers : 6284

Összes próza

Összes próza : 406

Összes kép

Összes kép : 1032

Összes hangos vers

Összes audio : 39