(cím) /részlet/

I.fejezet

Hol volt, hol nem lesz, a végtelen egyik kis szegmensében van egy ici-pici pont.

Ez az ici-pici pont valójában egy böhöm nagy bolygó, amit Földnek hívnak.

Ennek a Földnek az óriási területe sok millió-billió pontból áll, amelyek egyformán fontosak és szükségszerűek, mert ha nem lennének, akkor nem Földnek, hanem teszem azt:”Fld”-nek neveznék.

Az úgynevezett Föld-lakók nagyon furcsa szerzetek.

Akad köztük ki vízben úszkál, más a szárazföldön lebzsel,  sőt egyesek még a levegő láthatatlan hullámait is meglovagolják.

Érdekes.

De kétségkívül az ember a legizgalmasabb dolog az egészben – legalábbis ő azt hiszi.

Nem-nem, félreértés ne essék:

Nem tud repülni, a vízben megfullad, a földön pedig megbotlik. Tehát nem rendelkezik semmilyen különleges képességgel (mint pl: vizenjárás, önismeret, önkritika, együttérzés stb.) és még egy olyan bolygón is csak élősködni tud, mint amilyen a Föld – ahelyett, hogy felrobbantaná a kis mű világát egy aprócska szóval: „Hibáztam!” (azaz pontosabban: „hibázok, hibázni fogok egész életemen keresztül – ha így megy tovább”).

Joggal háborodik fel tehát a kedves olvasó, hogy miket hadoválok itt össze.

Pedig, ha jobban szemügyre vesszük őket, kiderül, hogy van rá okom..

Először is: ruhát hordanak, borotválkoznak és higiénikusak – így különböztetik meg magukat az állatoktól, mert egyébként nem lehetne különbséget tenni köztük.

Másodszor: uralkodnak egymás felett – pedig magukon se tudnak -, a hatalomért bármit képesek megtenni és az úgynevezett pénz az úr a saját kis mívelt világukban, amelyet logikára, számokra és pénzre építettek. Mindez vegyülve egy kis igazi, tömény mohósággal és némi irigységgel a természetre és annak teremtőjére: Istenre (lásd: Az Úr, Atya stb.).

Ez mind szép és jó, de mivel ezek a dolgok nem építésre, hanem a mellékhelyiségbe valók, összeomlott – a szagokat hadd ne említsem – a bálvány minduntalan. Tudniillik a mai napig azon fáradoznak, hogy újra meg újra felépítsék azt.

Sajnos a „ma modern embere” számára még mindig talány, hogy mi is az amire alapozni lehet az egész létben.

A válasz egyszerű. Kíváncsi vagy rá?

S vajon ők is azok?

Nem, nem hinném. Az embernek csakis a cél lebeg a szeme előtt – szó szerint, hisz nincs mire építenie – és a „cél szentesíti az eszközt” elv segítségével igyekeznek megvalósítani tervüket, aminek kb. annyi értelme van, mint egy éhes anyatigrissel hálni egy ketrecben – ahol a cél a halál, a „szent eszköz” a tigris.

Minek darabokban végezni - egy éhes anyatigris gyomrában -, miközben nyugisan is el lehet távozni az élők sorából?

Mindenesetre én kihagynám azt a holdfényes vacsorát.

 

Mint mondtam, azaz írtam, a válasz pofon egyszerű – még csak nem is fájdalmas, sőt…

Szeretet.

Hm… Nem erre számítottál?

Egy több száz oldalas esszé formájában vártad a választ – amiben mindenről van szó csak a tulajdon témáról nem – amelyben remek érvelések, izgalmas okfejtések és egyéb miegymások foglalták volna a papírt – és rabolták volna az időd – mint pl:

-„Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás?”

-„Miért érdemes élni? Mert.”

Vagy, akár:

”Tételezzük fel, hogy egy csonkahasáb harmincszög belsejében elrejtettünk egy 5 nanomilliméternyi…”

És még sok ehhez hasonló, fontos, lényeges – az élet természetes lefolyását akadályozó tényezőket elsöprő – sorok állítottak volna szobrot az emberi tudás (tudatlanság) feneketlen fellegvárának – ami persze megint csak a levegőben leledzik, alap nélkül, tehát sejtheted mi is történik vele.

Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de többnyire az „élet nagy dolgaira” (lásd: pár sorral feljebb) ilyen egyszerű, magától értetődő – egyáltalán létezik.

 

Ahogyan arra a jelenségre is, hogy vajon miért fekszik egy képzeletbeli világ puha pázsitján, egy tisztáson, cuki kis állatkákkal környezve (főhős=te) – édes, kis muszogó nyuszi formájában.

A válasz pedig:

Nem kaphatsz meg mindent abban a pillanatban, amiben kitaláltad, mert –majd- kiderül, hogy nem is akarod igazán vagy csak egyszerűen szenvedned kell miatta, meg kell dolgoznod érte, hogy rájöjj:

„Ez nem is kell nekem!”

Mindez viszont csak ürügy; az ok teljes valójában a következő:

Egy átlagosnak éppen nem mondható a tér-idő síkjának egy parányi hiányzó darabjában (=szombat este), Isten elég derekasan felöntött a garatra a haverokkal az univerzum legnagyobb, legtüzesebb hangulatú, éjjel-nappal üzemelő – kivéve vasárnap, mert akkor szerzik be a szükséges italcikkeket ( de mivel ott nincsenek napok ez teljességgel fölösleges és hasznavehetetlen információ) – szórakozóhelyén, mely a következő nevet viseli:

Pokol.

Biztosan hallottál róla – ha jobban odafigyelsz és belátsz a dolgok mögé és a politikusok rémálmaiba, titkos gondolataiba, akkor biztosan:

Tűz ég amerre csak a szem ellát, láva folyamok szelik át a kiégett fekete sziklás talajt. Csontvázak, szörnyek, démonok, háromfejű kutya, Hádész, elkárhozott lelkek, propaganda plakátok – és azok alanyai – középkori papok, vakbuzgók, Istentelenek, érzéketlenek, erkölcstelenek, becstelenek – gyűjtőnéven : emberek – lézengnek mindenütt.

Egyesek megmártóznak a Styx ragályos, csalogató vízében – persze nem önszántukból, hanem néhány elvetemülten dühös, vérengző démon enyhe noszogatására.

Mások kínok közt vergődve néznek Tv-t – pedig senki nem kényszeríti őket rá.

Megint mások ordítanak a fájdalomtól, melyet a legkülönfélébb 60’s, 70’s diszkó korszakából származó megamix biztosít.

Ezen kívül akadnak emberek mindenfelé.

Főleg akasztófákon, melyek csak névleg hasonlítanak a rettegett kivégző eszközre, mivelhogy tudniillik ezekben a fákban (lásd: Probléma-fa) tényleg elakad az ember:

Hirtelen ott terem egy méretes példány előtte és az útját állja. Szegény emberünk próbálja megkerülni, pedig megmászni egyszerűbb lenne, mert alig magasabb egy kifejlett háromfejű kutyánál. Széltében viszont legalább olyan hosszú, mint az ember egy génjének, térbeli vetületének a 10 a 99en szerese.

Ahogy a mondás tartja:

„Emberből nem lesz Probléma-fa mászó bajnok.”

 

Rendszerint dugig van a hely.

Kivéve egy esetet, amikor is egy Jézus nevű ifjú – a Földön „megváltóként” híresült el – megelégelte az emberek tudatlanságát és titokban beosont apja dolgozószobájába, ahol annak főműve (?):

A fél Univerzum csüngött a plafonon – tényleg csak a fele! - gondosan elrejtve, a jó öreg Föld cimboránkkal, mely a csillár körül forgott.

Jézus nem teketóriázott: fogta magát, gyorsan leszületett, aztán kihirdette a Legfőbb Igazságokat – többek közt:

„Isten az egész világotok teremtője, nélküle még most is csak cikázó gondolatok lennétek az univerzum végtelenségében” és hogy:

„Szeressétek egymást és a környezetet, hogy apám megnyerje az Univerzum Tehetséges Művészéért nevű díjat.

Köszi!”

 

Vegyes fogadtatásra lelt.

Voltak, akik nem értették és el akarták tenni láb alól, mások kezeivel és más művészek nevében – akik egyébként Isten első tanítványai, például: az Ikrek (Zeusz, Jupiter).

Féltek, hogy a nép kinyitja a szemét és rájön arra, hogy mitől olyan nehéz az Élet - Hátizsákja.

Mitől?

Tegyük fel, hogy Isten egy lakatlan szigeten lakik – mint valamennyi művész – és – akkor annak hitt - fő Alkotását (a fél galaxis) egy bárka formájában a nyílt tengerre veti, ami jelen esetben a köztudat szeszélyes, változó mivoltát hivatott jelképezni.

Kétségkívül Isten a legkiemelkedőbb alkotó az egész univerzumban, de vetélytársra akadt Netsi személyében.

Ki nem állhatták egymást.

Isten azért neheztelt, mert Netsi egy az egyben lemásolta a fő művét – csak pont az ellenkezőjére alkotta meg. Netsi pedig, pont az ellenkezője miatt haragudott. Mindketten a saját galaxisukat tartották jobbnak.

Sok, heves vita után arra jutottak, hogy megpályázzák az UTM (Univerzum Tehetséges Művészéért) díjat:

„Győzzön a jobbik” címszó alatt.

A bírák sem tudtak dönteni, mert az egyikben meg volt az, ami a másikban nem. A másikban pedig pont az, ami az előbbiből hiányzik.

Elbírálás nélkül viszont nem hagyhatták az esetet, ezért elutasították mindkét alkotást, arra hivatkozva, hogy:

„ÉBREDJ FEL!”

 

A két művész csak állt és bámult.

Nem tudták mire vélni a dolgot, ezért hát összeverekedtek.

Csattantak a pofonok: itt egy gyomros, ott egy nyakleves, amott egy kis puha nyuszi…

„Micsoda?”

Ekkor egy hatalmas felsőtest emelkedett ki a vízből, majd hozzá egy fej az égből rápottyant a nyakára.

És ha mindez nem lenne elég:

-         Apa – szólalt meg a szörnyeteg.

-         Oké. Azt hiszem megyek és lepihenek kicsit – mondta Isten és elájult.

 

Egy perccel később felriadt. Ziláltan ébredt, még mindig az álom hatása alatt lassan kinyitotta szemeit.

Az előbbi alak hajolt fölé – de most egész normális méretben.

-         Jézusom!

A titokzatos személy bólintott és elmosolyodott.

- Azt hittem sosem ébredsz fel. Félrebeszéltél, még a nevemet se tudtad ki mondani. Valami Netsivel veszekedtél… Örülök, hogy eszedbe jutott végül – közben felállt.

Megyek, szólok anyunak – toldotta meg.

-         Oké. Azt hiszem me…

Isten megint elájult.

 

1
Your rating: Nincs (1 vote)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Érdeklődés

Összes vers

Összes vers : 6513

Összes próza

Összes próza : 421

Összes kép

Összes kép : 1038

Összes hangos vers

Összes audio : 39