Csalódás

Török Judit képe

Engem ne temessetek hideg földbe,

kukacok ne rágják testemet,

hagyjatok a felhőkkel szállni,

a szél had'  vigyen engemet.

Röpködni ágról-ágra,

mint kismadár,

úgy akarok.

Lomb alá bújni az éjszakába,

s esőben fürödni

engem hagyjatok!

Ezer porszem leszek,

szelíd vándor,

hegyre fel, völgybe le,

ahová szeretnék eljutni,

oda elvisz a végtelen.

Nem fázom majd, ha jön a tél,

nyári nap nem süti bőrömet,

de tavasszal tőlem nyílik majd a rét,

ősszel velem vitorláznak a falevelek.

Nem ér több csalódás,

nem jön több hazug szó,

nem lesz több áruló jel,

és nem fáj majd hideg csók.

Most még itt vagyok!

Élek!

Tétován nézem a múltam,

mely kósza árnyként suhan,

csalódott magány,

füstrajz a tapétán,

elszáll vele minden,

élet, vágyak, ábránd.

Testembe hálni jár a lélek,

álmában elmereng,

Vajon lesz aki felébreszti?

Vagy hagyja meghalni,

éltetni képtelen.

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Ne kövess!

Stargazer képe

Ritka látvány: feljött a hold
s az ég csillaggal tele.
Homlokomon a régen holt
emlékek hideg szele.

Ne szólj, kérlek! Olyan fájón
nehéz volt a mai nap.
Jön az álom, e határon
hagyd el lábnyomaimat!

Szomorúságot nem érzek,
szívem könnyű, lángolok
és már alszom. Álmaimban
istennőkkel táncolok.

1
Your rating: Nincs (23 votes)

Egy kis hazai

Totojázó (Bikfic) Soma, amatőr régész és kárász, levele unokahúgához, a robdobodói Konkvisztádorban élő Nyüves Rihonyához

Soha el nem múló Rihonyám!

Rögtön a közepébe vágok bele a dolgok velejének, amennyiben egy ígéretem megtartását helyezem kilátásba, vagyis, hogy újabb népszokásokat tárok fel neked, valamennyi valódi falusi gyűjtés, én magam jártam utána, személyesen. Egyénileg beszélgettem el a vidék egyszerű néptömegeivel, akik bizalmuk jeléül elém tárták rejtett kincseiket, melyeket javítás és stílusigazítás nélkül, részedre ezennel továbbítok.
Az első interjúalanyom egy Éltes Ödi bácsi nevű öregember volt, akit arról faggattam, hogy miképpen ment annak idején náluk a leánykérés. Szó szerint a következőket válaszolta:
„Az én időmben ez nem úgy ment, mint manapság, hogy csapjbeledurrpuff, hanem megadtuk a módját. Elsőbben fitymáltuk a jányt, aztán a bálban hucujkát kántáltunk a majomszigetről, ezt követte a kapicolás, a lajbis dögöny, meg a tajtékos rühellet. Majd dojmángolt a pirces és ha a leány anyja fertályosat rittyentett, akkor jöhetett a ködmönös slütyök. De ha a szüleje tilinkóst fricskált, akkor, coki, mert hiába volt a pedmelyes döngölő, bizony gazda nélkül maradt a vörhenyes ficánk.
De vegyük a jobbik esetet. Mondjuk a leány édes szüleje pepitát brekkentett, ami abban az időben elég ritka volt. Akkor a legény általugrotta kétszer a fuszujkás tokmányt, jól megmancsolta a peremes réklit, aztán négyszer azt kurjantotta, hogy: Énnéköm csak egy lyány terem, kijelzett a kompjúterem. És hátra kellett pökni, de úgy, hogy az eltanálja a szolgabírót. Később jó volt a tanácselnök is.”
Ugyanerről azonban másként vall Ménkű Tökös Boldizsár böllér és tallér:
„Nálunk, Bendőporoszlón, az volt a szokás, hogy leánykéréskor satuba fogták a torkos-csoroszlyát és rászámoltak tízet, aztán amelyik fehérnép ácsingózott a búbolásra, az gebeszthetett vagy tutymákolhatott. De csak vencsellőig. Aztán már nem.”
Csökött Lőrinc a Tiszahátról viszont így látja a dolgot:
„Mifelénk, menyegző napján, már kora reggel kurcihát kerepeltek a suhancok. Meg nulláslisztet és ciberét szórtak a nászasszony puttonyába. Utána jött az irhás kófic, vagyis sorban álltak az eladó lányok és mórikálták a porhanyós findzsát.”
Szakolca Turgonc, Vencsellőfalváról, röviden nyilatkozott:
„Szülőfalumban a korhányolás dívott. Ami abból állott, hogy a legények kakasvirradatkor, amikor kukorékolt a Zetor, félkarélyban lepössentették a csikótűzhely parazsát.”
Kutatásaim során számos kudarc és sikerélmény ért. Ez utóbbiakhoz sorolom azt, hogy a tisztaszívű parasztemberek sűrű sorokban kerestek meg, amikor híre ment küldetéstudatom lényegének, nagy ívű feltáró munkám szándékának. Valamint annak, hogy ingyen fröccsöket fizetek annak, aki nyilatkozik. Sok értéket bányásztam így ki a bűzös községi televényből, mint például Homály Lipót gazduramat, aki világosan értésemre adta, hogyan is volt az ő idejében ott, ahol éppen az ő ideje zajlott. Ízes magyar kiejtésére, romlatlan tiszta beszédjére éppoly szívesen emlékezem vissza, mint amennyire utáltam azt, hogy sztorizás közben baromi öblösöket szellentett. És csabai kolbászt böfögött, törkölypálinkával. Ezeket a történeti hűség kedvéért jegyzem meg csupán, hogy bele tudd helyezni a megfelelő környezetbe a hátterét, áldozatos tevékenységemnek.
Homály gazda különben egyéni gazdálkodóként naphosszat a birtoka szélén húzódó árokparton üldögélt, és azon kívül, hogy egyfolytában szidta a kormányt, amelyik visszaadta neki az annak idején elvett tíz hold földjét, nem csinált semmit. Amikor felkeresett, egy percig sem tétovázott, hanem rögtön a tárgyra tért, ám amikor megkapta a három deci rizlinget tisztán, majd hozzá a deci abszolút vodkát, megnyugodott, s beszélni kezdett:
„Tudvalevő, hogy ízig-vérig rihonyavári vagyok, ez egy kis bányásztelepülés Sopron és Gyula között. Nagyapám mesélte még az ő nagyapjának, hogy mi volt akkortájt. Jóval szenteste előtt, úgy szilveszter körül, ordas sumákra gyülekezett éjfélkor a falu lakosságának zöme. Először jött a firnyákos tüszök. Ebben siherelték az összes fellelhető viháncot, a hetven éven felüliek pedig ingyen utazhattak egy kört a plisszírozott rahedlin. A legények eljárták a kör négyszögesítését, aztán benyomtak fejenként öt nagyfröccsöt. De lehetett többet is. Ez volt a bevezetés. Eztán következett a morcos dzsuva, vagy, ahogy népiesen nevezték, kucsmás molinó. Ebben a szertartásban férfivá avatták az eladó lányokat. Közben szólt a páros duda, a habart furulya és Gatyás Timót bátyám, hogy lehet jönni, enni. Mert bizony a helyi ételek készítése és fogyasztása külön esemény volt. Kezdetben bőrös muha és buggyantott retyi, későbben tollas malac és káposztás szaletli. Desszertnek, vagy, ahogy helyileg tréfásan nevezték, penetráns nyűgnek, meg ott volt a fokhagymás nápolyi és a mikróban sült paszuly. Kötelező volt továbbá a verekedésben megsérültek és a hagyományok ápolása.”
Volt még egy igen érdekes kuncsaftom, bizonyos Bunkó Teofil, aki a fejébe vette, hogy őt aztán senki ne semmizze ki az ősi föld értékteremtő örökségéből, ezért lelke kinyílt előttem, mint a sarkáig tárt ajtó:
„Én Böhömnagytúróson nevelkedtem, egészen a születésemig. Anyai dédapám valamelyik századfordulón a Cseppen felső folyásától vándorolt Lópofán és a Kekec-szoroson keresztül Szutyoköcséndig gyorsvonat másodosztályon, onnan helyi járattal Szabadszombatig, amely mint tudjuk, Nagytúrós elővárosa. Tehát én félig meddig csurran származású vagyok. Apai ágon viszont egyértelműen Bárca-környéki duracell vér csörgedez az ereimben. A régi rendszerben nem lehetett erről beszélni, ezért azt terjesztettem, hogy a szomszédom a Verzál Görhe egy fatengelyes barom. És lám az idő engem igazolt.”

Ennyit tudtam hevenyében összeszedni számodra a hazai, népies jellegű szokáskultúráról. Tudom, hogy az előző levelemben nem ezt ígértem, hanem egy húsvéti ínyencséget, de úgy ítéltem meg, hogy a népszokások körének ilyetén való kiszélesítése mindenképpen figyelemreméltóbb, mint holmi hasak degeszre tömése. Remélem ezt te is így látod, s ha így van, lám nem írtam hiába. Ne ijedj meg, ha a veretes szövegből nem értesz semmit. Nem te felejtettél el magyarul, hanem én. Mindazonáltal, ha levélben vagy szóban megerősítesz abbéli hitemben, hogy érdemes ezt a vonalat folytatni és részletesebben kifejteni, úgy természetesen újabb és újabb kutatási eredményekről fogok beszámolni mindannyiunk okulására és nemkülönben szórakozására, hiszen a magyar vidék tárháza kimeríthetetlen.
Küldjél pálinkát és szeszesitalt, mert a pszichiátria büféjében csak ropi van, meg kóla.
Ölel furfangos nagybátyád, Soma.
Ui: Ugye, hogy keveseknek van ilyen tudományos unokanagykabáttya?

1
Your rating: Nincs (12 votes)

Marlene portré

nefelejcs képe

Nagyobb méretben itt:
http://www.art-eria.org/cms/hu/content/portré-marlene

Marlene portré
1
Your rating: Nincs (16 votes)

Leszoktam a dohányzásról (kb. húsz éve)

Toribá képe

Már rég elszívtam az utolsó szálat.
De addig naponta vagy harminc napom
pazaroltam, nemtörődöm módon.
Az ember így tehet rosszat magának.

Ha most meggondolom, naponta harminc
unalmas napom szállt könnyedén füstbe.
S majd ha lent ülök a forrongó üstbe',
kiszámolom, hány évem van, ami nincs.

Összejön néhány száz, vagy ezer is tán,
de nem szerepelnek a jóság listán,
mert engem mindegyik hidegen hagyott.

S végül levonom a bölcs tanulságot:
megértem az örökkévalóságot,
s pár ezer évvel tovább leszek halott.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6454

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39