A balatoni mólón

Thrain képe

Kiültem egy balatoni mólóra a mindennapos hosszú úszás után. A hátamat sütötte az ötórás nap. Erejében volt még. Csak bambultam előre a semmit látva. Néha-néha bele irkáltam a noteszomba. A szemem sarkából láttam, hogy leült mellém egy lány. Nem vettem tudomást rólam, és ő sem rólam. Na, jó lehet, hogy egy kicsit érdekelt, hogy egy ilyen szép, lány miért ült ilyen közel hozzám, és láttam, hogy bele-bele kukucskált az én noteszembe. Nem mintha ki tudott volna valamit is olvasni az én „gyönyörű” betűimből. Valamit nagyon nézett a füzetkémben. Valószínűleg nem tudott valamit elolvasni. Ránéztem és láttam, hogy a szél lobogtatja a hosszú szőke haját az égkék szemei csak úgy ki estek a kíváncsiságtól. Na tehát ő ült mellettem. Elég csinos volt. Láttam, hogy melyik szóra néz oly erőteljesen. Áh! A gyönyörű szó volt. Meg is értem, mert abban a szóban csupa olyan betű van, amit a legrondábban írok. Sebaj, gondoltam segítek neki. Gyöngybetűkkel leírtam a lap aljára, hogy „Gyönyörű” és utána záró jelben hogy „vagy”. Mikor elolvasta a szót elkapta a fejét és elpirult. Ha jól láttam még el is mosolyodott. Most hogy nem lát engem jobban is szemügyre tudtam venni. A lábán egy zöld futócipő és futógatya volt. Felül egy kivágottabb pólót láttam. Izzadt volt, valószínűleg futott. Ekkor gyorsan visszafordítottam a fejem a füzet fölé, mert meg mozdult. Meg akartam szólítani, de nem volt bátorságom, így aztán próbáltam visszatérni a semmi nézéséhez. Nehezebb, mint gondoltam. A semmit meglátni akkor mikor nem kattog az agyad könnyű. Viszont amikor azon rágódsz, hogy hogy hívhatják, és hogy milyen gyáva vagy, hogy nem mered megszólítani akkor nem könnyű.  A süvítető szél, hatalmas hullámokat vetett neki a lábunknál lévő köveknek. Tiszta és természetes hangok voltak. Semmi idegen. Éppen elég erőm lett ahhoz, hogy megkérdezzem merre futott, amikor megelőzött engem és megszólalt.

  • Mit írsz? – ledöbbentem milyen selymes és lágy hangja van.

Nem tudom. – nem tudtam és nem is akartam többet mondani. Meglepődött a válaszon és nem is kérdezet többet. Elkezdtem leírni, hogy mellettem ül egy gyönyörű lány, aki biztos futott.  Belemélyülten írtam és csak írtam. Ami eszembe jutott róla, ami kettőnkről, ami az egészről azt mind papírra vetettem. Néha oda lestem olvassa-e még és megkönnyebbülve láttam, hogy nagyon is olvassa és el-elpirult.  Egy re gyorsabban ment le a nap és már nem volt oly erős. Megjelent az arany híd is. Tollam tintája kezdett ki fogyni és végül nem tudtam folytatni az írást. Kérdően ránéztem, hogy most mi legyen. Ő visszanézett és elmosolyodott. Végül a pillanatot megragadva a naplemente fényében úszva megcsókoltam.

Látrány

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 6 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6495

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39