Minimál
Azért szépek a verseim
Azért szépek a verseim,
s mit hozzád írok, mert szeretlek.
Ilyenkor lelkem termein
költők árnyai átlebegnek.
Néha az öröm hangja szól,
aztán meg felvisít a bánat.
Te mindig ott vagy valahol,
ahol gondolataim járnak.
Elég nekem egy kis grimasz,
szemöldököd csöpp rándulása.
Hancúrozó, kissé pimasz
kisördögök emberi mása.
Mosolyod szemembe ragyog,
rálebben arcodra a hűség,
az, hogy most melletted vagyok,
édes, zsongító kényszerűség.
Rímgyermekeim hermelin-
palást bársonyán hemperegnek.
Azért szépek a verseim,
a hozzád írtak, mert szeretlek!
Gyilkos hajszák Advent körül.
Gyilkos hajszák Advent körül.
Sikolt ha feszül testben a kés.
A vergődődésben, ellenkező
bordák között szorul a rés,
majd forró vér buggyan elő.
Újra és újra mélyíti a sebeket
engedelmeskedve az eszelős,
pénzért támadó erős kezeknek.
Nincs se visszaút, se menekülés.
...
Földhöz lapul a vezérfarkas,
tiszteli nagy és népes áldozatát.
A pillanat még nem alkalmas,
hogy elkapja zsákmánya torkát.
Kerüli a szarvakat és a patákat.
Nem sebesülhet meg a harcban,
szüksége van rá az éhes falkának.
Szemében a biztos halál villan.
...
Fénylik a díszes márványpalota,
Magától nyílik a hatalmas ajtó,
ragyog a drága díszes markolata.
Félszegen néz körül a halandó.
Nem tudja, hogy az övé mindez,
hisz nem figyelnek rá ha halkan
a tájékoztatásra várva kérdez
sorszámmal kezében a bankban.
Élettöredék / születésnapra /
Megszülettem, nem akartak.
Fejre estem, felkapartak.
Szeretetét ki hogy mérte,
Jutalmazta a Sors érte.
Játékaim apám sarja,
Ügyességét reám hagyta.
Nyitott szemmel voltam pásztor,
Rá is fáztam bizony párszor.
Megtartani Szamos nem bírt,
Néha kapott rólam csak hírt.
Az iskolákat kijártam,
Barát elé hűen álltam.
Szerelembe tántorodva,
Két lányom ült a karomra.
Apjuk néha rájuk nézett,
Alighanem félrelépett.
Felnőtt diák s tanár voltam
Tanításban is tanultam.
Ötven évet megízlelve,
Nem voltam megelégedve.
Neveltem bár embert ezret,
Életemnek új értelmet
Kerestem és megtaláltam,
Unokámat mikor vártam.
Ráadásként jöttek versek.
Elakadva képet festek.
Külvilágot kizárhatok,
Mikor műveim közt vagyok.
Utókorra maradjanak…
Ha nem is tartanak nagynak.
Volt egy percem
Volt egy percem a hangos zűrzavarban;
Megálltam némán s behunytam szemem...
Terád gondoltam, mert pont így akartam;
S újra megtalált ott, a szerelem...
Az emberek körülöttem haladtak;
Mint némafilmen mozgó figurák...
S én gondolatban, egyre, lankadatlan;
Simogattam szép kezed bársonyát...
Leírom mindezt, mert jó volt akkor, ott.
Éreztelek. Valahol, mélyen, bennem...
Én, aki mindig csak lopva álmodott,
Abban a percben, újra tiéd lettem...
Szerelmem beléd, úgy csimpaszkodott;
Mint bezárt rab, ha lát egy csillagot...
