Panasz Radnótihoz
Éber a hajnal, nem jön az álom. Bár a sötét, mint
Szürke lepel hull ablakomon túl, lámpa vasára...
Elfeledett nevedet, felidézem ez éjjeli órán;
Árva poéta kinek szeme fentről lát le reám most.
Nézz legalább még egyszer e-honra a pulpitusodról!
Most is a gyengét és elesettet húzza az ág itt.
Tán te is egykoron, így meditáltál benn a barakkban;
Hol hadifoglyok aludtak s vad lihegésük alatt csak
Úgy tapogatva kezeddel, az irkát, írtad a verset…
Holdunk, mint egy vándor, néz be az ablakon át rám,
És azt érzem, rab vagyok én is, mert öl a kétség
Elhagy az álom, nem tudom én azt; él-e jövő majd...
Most elmondom hát neked égi poéta, hogy értsd meg;
Szívem mért dobog úgy, és ébren mért öl a kétség...
Mért ülök én álomtalan itthon, benn a sötétben.
Nézd meg e tájat, ahol te is egykor felnevelődtél.
Elszomorodsz majd, úgy ahogy engem is elszomorít ez...
Becstelen, álnok képmutatók, úgy döntenek itt, a
Nép az, akin most durván, pőrén csattan a szíj és
Nem tehetünk már ellene semmit. Várjuk a véget...
Kérlek, irányítsd gondolatom, hogyan éljek-e kínban.
Újra szeretném élni a gyermeki boldog időket…
Mit tegyek érte? Az ősök bűne a mostani korszak?
Szólj a fülembe, hogy értsem! Honnan várjam a jót most?
Félve remélhetem én még, bús vigaszát e hazának?
***
Lassan hajnalodik már... Hold sem süt be szobámba...
Már csak a csillagok égnek, fénylenek egyre az égen...
És amikor majd, ébred a napfény ők is ahogy kell;
Foszlanak… Úgy, ahogyan bús és keserű szavaim most...
http://www.youtube.com/watch?v=gO59BU4fuP4
Anyám emléke élő-floppyn
http://tarhely.sokoldal.hu/hip/fajlok/sajat-honlap-ingyen--sokoldal_hu-A...
Anyám, egykori masamódlány,
nem készített sok kalapot.
Elvtárs-világban néhány úri-
asszonyság nála varratott.
Proletár volt, ott is lenézett,
szóval nem az a káderi,
aki az első sorban csápol,
csupán egy háztartásbeli.
Varrásra nem volt engedélye,
iparra nem váltott jogot,
ezért aztán a varrógépe
halkan, titokban kattogott.
Singer felett néprádió szólt,
úgy mondta „ébreszti magát”.
Ma már tudom a hangos nóta
tompította a gép zaját.
A csikótűzhely vasplattniján
téli estéken krumpli sült.
Körülültük a konyhaasztalt,
s az idő gyorsan elrepült.
Aludni vittek, de az álom
mákonyos csókja nem hatott.
Akkor nehezült el az arcunk,
amikor anyánk altatott.
Elmentünk a családi háztól,
de röppenhettünk szerteszét,
megmaradt bennünk az a konyha,
sültkrumpli–íz, a jó beszéd.
Meg a félelem. Furcsa érzés.
Emléke bennem feldereng:
hogy a külvilág betör hozzánk,
s törvényes őre feljelent.
Emlékeim darabra törve,
időben, térben szerteszét
repültek, s én e nagy egésznek
nem sejtem csak egy részletét.
Fénykép van róla, ősi album.
Gyereklányé a pillanat,
egy másikon párnapos asszony,
harmadikon már kín alatt
áldásos arca. Belül szenved,
ráncait mélyíti a rák.
És itt nagyítva esküvői
ruhában, három szál virág
csüng kezében. Nagyobbik lányát
védőn karolja emezen.
A család együtt én a karján,
számmal a mellét keresem.
Apámmal ketten, Szinva-parton,
Grendorf Pista még udvarolt.
Mellette apró és törékeny.
Nekem Ő óriási volt…….
Agyam hajlékony lemezére
mentve, így marad meg Anyám,
és e vers, mint hiú reménység,
hogy engem is túlél talán.
De ellene akármit tennék,
halálommal porladó emlék.
Porszem a felejtés falán.
Bűntársak
Az ősz már Verlaine-é
Tavaszi chanson
Zsong a tavasz,
létet fakaszt
a tájra.
Tűnt hó alól
rügyet pakol
a fákra.
Cinkemadár
dalolja már:
Nyitnikék!
Az öreg Nap
erőre kap,
kék az ég.
Lágy szellő kél,
szívem remél,
és érzem,
szép az élet
s újra éled
reményem.
Nyári chanson
Nyár lantja zeng,
cseveg, fecseg
magában,
s színt, ami szép,
szór szanaszét
vidáman.
S mily fergeteg
jókedv rezeg,
víg a dal.
Cseng, tovaszáll,
bút nem talál.
Diadal!
Hej! Vigalom,
nyár, bizalom,
napsugár.
Most féktelen
az életem,
mint a Nyár!
Téli chanson
Tél hangja cseng,
feszengve peng,
metsz a szél,
Dermedt a táj,
az élet fáj,
nincs esély. .
S jaj, itt vagyok,
élő halott
magamban,
testem vacog,
tán meghalok!
Feladtam.
Majd a Halál,
ha erre jár,
csontkezet
vállamra tesz,
el nem ereszt,
elvezet.
S az én őszi chansonom
Ősz hegedül,
húrja pendül
keményen.
Az elmúlást
zengi, nem mást.
Úgy érzem.
S míg ballagok,
csak hallgatok,
s a bús szél,
múlt kéjeket
elébem vet,
így beszél.
Jaj, menni kell,
nincs már itt hely
énnekem.
Hallgassa csak,
ki itt marad,
énekem!
Áldott Karácsonyt !
Illatok és dalok vesznek körül,
míg mosolyogva készül szíved,
hogy tiszta és kész legyen belül
befogadni az isteni szeretetet.
Távol marad a kicsinyes gond,
elmúlik a bosszankodás, harag.
Csak azt hallod mit szíved mond,
mert az igaz szeretetből fakad.
Ha valaki két tenyerébe fogja
arcod mint egy kisgyermeknek,
szemedbe néz és úgy suttogja
Boldog Karácsonyt, Szeretlek !
Könnycsepp tolakszik szemedbe,
nehezen nyelsz majd egy nagyot
és semmi más nem jut eszedbe.
Sohasem felejted el ezt a napot.
Így hoz fényt a szeretet ünnepe
a világon talán mindenkinek,
a sötét érzéseket messzire űzve
Karácsonyi Áldást kívánok Nektek !
