A Piroska sztori

Ülj ide, kisfiam, mesét mondok néked,
de ez olyan lesz, hogy elképed a képed.

Kislány a főhőse, de neve nem Bori,
tudod, a Piroska, ismerős a sztori.
Teli kosarával az erdőben baktat,
nem sejti a helyzet, nemsokára, sakk-matt.

Lépeget a lányka, már előre örül,
amikor a farkas,az egyik fa mögül,
kiugrik, ordítja, hogy rögtön megeszi,
de a lány két karját csípőjére teszi:

„Na, most figyuzz, ordas! Nem mondom el kétszer.
Nálam a „frászhozás” megörökölt kényszer.
Ijesztgetés-tanból osztályelső lettem,
tehát szórakozni nincsen semmi kedvem.

Én vagyok a mumus, te csak gyenge látszat,
amit zsibbadt agyad képzelete játszat,
hiába erőlködsz, én vagyok a nyerő,
megmondom őszintén: gyengén adod elő!

Ne molesztálj engem, nem is nagyon bírnád,
legjobb ha elhordod azonnal az irhád,
különben képedre olyan maflást adok,
hogy benéznek hozzád fentről a csillagok!”

Elképed a farkas, gyökeret ver lába,
szólni akarna ő, ámde mindhiába.
Piroska messze jár, vígan énekelve,
mire a csikasznak oldódik a nyelve.

Hogy mit mondott, fiam, nem gondolnád te se:

„Hű, de megváltozott, ez a régi mese!”

1
Your rating: Nincs (25 votes)

Semmitől semmiig

Toribá képe

Ülök a semmi közepén.
Únom magam, mit csináljak?
Csak a semmi van, s benne én.
Sehol egy növény, vagy állat.

Csak összezárt fény és árnyék,
folyékony, s szilárd egyveleg.
Hidegen fénylő sötétség.
S mindez egy pontban szendereg!

Fantáziám életre kel,
hirtelen a pontra bökök.
Varázsujjam szikrát lövell,
S bolyonganak felhők, ködök.

Nagy robajjal tágul minden,
a sötétet fény osztja fel.
Izzó csillagok születnek,
s bolygókat szülve szállnak el.

S ím, megszületett a Világ!
Benne az idő vajúdik.
Élet szökken az anyagba,
és a tökélyről álmodik.

Mindig csak egy pici lépés,
míg megjelenik az EMBER.
Innen már csak az a kérdés,
mi legyen a jelennel?

Mert az ember olyan fajta,
kutakodik, keresgél.
Milyen jövő múlik rajta?
Világunk vajh' meddig él?

Hisz az ember ott ücsörög
a  mindenség közepén,
varázsujjával motoszkál
egy piros gomb tetején.

1
Your rating: Nincs (20 votes)

Az végvári vitézekhez, az csata estvéjére

Toribá képe

Vitézlő hős ifjak az nagy vár udvarjába,
Eljött élteteknek az pokoli próbája.
Támadja az várat az török garmadája.

Múlassátok az napot féktelen vígsággal.
Az vígasság teljen tinéktek szép leánnyal,
Holnap lészen nagy próbátok az vad csatákkal.

Ha ma lészen útolsó napotok nyugvása,
Készüljetek bátorsággal az nagy tusára,
búcsúztat titeket az nagy harang zúgása.

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Lelkembe vésett seb.

Lelkembe vésett seb.
(Toribá "Sebet vés lelkembe..." versére.)

Fatörzs kérge óvja, hirdeti egy seben,
izzó szerelem lángolt akkor a szívemben.

Némán szól a véset; két név szívkeretben.
Beforrt heg a fán - égő űr ma lelkemben.

A legszebb érzések fájnak a legjobban.
Attól áll meg a szív, amitől megdobban.

Érzékeny hangszer szívem ha berezonál,
emlékbe kapaszkodva egyszer majd megáll.

Szívem fájó hangja - ha szól egyáltalán -
nem szól úgy többé, mint azon az éjszakán.

A fa is állva hal meg sebesült kérgével,
mint a szív - ha megáll - telve emlékekkel.

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Kis-Hárs-hegy

Párafátylát lehajtotta,
arcát rejti, alig látszik,
kacsintgat a Gellért-hegyre,
Napsugárral bújócskázik.

Leveti szép zöld kosztümét,
barna csipke új ruhája,
tetején, mint úri ékszer,
kilátó a koronája.

Élvezi az ősz illatát,
az utolsó napfény-csókot,
erdőjárók mély sóhaját,
tölgylevéllel küldött bókot.

2011. szeptember 21.

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Tihany

Összes vers

Összes vers : 6619

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39