Lelkembe vésett seb.
Lelkembe vésett seb.
(Toribá "Sebet vés lelkembe..." versére.)
Fatörzs kérge óvja, hirdeti egy seben,
izzó szerelem lángolt akkor a szívemben.
Némán szól a véset; két név szívkeretben.
Beforrt heg a fán - égő űr ma lelkemben.
A legszebb érzések fájnak a legjobban.
Attól áll meg a szív, amitől megdobban.
Érzékeny hangszer szívem ha berezonál,
emlékbe kapaszkodva egyszer majd megáll.
Szívem fájó hangja - ha szól egyáltalán -
nem szól úgy többé, mint azon az éjszakán.
A fa is állva hal meg sebesült kérgével,
mint a szív - ha megáll - telve emlékekkel.
Érzékszervek (1) - Fül
Hallószervünk fura szerzet:
porcogós a cimpája,
hajlatában laza szőrzet,
hasonlít egy csimpánzra.
Íve mentén kanyarítván
vezetik a fésűket,
s megsegít egy alapítvány,
ha gazdája félsüket.
Belsejében kovácsműhely:
kengyel, üllő, kalapács;
bejön a hang, s csodát művel
anyagával a kovács.
Nagy hatású rezonátor:
noha alig sercegnek
csak a hangok, hozamából
jut elég a Hertzeknek.
Íróról és kritikusról
sokat mond a fülszöveg,
ha szószátyár - ha meg kussol,
olvasója írja meg.
Szamár füle, barátfüle,
hallójárat, hallócső;
valahára felépül-e,
kit ringat a kőbölcső?
Új életet kezdek
Új életet kezdek
Ma boldog újév van, emberek!
Most adunk egy nagy pofont a halnak.
Egy picit fejileg szenvedek,
de jönnek sorban a fogadalmak.
Tavaly uralt engem pár hibám,
azt kijavítani van hát száz ok.
Sok napom sem volt tán oly vidám,
persze én mindent megmagyarázok.
Fontos döntésnél mellényúltam,
rosszul alakult akkor múltam,
van megoldatlan feladat még itt!
Határoztam. Íme, a kezdet:
még mától új életet kezdek.
Folytatom ezt a megszokott régit!
Budapest, 2014. január 1.
Fenn és lenn -Szárnyalás -> zuhanás- (a '80-as évekből)
Ó, mélységes magasság!
Szabadság gyönyörében fürdő madárság!
Te! Parányi földszelet!
Nem bitorlod testemet!
Leráztam bilincsedet!
Nem vagyok többé rabod!
Új szeretőm ölel: Égbolt!
Micsoda varázslat,
egyre nő a távlat:
leomlik minden gát,
lehull minden korlát,
száguldok messze, tova,
érkezem! kóbor lelkem hona!
A Naphoz közeledem,
nem égek el, melegszem!
És Ő rámcsodálkozik:
_-Apró földi sárrög! Te itt:!?
...
poros autóban ébredek
kátyúval teli országúton
az öv szoritásában
megúnt cipőben, ruhában
kopott, csapzott hajjal
fájó derékkal, nyakkal
szivemben nyilakkal
...
ha...levethetném
elromlott, fáradt testemet
idegen életemet
szárnyalhatnék
vissza?! sosem jönnék!
s a tiszta kékben
fürödnék vakitó fehérben
megszűnne a fájdalom
ha...nem lennék - saját rabom...
(bocsika mindenkitől, amikor feltettem, sietvén nem irtam végig)
A pince kulcsa
Megettem már a kenyerem javát,
és plusz évekre sincsen már hitel.
A problémáim sosem láttam át,
de boroshordóm alján pár liter
cirfandli löttyen, a gigámra vár,
no azt szép lassan elkortyolgatom.
Bedőlt falakkal elvan még a vár,
a dombról néha széjjelnéz a rom.
Aki akar, az életben talál,
s bár be-becsönget olykor a halál,
a sietségre nincs semmi okom.
A hordó alján lötyög pár liter,
amíg ki nem fogy, addig várni kell.
A pince kulcsát erősen fogom.
