Átkeltél a hídon

Úgy tartozol hozzá az életemhez,
mint katicabogárhoz a hét pettye.
A nagy kavargás szele hozzám rendez,
hogy feljajduljon ködvilágom csendje.

Ráültetem lelkem egy tollpihére,
lebegjen, ringjon, szellős óceánon.
S mikor mézért száll ajkaidnak méhe,
nyelvem fográcsos börtönébe zárom.

Szeretlek, mint az emberek a sót,
Te vagy széthulló szívemnek a drót,
minden darabját véled összetartom.

Most versem mégis könnyeimmel írom,
reményeimmel átkeltél a hídon,
s én itt maradtam az innenső parton.

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Te

Aysa képe

Az étel elomló íze vagy,
madár csőrében a mag,
virágfürt akác homlokán,
ábrándos, lusta délután,
utazónak templomtorony,
rév, hová éjjelre tér a komp,
szűkölködőnek tányér leves,
vigasz, mi bánatban felkeres,
menedéket nyújtó fogadó,
párna, pille álmokat hozó,
mondatban szó, betűn ékezet,
belőlünk táplált emlékezet,
pillér vagy sorshidam alatt,
bogáncs, mi lelkembe tapadt.

1
Your rating: Nincs (46 votes)

Skizofrén vagyok és ...


Skizofrén vagyok és ... Én is !

Fel sem fogtam az agyammal,
mikor szembe jöttem magammal.
Még csak nem is jutott eszembe;
ÉN jövök magammal szembe.

Se csááá, üdv, vagy egy jónapot,
Csak összenéztünk egy jó nagyot !
Mit bámul ez és utánoz engem ?
Menj a fenébe, nyald ki a seggem !

Ezt mondtuk egyszerre egymásnak,
így fordítottunk magamnak hátat.
Lám, lám, mit is ád a skizofrénia.
De ne aggódj, nem vagyunk haragba'.

 

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Ki menni készül...

Barátomnak

 

Sokan vannak e rettegő seregben,

akiknek majdnem minden elveszett.

Szeretnék látni életüket szebben,

átlépve gondok, s bánatok felett.

 

Őrlődnek némán, félelmükbe veszve,

remélve, hogy tán szűnik a talány.

Akiknek reggel kezdődik az este,

s emberek közt is társuk a magány.

 

Nem mindig volt így. Ám a boldog élet

egyszerre elmúlt, emlékként kísért.

És a biztonság gyorsan semmivé lett.

Válasz már nincsen, csak a sok „miért?”

 

Én voltam rossz? Nem eléggé szerettem?

Nem éreztem meg, hol van a helyem?

Elhibáztam. Így lett ő ismeretlen.

Bár visszajönne, hogy jóvátegyem…

 

Elbocsátó

 

Ki menni kíván, barátom, ereszd el,

ne markold azt, ki menekül.

Ha ott marad, a lélektelen testtel,

hát ketten lesztek egyedül.

1
Your rating: Nincs (13 votes)

Az ősz már Verlaine-é

Toribá képe

Tavaszi chanson

Zsong a tavasz,
létet fakaszt
a tájra.
Tűnt hó alól
rügyet pakol
a fákra.

Cinkemadár
dalolja már:
Nyitnikék!
Az öreg Nap
erőre kap,
kék az ég.

Lágy szellő kél,
szívem remél,
és érzem,
szép az élet
s újra éled
reményem.

Nyári chanson

Nyár lantja zeng,
cseveg, fecseg
magában,
s színt, ami szép,
szór szanaszét
vidáman.

S mily fergeteg
jókedv rezeg,
víg a dal.
Cseng, tovaszáll,
bút nem talál.
Diadal!

Hej! Vigalom,
nyár, bizalom,
napsugár.
Most féktelen
az életem,
mint a Nyár!

Téli chanson

Tél hangja cseng,
feszengve peng,
metsz a szél,
Dermedt a táj,
az élet fáj,
nincs esély. .

S jaj, itt vagyok,
élő halott
magamban,
testem vacog,
tán meghalok!
Feladtam.

Majd a Halál,
ha erre jár,
csontkezet
vállamra tesz,
el nem ereszt,
elvezet.

S az én őszi chansonom

Ősz hegedül,
húrja pendül
keményen.
Az elmúlást
zengi, nem mást.
Úgy érzem.

S míg ballagok,
csak hallgatok,
s a bús szél,
múlt kéjeket
elébem vet,
így beszél.

Jaj, menni kell,
nincs már itt hely
énnekem.
Hallgassa csak,
ki itt marad,
énekem!

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 1 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • Ross

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6417

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39