Érzékszervek (2) - Orr

Ross képe

Ha a csontváz földben porlik,
számos részlet porrá vész,
ám a tényt, hogy volt két orrlik,
látja azért sok régész.
Záróizma nincs az orrnak:
ha a szag már nagyon vad,
s fojtó bűzök áramolnak,
félelmében begyullad.

Földig érő orrát hordja
mamut és az elefánt,
beburkolja porzáporba,
ha lábával beleszánt.
Hajlott, mint a büszke hattyú,
szárnyaival verdeső,
s redős, mint a porszivattyú
garatján a gégecső.

Gogol mester novellát írt,
főhőse egy úri orr;
Gascogne-ban egy nemes mártírt
büszkesége eltipor.
Lusta bulldog pisze orra
mondhatni, hogy otromba,
bánnám, hogyha kiszagolna,
s beleütné dolgomba.

1
Your rating: Nincs (13 votes)

Apa azt mondta, hogy idén elmarad a karácsony

DnB képe

 Apa szerint idén elmarad a karácsony. De én nem hiszek neki, mert mindig komolytalankodik. Biztos akkor is tréfált, amikor ezt mondta.  A Bence barátom a suliban azt mondta, hogy náluk már tavaly se volt. Vagyis kaptak egy kis édességet, meg pár ruhadarabot a testvérével, de karácsonyfájuk például nem is volt. Vagyis csak jelképesen. Mert volt egy fenyőáguk, amit kicsit feldíszítettek. Az anyukája sírt is szenteste, hogy mi lesz velük, mert lehet, hogy előbb-utóbb az utcára fognak kerülni. Pedig dolgoznak a szülei, ha van mit. De sokszor nincs. És ha nincs munka, nincs kenyér se. Ezt a metrón hallottam, mikor jöttem hazafelé az iskolából. Két idősebb néni beszélgetett, ők mondták. Ez azért kicsit gondolkodóba ejtett. Lehet, hogy Apa most kivételesen mégsem nem viccből mondta ezt a karácsonyos dogot.

 Mert például az elmúlt nyáron sem voltunk nyaralni. Pedig azt ígérték apáék egy éve, hogy most majd talán lesz valami kis pénzünk és elmehetünk legalább egy hétre nyaralni valahová víz mellé. Mert akkor úgy volt, hogy Anya is el tud helyezkedni, de nem sikerült neki. Utoljára három éve voltunk nyaralni, de akkor csak Balatonon. Pedig előtte minden évben mentünk a tengerhez. Voltunk már Görögországban, meg Olaszországban, meg Horvátországban is. Amikor még meg sem született a tesóm, Boldizsár. Aztán beütött a krah. Ezt a nagypapám szokta mondani. Volt egy szép családi házunk, de azt elvette a bank. Apa cége csődbe ment és nem tudtuk fizetni a megemelkedett törlesztő részleteket. Most egy kétszobás albérletben lakunk. Jó kis lakótelep ez. Van egy vadiúj játszótér csúszdával, mászó várral, meg hintával. És van focipálya is, meg kosárpalánk. Igaz, csak egy. Ezt, mondjuk nem tudom, hogy képzelték. Biztos elfogyott a pénzük azoknak is, akik építették. Itt élt korábban ezen a lakótelepen a Rózsi mama is egy pár évig, miután meghalt a nagypapám.

 Tavaly sem volt túl gazdag a Jézuskánk. Kaptam egy kalózhajót, amit LEGO-ból raktunk össze Apával. Apa azt mondta, hogy pénzt se kellett adni érte. A cégtől kapott kajajegyet Karácsonyra és abból vették. Én szerettem volna még egy szánkót, egy pár korcsolyát, meg egy bőrfocit. Mert szeretek focizni, csak télen nem annyira. De a focit eltettem volna tavaszig. Legfeljebb kiment volna belőle a levegő. Aztán a szülinapomra mégis megkaptam a focit. De Karácsonykor csak a hajót kaptam. Vagyis nem is! Kaptam még egy pár új bakancsot. Mert a régit kinőttem. De az nem igazi ajándék, mert azt úgyis meg kellett volna venni. Milyen jó lett volna egy szánkó is. Mert a múlt télen tök sok hó esett egyszer. Na, akkor Apa épített nekem egy óriási hóembert. Az öcsémnek meg egy hókutyát. Mind a kettő tök király lett. Mert az én apukám olyan ügyes! Szerintem lehetett volna belőle még szobrász is. Az öcsém, a Boldi meg hintalovat kapott Karácsonyra. Le is esett róla még azon a szent estén. De semmi baja nem lett szerencsére. Csak ordított, mint a sakál. Azt azért én is sajnáltam volna, ha mondjuk például betörte volna a fejét. Mert bármilyen undok is néha, azért mégiscsak az öcsém. Mert mindig az kell neki, amivel én játszom. Anya  meg azt mondja olyankor, hogy hagyjam rá, mert én vagyok az idősebb. Meg hogy legyen már több eszed, fiacskám! Hát persze hogy több van. Én jövőre már tíz éves leszek. A Boldizsár meg még csak most múlt négy.

 Az ő hintalova sem került pénzbe. Még jó, hogy volt az a kajajegy. De lehet, hogy legközelebb már az se lesz. Az apu mondta, hogy azt beszélik a munkahelyén, hogy felmondanak valami kollektív szerződést és akkor elvesztik az eddigi kedvezményeket. Valami kafetériát, vagy mit. Jövőre meg még elvehetik a pulykapénzt is. Azt nem értem, hogy mi az a pulykapénz, de jó lenne, ha senki se venné el az apukámtól. És lehet, hogy majd meg akarják szüntetni a vállalati üdülőt is. Ott nyaraltunk utoljára a Balatonnál. Az nagyon jó volt. Mert a Balcsi ugyan nem olyan, mint a tenger, de nagyon finom vize van. És jó meleg. Meg nem is olyan mély. És lehet homokvárat építeni, meg iszapfürdőzni is. Nem úgy, mint Horvátországban. Ott csupa kő volt a tengerpart. És a víz alja is. Azt hallottam, hogy a Balatont úgy is nevezik, hogy magyar tenger. Szerintem is lehet ebben valami igazság, mert olyan nagy!

 De azért az  tényleg kiszúrás lenne, ha elmaradna a Karácsony. Az apukám nagyon sokat dolgozik, de az anyunak nincs munkája már évek óta. És egy fizetésből, meg családi pótlékból nehéz lakbért fizetni, meg villanyt, vizet, fűtést és közös költséget. És akkor még enni is kéne valamit. Ezen szoktak anyáék néha veszekedni. A kajapénzen. Mert enni muszáj. És azt is mondta az Apa, hogy neki az a legfontosabb, hogy pontosan befizessünk minden csekket. És hogy ő ugyan nem fog segélyért könyörögni. Inkább eléldegél kenyéren és vízen. Mondjuk, én nem szeretnék kenyéren és vízen élni.
De azt nem is mondta, hogy mi se ehetünk az öcsémmel majd reggelire kakaós csigát. Apa még azt is mondta, hogy el kéne menni neki még egy helyre dolgozni, hogy legyen több pénzünk. Igaz, így is eljár szombatonként meg néha vasárnap is költöztetni a Béla bácsival. Meg egy másik bácsival, a Bandi bácsival. Aki a múltkor a lábára ejtett egy háromajtós szekrényt. Pedig ő is akkora, mint egy háromajtós szekrény. De tényleg. Ekkora széles válla van, húú! És reggelire megeszik fél kiló párizsit fél kiló kenyérrel. Meg vagy tíz paradicsomot. Aztán megiszik egy fél liter tejet. Ha ő ennyit eszik, akkor lehet, hogy náluk sem fog jönni a Jézuska. Mert nem lesz pénzük, hogy karácsonyfát vegyenek. Meg ajándékokat a gyerekének. Mert neki egy kislánya van, úgy tudom. A Bandi bácsi azt mondta a múltkor, hogyha nagy leszek, elvehetném az ő Kata lányát feleségül. Szerinte épp összeillenénk. Hát, nem is tudom. Nem hiszem, hogy olyan nősülős fajta lennék. Még ráérek a nősüléssel. Meg nem is láttam még a kis csajt. Azt se tudom, hogy szép-e, vagy csúnya.

 Egyébként a Karácsonyt én nem is csak azért szeretem, mert olyankor mindig kapok valamit. Hanem mert olyankor összejön a család. És itt vannak a Papáék is. Még a Rózsi mama is el szokott jönni, pedig ő már messze lakik. Valahol vidéken. Oda ment újra férjhez. Karácsonykor mindig van nagy sütés-főzés, meg van sok édesség, mindenféle sütemény. És ezen a Karácsonyon meg ne legyen semmi?
Mert mindig az a pénz! Apa azt szokta mondani rá, hogy az a legkevesebb. És olyankor mindig nevet. Nem akarom, hogy idén ne legyen Karácsony, Apa! Hát kit érdekel, hogy  válság van, meg megszorítások. Tudhatnád, hogy nem engem kell szorongatni, meg az öcsémet.

Budapest, 2011. november 7.
Átírva 2011. november 29-én és 2012. január 1-én

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Igaz szerelemhez...

Egyszer eljössz észrevétlenül
mint semmiből előbukkanó
tündér, ki senkit el nem kerül,
de lényed oly könnyen illanó.

Kísérsz egy egész életen át
s emlékeinkben kínozva lépdelsz,
mert minden ember keresi társát,
de Te vissza már nem térhetsz.

Csak egyszeri, de gyönyörű,
sokszor fel nem ismert alkalom
vagy, bonyolult s egyben egyszerű
szívünket örökké uraló hatalom.

Hiába keresünk bárki másban,
az mind csak kínzó önáltatás
s vergődünk ebben a hibában,
mert Te nem lehetsz senki más...

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Hozzáadtalak a figyelőlistámhoz...

1
Your rating: Nincs (22 votes)

Egy kis hazai

Totojázó (Bikfic) Soma, amatőr régész és kárász, levele unokahúgához, a robdobodói Konkvisztádorban élő Nyüves Rihonyához

Soha el nem múló Rihonyám!

Rögtön a közepébe vágok bele a dolgok velejének, amennyiben egy ígéretem megtartását helyezem kilátásba, vagyis, hogy újabb népszokásokat tárok fel neked, valamennyi valódi falusi gyűjtés, én magam jártam utána, személyesen. Egyénileg beszélgettem el a vidék egyszerű néptömegeivel, akik bizalmuk jeléül elém tárták rejtett kincseiket, melyeket javítás és stílusigazítás nélkül, részedre ezennel továbbítok.
Az első interjúalanyom egy Éltes Ödi bácsi nevű öregember volt, akit arról faggattam, hogy miképpen ment annak idején náluk a leánykérés. Szó szerint a következőket válaszolta:
„Az én időmben ez nem úgy ment, mint manapság, hogy csapjbeledurrpuff, hanem megadtuk a módját. Elsőbben fitymáltuk a jányt, aztán a bálban hucujkát kántáltunk a majomszigetről, ezt követte a kapicolás, a lajbis dögöny, meg a tajtékos rühellet. Majd dojmángolt a pirces és ha a leány anyja fertályosat rittyentett, akkor jöhetett a ködmönös slütyök. De ha a szüleje tilinkóst fricskált, akkor, coki, mert hiába volt a pedmelyes döngölő, bizony gazda nélkül maradt a vörhenyes ficánk.
De vegyük a jobbik esetet. Mondjuk a leány édes szüleje pepitát brekkentett, ami abban az időben elég ritka volt. Akkor a legény általugrotta kétszer a fuszujkás tokmányt, jól megmancsolta a peremes réklit, aztán négyszer azt kurjantotta, hogy: Énnéköm csak egy lyány terem, kijelzett a kompjúterem. És hátra kellett pökni, de úgy, hogy az eltanálja a szolgabírót. Később jó volt a tanácselnök is.”
Ugyanerről azonban másként vall Ménkű Tökös Boldizsár böllér és tallér:
„Nálunk, Bendőporoszlón, az volt a szokás, hogy leánykéréskor satuba fogták a torkos-csoroszlyát és rászámoltak tízet, aztán amelyik fehérnép ácsingózott a búbolásra, az gebeszthetett vagy tutymákolhatott. De csak vencsellőig. Aztán már nem.”
Csökött Lőrinc a Tiszahátról viszont így látja a dolgot:
„Mifelénk, menyegző napján, már kora reggel kurcihát kerepeltek a suhancok. Meg nulláslisztet és ciberét szórtak a nászasszony puttonyába. Utána jött az irhás kófic, vagyis sorban álltak az eladó lányok és mórikálták a porhanyós findzsát.”
Szakolca Turgonc, Vencsellőfalváról, röviden nyilatkozott:
„Szülőfalumban a korhányolás dívott. Ami abból állott, hogy a legények kakasvirradatkor, amikor kukorékolt a Zetor, félkarélyban lepössentették a csikótűzhely parazsát.”
Kutatásaim során számos kudarc és sikerélmény ért. Ez utóbbiakhoz sorolom azt, hogy a tisztaszívű parasztemberek sűrű sorokban kerestek meg, amikor híre ment küldetéstudatom lényegének, nagy ívű feltáró munkám szándékának. Valamint annak, hogy ingyen fröccsöket fizetek annak, aki nyilatkozik. Sok értéket bányásztam így ki a bűzös községi televényből, mint például Homály Lipót gazduramat, aki világosan értésemre adta, hogyan is volt az ő idejében ott, ahol éppen az ő ideje zajlott. Ízes magyar kiejtésére, romlatlan tiszta beszédjére éppoly szívesen emlékezem vissza, mint amennyire utáltam azt, hogy sztorizás közben baromi öblösöket szellentett. És csabai kolbászt böfögött, törkölypálinkával. Ezeket a történeti hűség kedvéért jegyzem meg csupán, hogy bele tudd helyezni a megfelelő környezetbe a hátterét, áldozatos tevékenységemnek.
Homály gazda különben egyéni gazdálkodóként naphosszat a birtoka szélén húzódó árokparton üldögélt, és azon kívül, hogy egyfolytában szidta a kormányt, amelyik visszaadta neki az annak idején elvett tíz hold földjét, nem csinált semmit. Amikor felkeresett, egy percig sem tétovázott, hanem rögtön a tárgyra tért, ám amikor megkapta a három deci rizlinget tisztán, majd hozzá a deci abszolút vodkát, megnyugodott, s beszélni kezdett:
„Tudvalevő, hogy ízig-vérig rihonyavári vagyok, ez egy kis bányásztelepülés Sopron és Gyula között. Nagyapám mesélte még az ő nagyapjának, hogy mi volt akkortájt. Jóval szenteste előtt, úgy szilveszter körül, ordas sumákra gyülekezett éjfélkor a falu lakosságának zöme. Először jött a firnyákos tüszök. Ebben siherelték az összes fellelhető viháncot, a hetven éven felüliek pedig ingyen utazhattak egy kört a plisszírozott rahedlin. A legények eljárták a kör négyszögesítését, aztán benyomtak fejenként öt nagyfröccsöt. De lehetett többet is. Ez volt a bevezetés. Eztán következett a morcos dzsuva, vagy, ahogy népiesen nevezték, kucsmás molinó. Ebben a szertartásban férfivá avatták az eladó lányokat. Közben szólt a páros duda, a habart furulya és Gatyás Timót bátyám, hogy lehet jönni, enni. Mert bizony a helyi ételek készítése és fogyasztása külön esemény volt. Kezdetben bőrös muha és buggyantott retyi, későbben tollas malac és káposztás szaletli. Desszertnek, vagy, ahogy helyileg tréfásan nevezték, penetráns nyűgnek, meg ott volt a fokhagymás nápolyi és a mikróban sült paszuly. Kötelező volt továbbá a verekedésben megsérültek és a hagyományok ápolása.”
Volt még egy igen érdekes kuncsaftom, bizonyos Bunkó Teofil, aki a fejébe vette, hogy őt aztán senki ne semmizze ki az ősi föld értékteremtő örökségéből, ezért lelke kinyílt előttem, mint a sarkáig tárt ajtó:
„Én Böhömnagytúróson nevelkedtem, egészen a születésemig. Anyai dédapám valamelyik századfordulón a Cseppen felső folyásától vándorolt Lópofán és a Kekec-szoroson keresztül Szutyoköcséndig gyorsvonat másodosztályon, onnan helyi járattal Szabadszombatig, amely mint tudjuk, Nagytúrós elővárosa. Tehát én félig meddig csurran származású vagyok. Apai ágon viszont egyértelműen Bárca-környéki duracell vér csörgedez az ereimben. A régi rendszerben nem lehetett erről beszélni, ezért azt terjesztettem, hogy a szomszédom a Verzál Görhe egy fatengelyes barom. És lám az idő engem igazolt.”

Ennyit tudtam hevenyében összeszedni számodra a hazai, népies jellegű szokáskultúráról. Tudom, hogy az előző levelemben nem ezt ígértem, hanem egy húsvéti ínyencséget, de úgy ítéltem meg, hogy a népszokások körének ilyetén való kiszélesítése mindenképpen figyelemreméltóbb, mint holmi hasak degeszre tömése. Remélem ezt te is így látod, s ha így van, lám nem írtam hiába. Ne ijedj meg, ha a veretes szövegből nem értesz semmit. Nem te felejtettél el magyarul, hanem én. Mindazonáltal, ha levélben vagy szóban megerősítesz abbéli hitemben, hogy érdemes ezt a vonalat folytatni és részletesebben kifejteni, úgy természetesen újabb és újabb kutatási eredményekről fogok beszámolni mindannyiunk okulására és nemkülönben szórakozására, hiszen a magyar vidék tárháza kimeríthetetlen.
Küldjél pálinkát és szeszesitalt, mert a pszichiátria büféjében csak ropi van, meg kóla.
Ölel furfangos nagybátyád, Soma.
Ui: Ugye, hogy keveseknek van ilyen tudományos unokanagykabáttya?

1
Your rating: Nincs (12 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 53 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Debussy: Egy faun délutánja.

Összes vers

Összes vers : 6653

Összes próza

Összes próza : 426

Összes kép

Összes kép : 1045

Összes hangos vers

Összes audio : 39