alak-art.hu

Mint ki elindul nevüksincs utakon

és nem tudja, hogy a végén mi vár,

csak szenvedés, vagy lesz-e majd jutalom,

úgy indultam én tőled a sivár

göröngyös úton s nem véreztem el bár

a fájdalom mélyen mart, harapott,

aztán ez is elmúlt, nem éreztem már

kínokat, sem dühöt, vad haragot.

Itallal kínáltam fájó szívemet

önpusztító, züllött éjszakákon,

szerezve ezzel sok kétes hírnevet,

túllépve minden józan határon.

És csak mentem tovább, nem éreztem már

a szívet tépő, rozsdás késeket.

A távolba néztem, ahol már nem vár

rám szerelem, csak durva élvezet.

Mocskos kocsmákban vedeltem reggelig,

mellemen ült hű társam, a bánat,

réveteg szemmel néztem hogy telik

a múló idő, éltem a mának.

Átutazó voltam mindenki másnál,

rímelő lator - mi szél fújt oda?

Ha egy lány ágyában ért el a másnap,

érzelmi vihar fel nem dúlt soha.

Így múltak lassan napjaim, éveim,

és rajzoltak acomra sok ráncot.

Rég nem számolom durva vétkeim

s nem bántanak rég elmúlt románcok.

Néha még fura keresztúthoz érek,

előttem homály, néma alkonyat,

melyet át - meg áttörnek éles fények,

feléjük tartom fáradt arcomat.

2005 körül