Letargia

Romba dőlve fekszem este ágyamon.
Lüktető agyam feszült, de képzeleg.
Álmaim fakítva fest a fájdalom
életem falára szürke képeket.

Elcsigázva nézem ezt a tárlatot.
Sorsom Ócska múzeum, nem Ermitázs,
és tudom, mely érzelem ma áthat ott,
enyhe szánalom lehetne, semmi más.

Végzet éget engem. Úgy tör egyre rám,
mintha bánat öntené a vegyszerét.
Sírkövemre ez lesz írva: Lelke tán
halhatatlan, ám e testben egyszer élt.

Ezt leküzdenem lehetne módszerem.
Végre már be kéne venni gyógyszerem!

1
Your rating: Nincs (19 votes)

Ballada szegény S.-ről

Stargazer képe

Tollért reszketett a keze

sok rossz, átkozott éjszakán,

mikor bortól fájt a feje,

marta szerelem és magány.

Kapott rúgást jobbról-balról,

hányszor ki akarták nyírni!

Elég volt már a sok harcból,

ő csak verset akart írni.

 

Nem volt hazug, de őszinte,

sokaknak szemében szálka.

Jött ezer baj, de ő szinte

mint ércszobor, büszkén állta.

Magányos fa, egy kőszikla:

mennyi esőt, szelet bírt ki!

Fejében ha pattant szikra,

ő csak verset akart írni.

 

Túl sok volt már a küzdelem,

megrontott napot, éjszakát.

Keserűség, bú szüntelen,

beléfojtották szép dalát.

Bántották őt tízezerszer,

mit ki kellett neki bírni!

Hiába szólt tisztelettel:

ő csak verset akart írni.

 

Ajánlás:

 

Herceg, titkok ismerője,

érte soha nem kell sírni!

Bár elhagyta istennője,

ő csak verset akart írni!

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Szeged

Stargazer képe

 

Azt mondják, fejünk felett a nap

többet ragyog, mint más tájakon.

Ha itt jársz, szívedből egy darab

itt marad, elhagy a fájdalom.

 

Én nem tudom. Itt éltem mindig,

elmondhatom, ez az én helyem.

Akárhová is mennék innen,

a város eljönne énvelem.

 

Ha vége már a hosszú télnek,

és eltemettünk fagyot-jeget,

mikor a kapunkon kilépek,

már körbecsókolnak a szelek.

 

Végigsétálva  a városon

mindegyik utcáját ismerem,

az új időket nem átkozom,

mégis belémhasít hirtelen:

 

lebontottak sok régi házat,

helyettük mások emelkedtek,

elsodorta az új évszázad

színhelyét régmúlt emlékeknek

 

és hol van az eltűnt hangulat?

De néha, ha a várost járom,

hallatják olykor halk hangjukat

emlékek, mint illanó álom,

 

mely mélyről tör fel és a szívet

úgy kínozza, majd belé szakad.

Mint beomlott bányában az érc,

bennem a ki nem mondott szavak.

 

A múzeum, a szökőkutak

(fürödtünk bennük már részegen),

a széles, hosszú sugárutak,

lányoknak súlya térdemen...

 

***************************

 

Régóta nem vonzza szememet

rengeteg csillogó kirakat,

inkább elfordítom fejemet.:

nézem a távoli hidakat.

 

A rakpart gátfalán megállok,

és hosszan bámulom a vizet.

Gondolkodom, hogy mennyi van még?

Néhány év, vagy talán évtized

 

és már nem leszek, de a város

tovább él majd, növekszik, dagad,

ugyanúgy megcsillan a napfény

a vízparti öreg fák alatt.

 

***************************

 

Amikor közeledik az est,

s a Dóm tornyán tetődísz a hold,

a sok szín, mit a nyugvó nap fest,

már csak halovány, illanó folt

 

s az alkony lassan eltakarja

a vérvörös tavaszi eget,

a városnak elhaló zaja

fülemben zúg, mint egy üzenet.

 

Megyek tovább a nagykörúton

követve kigyúló fényeket,

nem rágódva jövőn és múlton,

melyet megszépít a képzelet.

 

Egy autó dudál a távolból,

hangja halvány, alig ér ide,

zeneszó egy olcsó kocsmából,

amott hajlott hátú nénike.

 

Aztán lassan kihal a város,

a suhogó lombok szép szava

hívogat. Egy üres pad vár most,

a langyos városi éjszaka

 

körbeölel és én teljesen

feloldódom, magam átadom.

Mint közkatona a jeltelen

sírban. Végigfekszem a padon.

 

Nem látok csillagot az égen,

csak akkor, ha lehunyom szemem,

de a város, most úgy mint régen,

érzem: együtt lélegzik velem.

 

(2005 körül)

 

 

 

1
Your rating: Nincs (26 votes)

Négysorosok (Pilinszky után szabadon…)

„Pilinszky János: Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet. „

NÉGY sor sors…

Kihunyt zsarát a semmi út porában.
Hangzavar mögött búvó csönd-közöny.
Illúziókat birtokol ma vágyam.
A semmin őrködöm.

Kettőezer-tizen-NÉGY…

Ígéretek alatt roskadó polcok.
Megmondó emberek, sok kérkedő.
Vesztesekből majd tízmillió, s csupán
kétszáz nyerészkedő.

Már NÉGY sem…

Feslett cipő kopott linóleumon,
lejárt számla had durván kéreget.
Mai ebédem: gombóc a torokban,
már fosztják béremet…

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Távol

„Életem társának”

A távolság madarán lovagolva,
ittszakadt szívem szekerén,
mint kinek nincsen semmi dolga,
élek. Megvagyunk, te meg én.

Téged eltakarnak óhajtás-szárnyak,
melyek tán repítenek feléd.
Didergető szélben vacogva várlak,
kész a reggeli, fő az ebéd.

Gyere el hozzám étkezésre,
érkezz hajnalban, késő délbe’
vár szerelmed és cimborád.

Indulj gyalog, ami van éppen,
gyorsvonattal, repülőgépen,
csak ne várakoztass tovább!

Brüsszel, 2003. november 1.

1
Your rating: Nincs (12 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 64 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Unokámnak Dávidnak

Összes vers

Összes vers : 6364

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39