alak-art.hu

Évek óta arra vágyom:
párnámon érjen az álom.
Éjszakánként hozzád bújva,
maradjon az élet búja
mögöttünk, hisz bízom benne,
hogy életem Veled lenne
teljes…- Ugye tudod, Kedves?

Évek óta arra vágyom:
két karomba Téged zárjon
nyithatatlan léleklakat.
Ne törhesse el a vasat
soha többé külső erő…
Szívegységünk mindig nyerő
legyen…- Gyere, éld át velem!

Évek óta arra vágyom:
sorsunk dala együtt szálljon.
Védjük óvón minden szavát,
őrizzük meg tiszta hangját…
Téphetetlen aranyszállal
köteléket bátran vállal
létem… - Hogyha Veled élem!

Évek óta arra vágyom:
álmunk valósággá váljon.
Suttogó tölgy lombja alatt
szerelmünk forrása fakad…
Vállamhoz simul az arcod
elfeledve lélekharcot
végleg… - Hisz, akarlak Téged!

Évek óta arra vágyom:
szállj fel velem angyalszárnyon,
tagadva e földi létet
éljünk át tündérmeséket…
Ha zuhanunk, bízd rám magad,
bár odafent úgysem marad
senki… - Nem fogunk leesni!

Tollért reszketett a keze

sok rossz, átkozott éjszakán,

mikor bortól fájt a feje,

marta szerelem és magány.

Kapott rúgást jobbról-balról,

hányszor ki akarták nyírni!

Elég volt már a sok harcból,

ő csak verset akart írni.

Nem volt hazug, de őszinte,

sokaknak szemében szálka.

Jött ezer baj, de ő szinte

mint ércszobor, büszkén állta.

Magányos fa, egy kőszikla:

mennyi esőt, szelet bírt ki!

Fejében ha pattant szikra,

ő csak verset akart írni.

Túl sok volt már a küzdelem,

megrontott napot, éjszakát.

Keserűség, bú szüntelen,

beléfojtották szép dalát.

Bántották őt tízezerszer,

mit ki kellett neki bírni!

Hiába szólt tisztelettel:

ő csak verset akart írni.

Ajánlás:

Herceg, titkok ismerője,

érte soha nem kell sírni!

Bár elhagyta istennője,

ő csak verset akart írni!