Zárka
30x35 cm, ceruza, kréta
Csak nézlek...
Szemeink közötti gondolathídon
pihen a pillanat mozdulatlanul.
Melengető tüzét magamba hívom,
ahol a két lángnyelv játékot tanul.
Pörögnek, forognak szikraszív körül,
fényük, ha összeér, tűnik a sötét.
Közös csóva csúcsán görögtűz örül,
míg a mélybe ontja lázas örömét...,
hogy onnan kitörjön lávatengerben,
ereimben száguld, s végül egyesül,
lélekfészek várja ősi mederben,
szerelmünk kalácsa benne kelve sül.
Tekintetem ekkor átvetíti rád
érzéseimből szőtt ünnepi ruhád.
Kettétört karrier
Talán költő is lehettem volna,
s most írhatnék ódát, lágy szonettet,
s lennék poeta doctus helyetted,
ha bánatomat nem fojtom borba.
A szerelem többé már nem jelent
nékem varázst, csókos asszonyt soha,
nem vakít festett démon-pír, noha
meghúztam párszor begyes Helent!
Lemondok mától a költészetről,
lírámnak vége, szerdára keddről,
szögre akasztom hát tehetségem,
nem írok szépet egy sort se, látod,
értesítem tökély-máz Világod:
hordóba fojtottam feleségem!
