Bea
Távolléted gyötör, rég várt alkalom,
hogy közelről lássam arcodat, de a
neved édes bor kiszáradt ajkamon,
szomjam oltom e rövid szóval: Bea.
Úgy jöttél felém, mint késett gyorsvonat,
álltam a peronon, mint ki elveszett.
Szívem rideg volt, átkoztam sorsomat,
de talán melléd kapok most helyjegyet.
Ne hallgass rá, ha lesz olyan vélemény,
hogy az életünk csak olcsó képregény,
amelyből egy szép részt ollónk kivágott.
Köszöntsön ránk most egy igaz aranykor,
legyek melletted, míg értem harang szól,
és benned ölelem át a világot.
2012. VI. 14.
Szófogytán
Terád már nincsen több szavam,
hangom, ha szólt, most tovalibbent,
kiírtam belőled magam,
hát hallgatok, elmondtam mindent.
Méltatlan tehozzád a szó,
metaforák, költői verseny,
dicséretedre nem való
rajongás-szálakból szőtt versem.
Tollam szánkáz fehér papíron,
rigmusaimat tovább írom,
akad rajtad kívül is témám.
Vágyam eltitkolt erőpróba,
merénylet lenne szólni róla,
engedd, hogy szeresselek, némán.
http://www.youtube.com/watch?v=Aj2i8sPqIyA
Talán egy sejt
Kínozni tud néha a kérdés,
vajon mi fontosabb nekem:
ahonnan jöttem rossz talicskán,
vagy hogy merre tart szekerem?
Visszanézek és mindent látok,
tolong sok ősöm az úton.
Nevük, sorsuk fejből sorolnám,
de a jövőmet nem tudom.
Moccan lábam a régi dalra,
táncba ránt a történelem.
Ismerősök csapatja szólít,
és ölelgetne szüntelen.
Vérem ezernyi nemzedéke
szenvedésében is vidám.
Öklét rázza, fenyeget, vádol,
velük van harsogó vitám.
Mind reám tekint szemrehányón,
ahány, annyinak sorsa más.
Rajtam perlik saját bukásuk,
hisz én nem lettem folytatás.
Jelenemben jövő szaladgál,
de mindig közbeszól a múlt.
Csak azt lehet továbbtanulnom,
amit e sereg megtanult.
Vágyakoznék tapasztalásra,
habzsolnék méltó szellemet,
de bölcsességhez jutni, sajnos,
infúzióval sem lehet..
Talán egy sejt bennem barangol,
s már hatvan éve arra vár,
hogy héját törve szétömöljön,
mit nem taníthat meg tanár.
Talán. De már kemény a burka,
elfelejtem, s ő elfelejt.
Lehet, hogy sosem tudom már meg,
merre vánszorog az a sejt.
Beérem hát azzal, mi megvan,
fájón csikordul a kerék,
talicskámon, mely érkezéshez
s már távozáshoz is elég.
Erdőmese
(Tavaszi lágy szellő lebben,
még a madarak is csendben.
Habzó szájjal, bús-kesergőn
róka szalad át az erdőn.)
- Segítsetek! Mi lesz vélem?
Farkas falka veszi vérem!
Tépik húsom, marcangolnak,
felkoncolnak, darabolnak!
Erdőlakók tanakodnak
fejvakarva gondolkodnak:
- Nincs is az erdőben farkas,
mókus farka csak hatalmas.
- Mert éjjel farkassá váltak!
Láttam, vámpírokkal háltak!
Véres szájjal ecsetelték,
hogy tépnek szét rókát, medvét!
Én vagyok az erdő őre,
kinek túl vastag a bőre,
vámpírfogak bár harapnak,
ellenállok minden vadnak!
- Róka uram, s én epedve
(vágott közbe a nagy medve)
építettük ezt a lakot,
bár átaludtuk a fagyot,
tudjuk, téli álmunk alatt
vérrel kentek minden falat,
s késük fenték ránk naponta!
Hallottuk! A görény mondta!
(Ezalatt a mókus-csorda
szorgosan a makkot hordta,
nem volt gondjuk más állatra
csakis az új mókuslakra.
Hol reggel vidáman keltek,
szép jövőről énekeltek,
mert a mókus szelíd állat,
nem takar be róka-vállat.)
Marlene portré
Nagyobb méretben itt:
http://www.art-eria.org/cms/hu/content/portré-marlene
Aktív felhasználók
- Ross
- Nagygyörgy Erzsébet
