2012.szeptember

 

Szépen kerekedett egy ideje. Nem hirtelen változott meg, hanem napról, napra, fokozatosan lett egyre gömbölyűbb. A bőre feszülni kezdett, és itt-ott be is repedezett a varrásnál. A patentot már rég nem lehetett rajta használni. Még akkor ment tönkre, amikor a család Zsigulira gyűjtött. Abban az időben is valami hasonlót élt át: csak hízott, hízott, formásodott… Rendszerint Marika vette kézbe, amikor hó elején újra és újra csókot lehelt rá, és beletette a két darab ropogós százast. Milyen fiatalok voltak még akkor!
Mostanában már nem Marika hizlalja. Meg is érezte a változást, azóta sokkal  rendszertelenebb az élete. Soha nem tudja előre, mikor kerül bele egy-egy mosolygós bankó. A csókok is elmaradtak, Gyuri bácsi nem az az érzelgős fajta.
Hirtelen nyílt ki a szekrény ajtaja. Semmi előjele nem volt, nem készült rá, nem tudott róla. Csak úgy, egy szerdán, vagy nem is… ha jobban utána gondol, csütörtök lehetett! Gyuri bácsi megfogta és minden különösebb tipródás nélkül, kiürítette a rekeszeit. Még a titkosat is, amihez az elmúlt ötven év alatt soha nem nyúltak.
Mondhatná, hogy a degeszlét után végre felszabadult, ám az üresség marni kezdte a belsejét. Nem érzett még ilyet! Pedig megélt már ezt-azt. Mindig is szerette tudni a MIÉRT—eket. Most is igyekezett rájönni az okokra, körbenézett hát. Megtehette, hiszen Gyuri bácsi éppen nem rá figyelt; sokadszor is átszámolta a bankókat, némelyik kajánul vigyorgott a szemébe…
Ezt a pillanatot használta ki, mielőtt ismét visszakerülne a gondosan összehajtogatott törölközők társaságába, a politúros szekrény harmadik polcára. Oldalvást sandított, először balra, majd jobbra. Egy sárga papírt látott. Nehezen olvasta el (mitagadás, a pénztárcák nehezen olvasnak…), és az értelmezésével is bajok voltak, de amikor harmadjára is nekifutott, már minden világos volt számára! Ám az öreg nem sokáig hagyta leskelődni, érdes tenyerével megsimogatta, és visszatette a harmadik polcra.
A szekrény sötétjében aztán szabadon gondolkodhatott. Újra és újra felidézte az elmúlt néhány perc eseményeit. Már nem feszült, nem kerekedett, csak petyhüdten várta a következő szekrénynyitást. Nehezen jött álom a szemére. Állandóan a sárga csekket látta maga előtt, folyamatosan mormolta…
„Ifj. Kovács György, ELTE-ÁJK I. félév, 237…” A nullákat már nem tudta hozzátenni, fásultan elszenderült.

2012. augusztus 16.

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Türkizben

Összes vers

Összes vers : 6569

Összes próza

Összes próza : 422

Összes kép

Összes kép : 1039

Összes hangos vers

Összes audio : 39