Toribá hatvanéves

(Alkalmi vers, február 19-ére)

Mottó:
„Fontos sajtlelőhely Eidam,
de te költőket ne-velj, Damm!”

Régen, kik az időt mérték,
ősi, órásnépek voltak.
Ám, hogy mi az időmérték
kitől tudják élők, s holtak?

Akárhogy is vélekednek
tudós népek (gyengék ezek!,
Mezítláb vágnak a hegynek).
Én most egyet megnevezek

azok közül, kik szerintem,
(megjegyzem: nincs köztük Imre),
mivel mellettük szól minden,
méltóak a költő címre.

DnB is egyetérthet,
lesz még itt villamospótló,
ám ami most minket éltet,
nevezhetjük úgy, hogy: Holdló.

Tudja ő, hogy fagyott tavon
nem kelepel fél-láb gólya,
viszont mindenkinek vagyon
(rejtett) Stróman Ildikója.

Emlékszem egy görbe estre,
Bor és Streit Gabi is vót ott.
A piától, falra festve
láttam Csatlós Sziki Lótot.

Azt hittük, széles jó kedvünk
tán másnap reggelig kitart,
ebben bízva énekeltünk
néhány Tőkésmozgalmi dalt.

Na, de most (az idő szorít)
tényleg hulljon le a lepel.
Az az igazság, hogy Dodit
ünnepeli egész Csepel.

D orombol már Bográcsgulyás
O lyan ez, hogy meg kell szokni.
D e a korán ágyba bújás
I s ugrik, ha nyávog Zokni.

H atvan év, az szinte semmi,
A mikor nem nyűg a hajtás.
T olókocsit sem kell venni.
V ivát, öcsém! Vivát, pajtás!
A verseid sugározza felülről reánk az éter.
N eked szurkol ma a „bratyód” – egy bizonyos István Péter!
 

1
Your rating: Nincs (21 votes)

N.G. és a nők

Stargazer képe

 

Sokszor kaptam gyorsan igent,

de még többször lassan nemet,

sosem tudtam elviselni,

ha egy asszony rajtam nevet.

Csontom rágta, húsom marta

az átkozott, vad, buja vágy,

és ha egy nő azt akarta,

sosem hűlt ki miattam ágy.

 

Vágyakozva néztem: a dús

keblű sok aljas bestia

testén hogyan feszül a hús,

rúzsával miként festi a

száját vörösre, mint a vér

a most hullott, lágy, szűz havon,

alakja oly' pajzán, ledér,

mint mocskos festmény tűzfalon.

 

Éreztem, hogy kiráz a láz,

ellene mit sem tehetek,

hiába küzdök, megaláz,

úr nem, csak szolga lehetek.

E játékban sok a vesztes,

s a győztesnek sem jár babér,

de hogy százszor kiélvezhesd,

hajt előre mindig a vér.

 

Emlékszem: magányos esten

mormoltam néha imákat:

legyen, ki szereti testem!

Szűzleányt, olcsó rimákat

kívántam és kértem Istent,

vagy - nem bánom - az ördögöt,

magányomon ő segítsen

a magas ég és föld között.

 

És így múltak el az évek,

lett délből lassan délután,

de mindig csak mart a méreg,

és rohantam a nők után.

Szerelmet és kéjt keresve,

mint szomjazó a  hűs kutat,

nem feszített már keresztre

lelkifurdalás, bűntudat.

 

Végszóra vársz?  Most mit mondjak?

Az okosság nem kenyerem.

Felesleges sok bölcs mondat,

az igazat nem keresem.

Akit a vágy egyszer megmart

- nem szállok ezzel vitába -

és megkapja amit akart,

talán mégsem élt hiába.

 

2002. körül

 

 

1
Your rating: Nincs (20 votes)

"Szemétre"való

Összetört álmaink,a szemétre dobva,
pillantok még rájuk,néha néha lopva,
megfakult szivárvány színeire vágyom,
ha éjjel kínoz,vagy elkerül az álom.

Rég halott tegnapok, emlékek ,köröttem,
mint megannyi cserép,csorbultan,törötten.
Éj nyújtózik fájón,sötéten átkarol
fülembe egy régi bús dallamot dalol.

Magamban szivárvány színekre vágyom,
míg fekszem a rég kihűlt,jéghideg ágyon,
Aztán rád pillantok, néha néha lopva,
összetört álmaink a szemétre dobva.

1
Your rating: Nincs (16 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 5 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6454

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39