Az ajtóba szorult nyikorgás
Az ajtóba szorult nyikorgás
csak annak tűnik fel, ki mindennap beteszi,
ki ritkán jár haza, az tán észre sem veszi.
Az ajtóba szorult nyikorgás
csöndje nem bántja vájt-fülét senkinek,
hiányát az érti, ki olajjal keni meg.
Az ajtóba szorult nyikorgás -
kedvesét váró nő elfojtott sírása,
még nem tudja, de szíve már sejti: Hiába…
A VERS
Vajon milyen lehet az igazi,
amit versnek lehet mondani?
Páros legyen a rím, talán kereszt,
kancsal, bokor, netán ölelkező?
Ki döntse el? Ez itt a bökkenő!
A suta ragrím sokszor nem ereszt.
Legyen soronként nyolc lába,
fejezzem ki inkább morába’?
Ismerd fel a hosszút s rövidet;
mely a mértéket nem töri meg!
A szótagszámmal vajh’ mit kezdjek?
Igazítsam vagy talán lazuljak,
s engedjek teret az újnak?
Ím legyen!
Elvont legyek vagy konkrét,
(A szótagszám itt pont hét!)
Törjem a ritmust, mint itt vagy,
felezős legyen, mint ezen helyen?
Te nem szereted a közhelyest, rendben,
az életképeket el is ásom menten,
az áthajlásokat meg kifejezetten
utálod, többé így írni nem is fogok,
megvétózni ma még, neked is van jogod.
De majd holnap…
…ha netán a neten…
…megjelensz …
…beengedlek, csak aztán….
…- Húzzál haza!...
…ha ez kell…tőlem megkapod…
…ha ettől leszek modern s laza.
A szekér
Szép, sima úton haladt a szekér;
Még húzni sem kellett, magától gurult.
Egy kéz tartotta rúdját könnyedén,
És a bent ülőkre a nap fénye hullt…
Csodásan éltek az odabenn lévők;
Szeretet, béke, nyugalom honolt.
Hogyha vihar támadt, védve voltak ők
Mert, az az Egy mindenkit átkarolt…
Aztán emelkedő következett,
S az út is kezdett göröngyössé válni.
A rúdnál álló nekivetkezett;
És pár embernek ki is kellett szállni…
A rúdhoz álltak. Segítve az elsőt.
Mégis nehezen haladt a szekér.
Aztán egy nap, hogy elérték az erdőt,
Rádöbbentek; a többi csak henyél…
Hát szálljatok ki - szólt az Egy a Sokhoz -
Aki segít, csak annak lesz kenyér!
Legyetek hűek ősi álmotokhoz;
Már nem gurul magától a szekér!
Sokan kiszálltak, de csak kevesen
Értek el a rúdhoz; hitük kiapadt…
A többi egy új kocsit keresett,
A többség pedig, a szekéren maradt…
***
Így döcög, lassan, most ez a szekér.
S a benn ülők a fülüket befogják;
A szemük csukva, szájuk nem beszél.
Csak halkuló imáikat morogják…
Egy kis számtan
Óraháza ajtajában
Habakukk, a fakakukk
minden egész óra tájban
kiabálja, hogy kakukk.
Félóránként egyet kiált,
negyedenként megkukul,
de ha jön az egész, kiáll,
s kakukk-özön ránk zudul.
Annyit kiált, ahány óra,
kakukk-torka nem pihen.
Számold össze, hányat kiált
egy egész nap összesen!
Kísértés !
Megkísértett az ördög
az utóbbi egy hétben.
A speizban csapott le
előszőr Pálinka képében.
A huza-vona Rövid volt.
Okos enged - kiáltottam.
Az "ördög" egy szót se szólt,
mert én nyakon ragadtam.
Így tusakodtunk egy darabig
test test elleni küzdelemben.
Legyőztem utolsó cseppig,
Most meg Ő beszél belőlem.
Megkísértett, én meg őt
változtatom át szépen.
Sunnyogva szeli a levegőt,
egy két kis róka képében.
