Ballada szegény S.-ről

Stargazer képe

Tollért reszketett a keze

sok rossz, átkozott éjszakán,

mikor bortól fájt a feje,

marta szerelem és magány.

Kapott rúgást jobbról-balról,

hányszor ki akarták nyírni!

Elég volt már a sok harcból,

ő csak verset akart írni.

 

Nem volt hazug, de őszinte,

sokaknak szemében szálka.

Jött ezer baj, de ő szinte

mint ércszobor, büszkén állta.

Magányos fa, egy kőszikla:

mennyi esőt, szelet bírt ki!

Fejében ha pattant szikra,

ő csak verset akart írni.

 

Túl sok volt már a küzdelem,

megrontott napot, éjszakát.

Keserűség, bú szüntelen,

beléfojtották szép dalát.

Bántották őt tízezerszer,

mit ki kellett neki bírni!

Hiába szólt tisztelettel:

ő csak verset akart írni.

 

Ajánlás:

 

Herceg, titkok ismerője,

érte soha nem kell sírni!

Bár elhagyta istennője,

ő csak verset akart írni!

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Alakulunk...

A szerelmünk: Luca-széke,
lassan épül, alig készül,
ám az érzés szívem éke,
titkon mélyül, csöndben vénül!

Még nem tudom, hogy „örökre”,
de már érzem, hogy „talán”,
hozzád bújok örömömbe’
szép holnapunk hajnalán.

2011. május 8.

1
Your rating: Nincs (20 votes)

Toribá felett az ég

Toribá képe

Toribá felett beborult a ég.
Ragyogó fénye nem aranylik fel,
nem villan benne reményteli jel.
Kihűlt a napsugár, hideg, mint a jég.

De tavasz közeleg, nyílik a világ,
madarak dala száll a kék egen,
friss szellő lovagol bárányfellegen,
szirmait bontja száz és száz virág.

Fényt hoz a kikelet, szívem kitárul,
nem baj, ha egy kapu végleg bezárul.
Intézem életem ezer más ügyét.

Vissza nem forog, az idő tovaszáll.
Jön majd nyár, ősz, tél, de kérem, soha már
ne hozzon nekem a Mikulás fügét!

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Csalódás

Török Judit képe

Engem ne temessetek hideg földbe,

kukacok ne rágják testemet,

hagyjatok a felhőkkel szállni,

a szél had'  vigyen engemet.

Röpködni ágról-ágra,

mint kismadár,

úgy akarok.

Lomb alá bújni az éjszakába,

s esőben fürödni

engem hagyjatok!

Ezer porszem leszek,

szelíd vándor,

hegyre fel, völgybe le,

ahová szeretnék eljutni,

oda elvisz a végtelen.

Nem fázom majd, ha jön a tél,

nyári nap nem süti bőrömet,

de tavasszal tőlem nyílik majd a rét,

ősszel velem vitorláznak a falevelek.

Nem ér több csalódás,

nem jön több hazug szó,

nem lesz több áruló jel,

és nem fáj majd hideg csók.

Most még itt vagyok!

Élek!

Tétován nézem a múltam,

mely kósza árnyként suhan,

csalódott magány,

füstrajz a tapétán,

elszáll vele minden,

élet, vágyak, ábránd.

Testembe hálni jár a lélek,

álmában elmereng,

Vajon lesz aki felébreszti?

Vagy hagyja meghalni,

éltetni képtelen.

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Ledőlt a templom

STNG1063.JPG

Agyamban élsz. De már a régi tűznek
halvány parazsa izzik lelkemen.
Emlékeim gyakorta visszaűznek
melléd és szíved itt van még velem.
Hogy volt? Mi volt? Próbálom összerakni
hozzád kötött féktelen éltemet,
de csillogásod fénye halvány, talmi,
a múlt varázsa rögtön eltemet.
Új hajnal pirkad napunk bűvkörében,
nem szerelem, ám vastagabb kötél
köt össze minket, erősebb, mint régen,
szebb helyett ez most jobbra ösztökél.

Ledőlt a templom, ám még áll az oltár.
Fontos hogy vagy, s már nem számít, hogy voltál.

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6597

Összes próza

Összes próza : 423

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39