Pajzán süti (+18)

Titok65 képe

Mákos kuglóf, diós beigli,
de szeretnék nálad lenni,
süteményből nem is ennénk,
egymással mi jól betelnénk.

Máglyarakás, vargabéles
falatozzon, aki éhes,
inkább téged kóstolnálak,
adhatnánk a korhatárnak...

Kókuszgolyó: kedvenc nálam,
érted máris ledaráltam
az ujjamat... Óh, én balga...
Rád másznék most, nem a falra!

El vagyok én varázsolva,
a Jézuska karácsonyra
gyorsan hozzon ide hozzám,
(végül: Mondjon le a kormány)!

1
Your rating: Nincs (14 votes)

József Attila. Portré.

József Attila  portré.

Olaj táblán,  45 x 29 cm. 

Tisztelgés:

József Attila ajándéka.

Leültem mellé a vibráló csendbe.
Nem szóltunk, hisz’ mesélt a Duna.
Hallgattuk - hagytuk, hogy fecsegjen
sorsunkról, mintha így jobb volna.

Lepergett életünk az esőcseppekkel,
összekapaszkodva sok csapás és gond,
feledve a jót, az  emberi  értékeket,
amiről az utókor tán nekrológot mond.

Hallgattunk egymás mellett hárman,
mi ketten és hallgatag mélyén a folyó.
Már tudtam, megkaptam amit vártam,
konok hitet, álmokat és az igaz szót.

Cserébe egyetlen képet festettem Róla,
rá sem nézett - épp a Napba hunyorgott,
én meg röstelkedve nem is hoztam szóba.
Nem várt el ilyet, hisz' hiú sosem volt.

Lebukott a Nap. Nekiment a hegynek,
mert árnyával óriás sötétséget hozott.
Körénk gyűltek ekkor szelíden, s néztek,
mosolyogva néztek minket a csillagok.

József Attila.  Portré.
1
Your rating: Nincs (18 votes)

Szerelem

Elalvás előtt kedvesem
mutasd fel tested minden este,
s én titkod újra ellesem
hajlékaidat felkeresve.
Elől lohol a szenvedély,
kövesd, akard, utol kell érned.
Szívedben ott az engedély,
a vágyad győzze le szemérmed!
Simítsd homlokod gödreit,
karom puha párnára fektet,
az éjszakát ma töltsd el itt.
Arcodról a verejtékcseppet
nyelvem hegyével csókolom,
rózsaszirmon gyöngyöző harmat,
csillogó pászta óboron,
melyen kívánás vére alvad.
Gerinced járja lüktetés
törjön mattá pupillád fénye,
érezd kínzón, hogy oly kevés
a levegő, egyre több kéne.
Szemsugár szőtte szárnyakon
tobzódjon testünk szilaj tánca.
Kapkodó öklöd hátamon
nászindulónk dallamát játssza!
Tiéd legyen a pillanat,
akard, hogy én okozzam veszted,
prédára úgy add át magad,
hogy áldozatul itt a tested.
Vedd át örömöm ritmusát,
ütemre hív ziháló melled,
amely mellemmel vív tusát,
bimbóidon vágy-áram gerjed.
Lángoló bőröd vesse szét
a hasadra tapadó inget,
hűséged megnyíló ölét
mutassa meg. Akarva minket,
hogy az a végső robbanás
a beteljesülést ígérve,
megváltozón maradjon más,
s mindkettőnket egyszerre érje.
Győzzünk együtt a túlerőn
torkunkból szakadt őrült jajjal,
s köszöntsön győztes harcmezőn
szerelmes álommal a hajnal.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Mosolyodat zsebre vágtam

Mosolyodat zsebre vágtam,
Ott ül a meleg kabátban,
Csöndes-puhán meghúzódva,
Vár a hűvös, rossz napokra.

Befészkelte magát mélyre,
Két ránc közt a meredélybe,
Ha hiányzol, belenyúlok,
S gondolatban hozzád bújok!

2010. december 30.

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Kifeszítve

 

grendorf-stanzák

Én olyan sok mindent megéltem,
dobált az élet szerte-szét,
álltam talpon és voltam térden,
alázva, s dicsben, így, e kép
vegyes. Forgott a sorskerék,
s habár nem volt fényes az érdem,
házamból megvan pár cserép.
Amikor szóltam csak beszéltem,

forgott a nyelvem ám a szó
a mindenségben szertefoszlott,
ugye mesém mily megható?
Szövegem ócska, régi, koszlott,
folyvást légüres térben mozgott,
s nem varrta össze szó-szabó,
hiába fércelt bűnnel gondot,
e ruha bálba nem való.

Firkáltam stanzát és szonettet,
és akadt néhány ballada,
elítélhetik bár e tettet,
nálam is szólt a dallama.
Védje meg magát majd maga.
Egy-két jó versem elfeledtet,
hiszen ha szívem játszana,
nem nyerné meg a végső meccset.

Erkölcsileg magasba vágytam,
és most a mélység átölel.
Úgy lettem védő szétlőtt várban,
hogy tudtam, sajnos nem jön el
a győzelem. Pedig közel
éreztem, s mindhiába vártam.
Törpévé tengervágy növel,
homokként, kagylóhéjba zártan.

Az iskolát magamban hordom,
s várom, a lelkem felnevel.
Nem hiányzik Oxford, se Sorbonne,
mindent önmagam értem el.
Mondjátok, az mit érdemel,
kinek vágya Párizs, vagy London,
de Héregen utcát seper,
s gyáva ahhoz, hogy zászlót bontson?

Az én zakómat más ne hordja,
s a törülközőm is enyém.
Akad, akinek rám van gondja?
Talán a Koponyák hegyén,
az egyik lator jön elém,
hogy rémülő szemembe mondja:
van hely a kereszten, te vén,
kopott szerkezet, más bolondja.

Maradnék is, amikor mennék,
s amikor mennék, maradok.
Persze ideköt minden emlék:
érzések, tárgyak, alakok.
Néha úgy vélem, zavarok.
Máskor meg, hogy hibás a termék.
S azért, mert élni akarok,
úgy teszek, mintha halott lennék.

 

Budapest, 2012. január 13.

 


 

1
Your rating: Nincs (20 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 63 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Unokámnak Dávidnak

Összes vers

Összes vers : 6364

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39