Hagymás szonett - grendorf Hagymácska c. versének ihletésére
Könnycseppként hullott konyhaasztalomra
a remény, hogy illatod körbefon.
Újra neked pirul majd a szalonna,
s alatta érted hevül a teflon.
Ahogy a hagymáról lekerül héja,
oly hanyagsággal dobod le ruhád,
kenyér végéhez feszül nagy karéja
úgy, amint ölelsz, annyira puhán.
Tojás sárgája kacsint rám nevetve,
fehérje hívja: fonódj két kezembe!
Így várlak téged én is a karomba
Minden rossz emléket döntsünk ma romba!
legyünk együtt, mint a hagymalevelek,
gondolatodra szívemmel felelek.
Őrződ vagyok
Szerelmet szül az éj a pamlagon,
Mikor a menny csillagágyára robban.
Reád terítem pelyhes paplanom,
Lekuporodva egy csendes sarokban.
Vigyázom álmod, mert őrződ vagyok,
Hozzád rendelt jókedvében az Isten.
Éberségemtől félnek a bajok,
S szeretetem az egyetlen kincsem,
Ami megóv attól, hogy arcodon
Könnyfüggönyét leeressze a bánat.
Idegenként is hozzád tartozom,
Neked taszít a tőled csent alázat.
Békén aludj, most én virrasztok ébren.
És ölelésed álmodban remélem.
http://www.youtube.com/watch?v=2792_SakSHA
Anyósom szülinapjára
Annyi mindent mondanék neked, Mama.
Nézd el nekem, ha mégse jár a szám!
York tele, s a Kilimandzsáró hava
Óh, ne törje kedved, légy vidám!
Szülinapod alkalmán köszöntünk,
Oszoljon el minden gondod mával!
Kerekedjen jókedved közöttünk,
Gyorsítsuk fel egy-két pohárkával!
Yma Sumac hangján szálljon ének,
Öleljük meg egymást szeretettel,
Nyílt szívünkben égő kósza fények
Gyúljanak ki tiszta üzenettel!
Yintől yangig egyenes út vezet,
Egyszerű a képlete: szeretet.
Kettétört karrier
Talán költő is lehettem volna,
s most írhatnék ódát, lágy szonettet,
s lennék poeta doctus helyetted,
ha bánatomat nem fojtom borba.
A szerelem többé már nem jelent
nékem varázst, csókos asszonyt soha,
nem vakít festett démon-pír, noha
meghúztam párszor begyes Helent!
Lemondok mától a költészetről,
lírámnak vége, szerdára keddről,
szögre akasztom hát tehetségem,
nem írok szépet egy sort se, látod,
értesítem tökély-máz Világod:
hordóba fojtottam feleségem!
Nem szél voltam...
Nem szél voltam: vihar, mely gyorsan jön, elmegy.
Lobbanó gyertyaláng, tovatűnő percek.
A szerelem-rúnák mélyen bőröm alatt
bevésve csontig. Még őrzik a titkokat.
Nem voltam más nálad csak egyszerű vendég,
aki hogyha elmegy, nem marad, csak emlék.
Árnyék szobád falán, de múlnak az évek,
s lehet olyan leszek, mint borban a méreg,
mely meg nem öl, de nem is könnyű nepenthe,
melyet ha megiszol el lesz majd feledve
minden, mi egykor oly' szép volt és édes.
Találsz majd mást, százat, szeretni is fognak,
mégsem jársz végére a fájó titoknak:
hogy szép almátok belülről m'ért férges.
Megjegyzés:
Nagyon régi írás.
Aktív felhasználók
- grendorf
- Nagygyörgy Erzsébet
