Edgar Allan Toribá: A Hol(d)ló

Toribá képe

Egyszer régen, hajdanában, üldögéltem kis szobámban.
Éjfélre járt, álmosodtam, tagjaimba ólom szállt.
Ám egy furcsa pillanatban zörgést hallok ablakomban.
Megrettentem! Éji csendben úgy hallatszott, szinte fájt,
mert a zörgés, nem kímélve, kókadó fülembe vájt!
Ki lehet, ki erre járt?

Szél jár odakinn a parkban! Magamat így nyugtatgattam,
s visszaernyedett a testem, ott kinn csendes lett a táj.
Vizsla elmém megnyugodva, fejemet oldalra hajtva
karosszékben ülve, alva, hajnal jöttét várva már,
mikor újra zörren, csattan, és fülemben újra fáj!
Ej! Ki az, ki erre jár?

Álmosságom tovaillant, szemem félve arra pillant.
Odalépek ablakomhoz, s látom, kicsit nyitva már.
S künn, a párkány hajlatában, alig látszó kis nyomás van.
Úgy nézem, hogy nem látok mást: Apró patkó nyomatát.
S mellette, ha minden igaz, szemem pici tollat lát,
s hallok egy halk "nyihahát"!

Ó, hát ő volt, végre itt van! Őrá vártam álmaimban!
Pegazus lesz, ki az alvó gondolatnak szárnyat ád.
Felhők fölött nyargalászhat, pihenni a Holdra járhat.
És most itt van ablakomban, simogatom dús haját.
Kérem, egy kis tehetséget, ha lehetne, adjon át!
S szól a Hold-ló: "Nyavalyát!"

(2007. 01. 07.)

1
Your rating: Nincs (21 votes)

Nézem a Tiszát...

Stargazer képe

Nézem a Tiszát, megint árad.

Lassan sodorja a szemetet

és mint ki már sokat szeretett,

szelíden öleli a fákat.

 

Nézem a Tiszát, megint árad.

Arcomon a friss tavaszi szél

feloldozást, megváltást ígér:

bánat elszáll, a könny felszárad.

 

Nézem a Tiszát, megint árad.

Éveim súlyát most nem érzem,

amíg a folyó sodrását nézem,

mely szelíd, szomorú és fáradt.

 

Nézem a Tiszát, megint árad.

Ez már a sokadik tavaszom,

állok a beton-gátfalakon:

szívem könnyű, elhagy a bánat.

1
Your rating: Nincs (28 votes)

Nem szél voltam...

Stargazer képe

Nem szél voltam: vihar, mely gyorsan jön, elmegy.
Lobbanó gyertyaláng, tovatűnő percek.
A szerelem-rúnák mélyen bőröm alatt
bevésve csontig. Még őrzik a titkokat.

Nem voltam más nálad csak egyszerű vendég,
aki hogyha elmegy, nem marad, csak emlék.
Árnyék szobád falán, de múlnak az évek,
s lehet olyan leszek, mint borban a méreg,

mely meg nem öl, de nem is könnyű nepenthe,
melyet ha megiszol el lesz majd feledve
minden, mi egykor oly' szép volt és édes.

Találsz majd mást, százat, szeretni is fognak,
mégsem jársz végére a fájó titoknak:
hogy szép almátok belülről m'ért férges.

Megjegyzés:
Nagyon régi írás.

1
Your rating: Nincs (14 votes)

Szemeidről

Pillangó képe

Szelíd barnasága
nyugtatón simogat,
mint friss barka ága
tavaszt szólít, s fogad.

Zöldellő smaragdját
álmaimba fűzöm,
s kő-virág alakját
fülem mögé tűzöm.

Tán szürkét is láttam
megcsillanni benne...,
s többé már nem vártam,
bárcsak enyém lenne...,

hisz ott lakik mélyen,
hol nem járt még senki,
lélekmeredélyen
csak Ő tud felmenni...

1
Your rating: Nincs (26 votes)

Vízpart ősszel

Őszi színek. 

Olaj, karton, 30 x 40 cm blondel keretben. jbl.

 

Vízpart ősszel
1
Your rating: Nincs (18 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 2 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • Ross
  • Nagygyörgy Erzsébet

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6417

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39