Ballada az öregség múló állapotáról

Még emlékszel a duzzadó erőre,
mely nap, mint nap a nő felé lökött.
Lágy parfümillat gőzölgött belőle,
és férjfotó a fotelágy mögött.
Hány leányszív lett általad törött?
Agyad vezette lent, az áramot.
Az idő elszállt tar fejed fölött.
Az öregség is múló állapot.

Még emlékszel a rétek zöld füvére,
hol focilázban égtek a szemek.
Vad lábcsatáktól forrt a férfi vére,
Nagy gomolygásban utcák és terek
*tengója folyt. Ó, őrült emberek
voltunk, túlnőve minden átlagot,
s ma rágondolni néha sem merek:
Az öregség is múló állapot.

Még emlékszel a sok-sok dáridóra,
a neved ott van pár kocsma falán.
S ha megszólalt az álmos báli óra,
lábad beindult magától, talán.
Most csalódással telve a karám,
válladra minden terhet rárakott,
és konstatálod, nejed oldalán:
Az öregség is múló állapot.

Nagyúr! Hunyjam le békében szemem,
vagy vágjanak le, mint egy állatot,
bizonyság rá, hogy igazam legyen:
Az öregség is múló állapot.

*A tengó a lábteniszt jelenti a városi szlengben. (lásd még: lábtengó)

A fenti balladát Hathor remek verse alá írtam komment gyanánt. Most úgy döntöttem felteszem önálló alkotásként. Hátha megállja a helyét.
válasz

1
Your rating: Nincs (17 votes)

Születésnapomra

danaiz képe

Isten hozott
negyvenkilencedik évem!
Bólogatnak
bennem nyárfa-árnyemlékek,
egy még nagyobb
árnyék hív, érzem hűvösét.
Hullott napok
megalvadt  levél-bíbora,
indigókék
vérereimben alkonyat,
tűnt tavaszom
barka-bársonya integet:
Isten hozott!
Jaj, a nyár lezárt szerelmes
levelekben
lüktet, érett önmagának
őrzője: én
őszöm szép hervadása
– Isten hozott!

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Valamit valamiért

Titok65 képe

Ördögből, miattad angyallá kárhozom,

ha tőlem azt kéred, naponta változom

patásból szárnyassá, de kérdés, hogy meddig…

Hisz, Te egy Lucifert szerettél eddig.

 

Szarvamat palásttal takarom le talán,

ám, hogy a glóriát elbírja-e magán,

vagy előbb szúrja át, esetleg félúton,

bármi is történik, - ígérni nem tudom…

 

Üstömnek tüzét a szívembe ültetem,

pokolnak sötétjét fényesre fürdetem.

Hűvösnek álmodom katlanok izzását,

hercegi kardélnek vasvilla csillámát.

 

Lehetnék mindig jó, félszegen csábító,

életsors-fordító lépéssel kábító…

Hófehér tollaim, simítva arcodat,

gyengéddé álcáznák sátáni karmomat.

 

Változni talán még meg tudok, kedvesem!

Ám, ami visszatart ettől, de rendesen,

az, hogy a sorsunkat úgy írta Teremtő:

Angyalból sosem lesz ördögi szerető!

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 8 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Türkizben

Összes vers

Összes vers : 6520

Összes próza

Összes próza : 421

Összes kép

Összes kép : 1039

Összes hangos vers

Összes audio : 39