Aki kapja...

Nagygyörgy Erzsébet képe

 

Derecskeiné Fodor Katalin, nem tudta mióta fekszik az ágyban, de azt igen is tudta, illetve látta, hogy az ágya végénél, két igen jól kivehető alak állt.

Nem tettek semmit, csak nézték különös tekintettel a beteg asszonyt, az egyikük világos, földig érő ruhát viselt, a másik, valami sötét bolyhosat.

Hát eljött az óra? - Gondolta magában az asszony, vagy már hallucinálok is?

Elfordította tekintetét a fura "kettősről", s a paplan alatt szorgosan szemezgetni kezdte, izzadt tenyerében lapuló olvasóját.

Buzgón imákat mormolt, félig kiszáradt ajkaival, közben reménykedett, hogy mire végig ér az olvasón, akkorra el is tűnnek "azok", az ágy végétől, s az életéből.

Kis idő múltával, félve fordította kicsit balra a fejét, de inkább a szemét meresztgette abba az irányba, amerre sejtette őket.

Ám csalódnia kellett, mert mintha oda lennének szegezve, még mindig ott állt a két alak.

Kissé fölforrott a fejében lévő híg agyvíz, de Derecskeiné Fodor Katalint nem abból a fából faragták, mintsem hogy oly könnyen kiakadna egy ilyen eseménytől.

Megköszörülte a torkát és felbátorodva megszólította az alakok egyikét, a fehérruhást.

- No, akkor bökje ki, mit akar tőlem, avagy mégiscsak hallucinálok?

Nem jött rögtön válasz, s ettől még jobban feszengeni kezdett a gyűrött huzatú paplan alatt. A másik alak is kérdőn nézett emerre, hátha érkezik valami értelmes válasz.

A fehérruhás most megmozdult kissé, és szuggesztíven Katalinra emelte tekintetét, miközben a botfélét, amit a kezében tartott megbillentette felé. Mintha szólni akart volna, de Katalin asszony idegesen közbevágott. (Megjegyzem ezt a gesztusát az ura sem kedvelte sosem, mert gyakorta letorkollta őt is).

- Tudom, ne is mondja! - biztosan a lelkemért jöttek mindketten, nemde?

Derecskeinének, lázban izzó kék szeme szinte világított a félhomályban, amikor egyik alakról a másikra kapta a tekintetét, fürkészve a lehetséges válaszokat.

Azt gondolta ki közben, hogy kellőképpen megnehezíti a dolgukat, szája szegletére félmosoly ült ki. Elhatározta, hogy nem adja olyan könnyen magát. Valamiért egyre erősebbnek érezte magát és nemcsak lelkileg.

Az alakok, megdöbbenve néztek egymásra, hallván hogy a nő rikácsoló hangján hozzájuk szólt. Emiatt kissé leblokkoltak, ha mondani lehet így.

- Már kitaláltam, mondta, Katalin. - Aki kapja, az marja! - Vigyen, akinek nagyobb a hatalma. A két alak újfent összenézve, de most már ellenségesen és megrökönyödve nézett a másikra. Vajon hogy döntik el, hogy ki vigye el, Derecskeiné Fodor Katalin lelkét?

Míg némán tanakodtak amazok, Katalin felült, s az ágy szélére támaszkodva felállt.

Már nem is zihált annyira, mint korábban, valahogyan erőre kapott, ki tudja mitől, kitől lehetett, de lábára vette kopott kis papucsát, s elindult kifelé. Az előtérben fölvette koszos fejkendőjét, és visszaszólt félúton a tanakodóknak, csak úgy foghegyről.

- Míg eldöntik kendtek a dolgomat, addig én kimegyek kapálni a kertbe, mert időközben igen gazos lett.

 

Így történ e különös eset, hogy Derecskeiné Fodor Katalin, még ma is él, mert sem az angyal, de az ördög sem engedte át a másiknak az asszony lelkét, s így az megmaradt néki, tán örökre.

1
Your rating: Nincs (1 vote)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 40 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Meleg van ! ( Kinek a teste, kinek a lelke szép ! )

Összes vers

Összes vers : 6636

Összes próza

Összes próza : 425

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39