Van egy ország

Toribá képe

Van egy ország,
ahol álmomban jártam.
Ez az ország,
ahol arcomba vágtad
a magad arcát.
Te vagy otthon benne,
nekem el kell mennem
tovább...
oda, hol szép álmok várnak rám.

Van egy ország,
ahol meg kéne élnem.
Ez az ország
ahol él sok testvérem.
Magyarország.
De ha el kell mennem,
ne keress már engem
tovább,
keserű szívemben ég a vágy.

Lesz egy ország,
ahol élünk majd együtt.
Igaz ország,
ahol nem kell elvetnünk
a gaz rossz magját.
Oda visszatérek,
ne keress hát kérlek
tovább,
s akinek kellek, majd rám talál!

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Tavaszi Áldozat

Tavaszi Áldozat.

Gondolatok lassan emelnek fel a szent időbe,
mikor megmentő jel volt a bárányok vére.
A kiválasztottakat megóvta a halál angyalától.
Világunkat váltotta meg Krisztus keresztfáról.
Dübörgő rítussal szólt pogányokhoz a telihold,
mégis a legszebb, a virágbaboruló tavasz volt.
Feltámad az élet, ha eljő a napéjegyenlőség.
Ragyogás uralja megtisztult lelkünket örökké.
Kerüld a bűnt és élvezd a csodálatos világot.
Isten gyermeke vagy ! A Keresztáldozat megváltott.

 
1
Your rating: Nincs (14 votes)

Délután Émivel

danaiz képe

Meghajolt a sárgálló kalász,
árokparton a kékséges katáng,
nézelődtek derékig növő füvek,
összekoccantak úton a kövek,
s hangjuk megpendült a fény-falán,
és aranyba fordult a nyári délután.
Vigyázva vittem apró terhemet,
búzavirág-dal kísérte léptemet,
visszaverődött tágra nyílt szemén
a nyár, a dal, a föld, az ég.
Fárasztotta e szépséges zsongás,
csendre intettem a sugaras tolongást,
és némán ringott a nyári délután,
...s vállamon elaludt az unokám.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

HÓNAP soroló... (egy évnyi akrosztichon)

Jeges szelet lehel felém a zord idő.
A hó derékig ér megállt az élet, és
Nem ér sokat meleg kabát s a hócipő.
Utálom akkor is, ha másnak ez mesés.
Ám látva azt, hogy oly csodásan hull a hó…
Remegve szám kiált: Megint? Ez (…*) hú de jó!

(*Az első gondolatomért elnézést kérek)

 

Fejembe sapka húzva rendesen,
Erős kötésben ül nyakamba’ sálam.
Belül – szívemben - mégis csendesen
Reménykedem, miközben meglesem
Unott Napunk, miként ragyog a sárban.
Álmomban zöld a fű, s az égszín kék azúr…
Riadva ébredek, de kint fehér az úr.

 

Már finoman simogat tavasz ujja.
Álmosan ébred az új kikelet.
Rezzen a fák haja, szél keze túrja.
Csalfa meleg fiatal szíveket
Int szerelemre, de újra meg újra.
Utca kövén kutya sem didereg.
Szemtelenül süt a Nap. Halleluja!

 

Ázik az utca eső zuhanyától,
Perdül a szélbe’ faága.
Rezzen a lomb – finoman - csupa mámor,

Integet éke, virága.
Lágy zene jár a nyomába'.

Issza a Nap sugarával a záport.
Szép tavasz ült a világra.

 

Madárdal ostromolta reggelek.
Áradt folyók mellett a fák virágban.
Jeget lehelt a három szent neked *,
Utána már rohan tovább veled, s
Száguld az év belé a büszke nyárba.

(*Fagyos szentek)

 

Jöjj szünidő, gyere légy a diákoknak szeretője!
Új csoda vár ma reád, iskola int Tefeléd.
Nem sok időre, de süllyedj könyv s tanulás feledőbe!
Indul a nagy bulizás, ropjad a szív ütemét!
Untalanul ragyogón süss nap most, és lehetőleg
Süsd a diák fenekét, mint a piros pecsenyét!

 

Játékos ragyogással csábít Nap sugarával.
Újra a nyár körül áll csak a bál, és zeng a madárdal.
Lelkes néptömegek hada támad strand kapujára.
Illegetik magukat szép lányok lenge ruhában,
Utca kövével játszik az árnyuk. S én e csodákról
Sóvárogva veszek tudomást a bezárt irodából.

 

Aranyban áll az ég, a Nap
Unottan andalog, halad s
Gyümölcsöt érlel fénye.
Ugyan meleg lesújt, ezért
Szívembe némi bú befért.
Zavarja hőség ténye.
Talán, ha érne némi hűs,
Utána lennék én derűs.
Szobámba klíma kéne…

 

Szemembe még a nap ragyog.
Zavar talán, de nem vagyok
Ettől se bús, se mérges.
Pirosra ért az alma már,
Temérdek égi manna vár
Ezer gyümölcse édes.
Megint elindult iskolába
Búslakodva sok diák, de még
Esti szellő bársonyában
Ringatózik száz virág feléd.

 

Olykor megvillantja erejét a Nap még,
Kedves idős hölgyek meleg évszakában *.
Tudom azt, hogy ettől napszúrást nem kapnék,
Óvatosan csillog víztükrén, a sárban.
Beöltözött díszbe az erdő, ünnepel.
Ezrével költöző madarak tűnnek el.
Rászáll reggelekre színezüstlepel.

(*Vénasszonyok nyara)

 

Nincs vissza út, a sok levél a földre hullt.
Ott fent a lomb csupasz, s az élő zöldje múlt.
Világít még a Nap, de fénye gyenge már.
Erőtlenül gubbaszt a fán egy gerlepár.
Megint a szürkeség köszönt és vak sötét,
Borongós reggelt ők akasztanak föléd.
Ez balgaság tudom, de már kívánnom azt:
(Reménytelen tudom) Jöhetne új tavasz!

 

Dal áradat röpül felém a szélben,
Elűzve bánatom hideg telét.
Csalóka pompa elvakít a télben,
Elém borítja ritka ékszerét.
Milyen csodás az utca így fehérben,
Betölti tisztaság a képzetét.
Elámulok, hiszen megint egy évem
Rohant el, és suhant a vég felé

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Ki hallgat

Jutalom képe

Biz' nem mind szendereg, ki még hallgat,
csak ólombetűkben rejtőzve el
szaggatják átok-fekete varjak,
s szívéből dobbanásokat vesz el...
Üres kétségbeesés.

Biz' nem mind áruló, ki még hallgat,
paplannak szaggat magára reményt,
kispárnát csak bizalomból hajthat,
hinni s érezni próbál, mit nem ért...
Csak magányos szenvedés.

Biz' nem mind nyúlszívű, ki még hallgat,
teste mégis félelemtől reszket,
tudja, bánatába mégsem halhat,
s bár "nem így képzelte el a rendet"...
Egymagában oly kevés.

1
Your rating: Nincs (24 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 62 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6496

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39