Életem felénél...

Stargazer képe

Életem felénél már jogosan kérded:
"Miért élsz, ha léted ennyire céltalan?
Célok, elvek nélkül mit sem ér az élet.
Lásd be: egész valód kudarc, boldogtalan!"
Talán igazad van, ennyi az életem
és nem lesz majd senki, ki mellettem marad,
de ha belegondolsz, az idő végtelen:
közhely, de a létünk csak múló pillanat.

Néha, alkonyatkor lehunyom a szemem,
hagyom, hogy sodorjon az emlékek árja.
Mint egy filmet nézem, mintha nem is velem
történt volna, mint aki kívülről látja
a szép és az utolsó, mocskos dolgokat,
élményeket, melyek lelkem ostorozták.
Sikert, kudarcot, mint kabáton foltokat
és nőket, kik életem bearanyozták.

Keserű és boldog szerelmeket látok,
rávésve arcomra mélyülő árkokat
s az utolsót, a mind közt legjobban fájót:
egyszerre katarzis és szörnyű kárhozat.
Barátokat, italt, olcsó nőket látok:
nem emelt az élet soha köré falat.
Lehet, nem téptem el nyakamon a láncot,
de a másokénál így is hosszabb maradt.

Nem, mondhatsz akármit, nem hiába éltem.
Enyémek voltak a csúnya-szép hajnalok.
Szerelmet sokkal többet kaptam mint kértem
és ma is fülemben zúgnak a vad dalok.
Most is úgy emelem a fény felé arcom,
mintha az életem örökké tartana
és ha majd egyszer véget ér hosszú harcom,
felejtsd el, hogy kiről szólt ez a ballada.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Altass el

Toribá képe

Altass el kérlek, mert ébren lenni fáj.
Borult égen nem törnek át a fények.
Bús ködbe burkolt, haldokló remények
szőtte sötétben csillagtalan a táj.

Simogass álomba engem, s a bánat
elkerül, ha álmom tengerén hajóm
lágyan ring. Csak ez rég vágyott óhajom.
S ott talál meg engem a bűnbocsánat.

Altass el, hisz nincs miért ébren lennem.
A pacsirta-dal hamisan zeng bennem.
Üszkös hajnalt üdvözöl, hangja rekedt.

Felégetett a táj már körülöttem,
bambán nézek, K.O.-val kiütötten.
Altass hát el, hogy végre ébren legyek.

1
Your rating: Nincs (36 votes)

Önszerelmes vers

Pillangó képe

Szemtelen pillantás a saját szemembe.
Oh, mily csoda ez, szikra lobban.
Érzéki villanás, nincs más az eszembe':
belemélyedni egyre jobban!

Két kezem összeér, fonódik selymesen,
felserken vérem, szívem dobban.
Vörösvértestjeim néznek sejtelmesen,
s fehérek ölén forrás csobban.

Magamat ölelem, úgy, ahogy senki más,
csontom már szinte összeroppan.
Simulok gyengéden karomba – nem vitás:
szerelmet hívtam, s lám betoppan.

Örökös kötelék, s minden mit adhatok:
magamnak örökké hű társa maradok!

1
Your rating: Nincs (15 votes)

Kifeszítve

 

grendorf-stanzák

Én olyan sok mindent megéltem,
dobált az élet szerte-szét,
álltam talpon és voltam térden,
alázva, s dicsben, így, e kép
vegyes. Forgott a sorskerék,
s habár nem volt fényes az érdem,
házamból megvan pár cserép.
Amikor szóltam csak beszéltem,

forgott a nyelvem ám a szó
a mindenségben szertefoszlott,
ugye mesém mily megható?
Szövegem ócska, régi, koszlott,
folyvást légüres térben mozgott,
s nem varrta össze szó-szabó,
hiába fércelt bűnnel gondot,
e ruha bálba nem való.

Firkáltam stanzát és szonettet,
és akadt néhány ballada,
elítélhetik bár e tettet,
nálam is szólt a dallama.
Védje meg magát majd maga.
Egy-két jó versem elfeledtet,
hiszen ha szívem játszana,
nem nyerné meg a végső meccset.

Erkölcsileg magasba vágytam,
és most a mélység átölel.
Úgy lettem védő szétlőtt várban,
hogy tudtam, sajnos nem jön el
a győzelem. Pedig közel
éreztem, s mindhiába vártam.
Törpévé tengervágy növel,
homokként, kagylóhéjba zártan.

Az iskolát magamban hordom,
s várom, a lelkem felnevel.
Nem hiányzik Oxford, se Sorbonne,
mindent önmagam értem el.
Mondjátok, az mit érdemel,
kinek vágya Párizs, vagy London,
de Héregen utcát seper,
s gyáva ahhoz, hogy zászlót bontson?

Az én zakómat más ne hordja,
s a törülközőm is enyém.
Akad, akinek rám van gondja?
Talán a Koponyák hegyén,
az egyik lator jön elém,
hogy rémülő szemembe mondja:
van hely a kereszten, te vén,
kopott szerkezet, más bolondja.

Maradnék is, amikor mennék,
s amikor mennék, maradok.
Persze ideköt minden emlék:
érzések, tárgyak, alakok.
Néha úgy vélem, zavarok.
Máskor meg, hogy hibás a termék.
S azért, mert élni akarok,
úgy teszek, mintha halott lennék.

 

Budapest, 2012. január 13.

 


 

1
Your rating: Nincs (20 votes)

Erdőmese

Pillangó képe

(Tavaszi lágy szellő lebben,
még a madarak is csendben.
Habzó szájjal, bús-kesergőn
róka szalad át az erdőn.)

- Segítsetek! Mi lesz vélem?
Farkas falka veszi vérem!
Tépik húsom, marcangolnak,
felkoncolnak, darabolnak!

Erdőlakók tanakodnak
fejvakarva gondolkodnak:
- Nincs is az erdőben farkas,
mókus farka csak hatalmas.

- Mert éjjel farkassá váltak!
Láttam, vámpírokkal háltak!
Véres szájjal ecsetelték,
hogy tépnek szét rókát, medvét!

Én vagyok az erdő őre,
kinek túl vastag a bőre,
vámpírfogak bár harapnak,
ellenállok minden vadnak!

- Róka uram, s én epedve
(vágott közbe a nagy medve)
építettük ezt a lakot,
bár átaludtuk a fagyot,

tudjuk, téli álmunk alatt
vérrel kentek minden falat,
s késük fenték ránk naponta!
Hallottuk! A görény mondta!

(Ezalatt a mókus-csorda
szorgosan a makkot hordta,
nem volt gondjuk más állatra
csakis az új mókuslakra.

Hol reggel vidáman keltek,
szép jövőről énekeltek,
mert a mókus szelíd állat,
nem takar be róka-vállat.)

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 17 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Kisfiú lettem újra.

Összes vers

Összes vers : 6319

Összes próza

Összes próza : 412

Összes kép

Összes kép : 1033

Összes hangos vers

Összes audio : 39