Összeomlás VI. A kihagyhatatlan ajánlat

Sötétben Mosolygó Bohóc képe

Lefogadom, hogy mindannyian, valami nyáltól csöpögős beszélgetésre számítottatok, mikor Albrecht beszámolt az első találkozásunkról. - lelkem legmélyén én is kinéztem volna belőle. – Természetesen így sincs probléma, hisz nem normális az olyan, akit még érdekelnek az ilyen bensőségesen kínos helyzetek. – olyan végtelenül zavarba ejtő tud lenni, vagy nem? - Részemről az ilyen összeborulásokat maximum a hölgyek részéről tartom életképesnek, vagy tisztábban fogalmazva: egyedül csak tőlük tűrném el! Egy ember sosem lehet gyenge jellem!
Hol is jártam? Ah igen,  motiváció letudva, első találkozás megvolt, már csak jelentkezés hiányzik. Életem e szakaszában a harmadik meghatározó pont nem lehetett más, minthogy hol tanulhatnék tovább? Társaim mentalitását kölcsönözve én úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy „fiatal vagyok, halhatatlan, enyém a világ”. – büdös nagy francokat. - Habár ez az egyik legnagyobb hazugság, amit akkori életemben hallottam, egy szinten szórakoztatónak tűnt e szavak ismételgetése. Bizonyos szinten érthető eme optimizmus, de a jóból is megárt a sok!
Mint kiderült, Albrechthez hasonlóan én is 1986-ban születtem „a csernobili generáció tagjaként”. – újabb aranyköpés. - Aki esetleg nem tudná, anno történt egy „kisebb malőr”, hogy kellően diplomatus legyek és elég sok „szemét” ömlött a vén kontinens nyakába – köszönjük Oroszország. – Szóval lassan, de biztosan elértem azt a kort, mikor talán kikerülhetek majd a már említett „húsdarálóból” és 19 évesen - hála ég – le is érettségiztem.
Ha minden ilyen könnyű lehetne, akkor én se idegeskedtem volna annyit akkoriban, hisz határozott céljaim voltak, és nem kívántam akár egy évet is elpazarolni purgatóriumi éveimből. Ha törik, ha szakad, be kellett jutni valamelyik felsőoktatási intézménybe, hisz mégis csak a papír számít, melyet nem árultak a sarki pékségben. Milyen lehetőségek voltak?
Már a 2004/2005-ös tanév elejétől folyton azzal terhelte agyunkat a tanári kar, hogy ki merre és miért akar továbbmenni, s ha tudnak, segítenek mindenben. Szép dolog az agymosás, ugye? Későbbi barátommal ellentétben szerettem időben elintézni a dolgokat, legalábbis elméletben. Most is mindig, úgy terveztem, hogy alapos áttekintés után kiválasztom azokat az iskolákat, ahova – anyagi lehetőségeim ismeretében -, eséllyel tudnék jelentkezni – nem így lett. – Szép lassacskán teltek a hónapok, és hirtelen azon kaptam a fejem: basszus, már 2005 januárját írjuk és sehol se tartottam. Habár télen valami eszméletlen szép volt a környék, majd lefagyott az arcom, ami rossz. Szóval teltek múltak a napok, lapozgattam könyveket, egyik iskolát a másik után vetetettem el: túl drága, túl messzi van, túl igénytelen, túl sok rosszat hallok róla, és már az agyam is túlpörög lassan. Nagy nehezen sikerült kiválasztani, persze hogy 3nappal a határidő lejárta előtt, 2 olyan iskolát, mely nagyjából megfelelt elvárásaimnak. – fontos a minőség! – Ki tudja, talán beválik. Gondoltam is magamban: „na végre, ez is letudva”. – azért ne igyunk előre a medve bőrére, hisz még messze a nap vége.
Tisztán emlékszem arra a szerda délutánra, oh uram, hogy is feledhetném el. Lázasan böngészgetek a világhálón az aktuális moziműsort tanulmányozva, mikor kb. tényleg a semmiből feljött egy hirdetés. Mit csinál ilyenkor egy józan ember? Természetesen kinyomja. Én viszont nagy unalmamban rákattintok, mondván mit veszíthetek vele. Úgy éreztem, mintha segítene fentről valaki – értsd angyalok vagy kik -, mert egyik percről a másikra a lehető legjobb hírrel szembesültem. E reklámban a régió egyik kevésbé patinás, de – olcsósága miatt – vonzó egyeteme extra lehetőséget hirdetett – a hozzám hasonló – csóróknak. Marketing szakon ezt kéne tanítani, nem pedig a „hogyan adj el édességet cukorbetegeknek” című hülyeségeket. Lásd miről beszélek, szó szerint idézem a szöveget.
„Kedves fiatal! Vége a boldog középiskolás éveknek, de sehova se kerültél be, esetleg nincs pénzed továbbtanulni? Ne csüggedj, biztosítunk egy lehetőséget, hogy előrébb juthass. Egyetemünk rektora kitalált egy játékot, s ha szerencséd van, akár ingyenesen végigjárhatod iskolánkat. Csak annyit kell tenned, hogy írsz egy motivációs levelet, amiben meg kell indokolnod, miért szeretnél nálunk tanulni. Minél megrázóbb a történeted, annál jobb esélyekkel indulsz. A levelet kizárólag egyetemünk e-mail címére küldheted. Ki tudja, talán te leszel a 10 szerencsés egyike. Sok sikert kíván a játékhoz Neumann báró.” – ugye milyen jó?
Hmmm, érdekesen hangzik. Mindenesetre megért egy próbát, hisz veszíteni valóm úgyse volt sok. Még ha csak e reklám marketingesével is találkoznék és otthagynám azt a kócerájt, akkor is megérné a dolog. A probléma viszont adott maradt, ti. nem kéne esetleg valami hivatalos papírokat is elküldeni? Tudjátok miről beszélek, hisz nagy eséllyel ti is adtatok fel ilyet ti is régebben és azért valami hivatalos papír is elférne a jelentkezésről. Mielőtt még komolyabban pánikba estem volna, ami nem jellemző rám, felfigyeltem valamire. Az „ajánlat” alatt, egy kis csillag után volt az apró betűs kiegészítés: „Ami a formalitásokat illeti, Neumann úr garantálta, hogy a „potyautasok” – jézusom, ez a megfogalmazás -, ügyét elsimítja. Emiatt ne aggódjatok! – köszönjük bácsi. – Apropó, a legszimpatikusabb beszámolót nagylelkű rektorotok az évnyitón személyesen olvassa majd fel. – térdre borulunk előtted, oh  mester!
Több se kellett hát: szövegszerkesztő, működj! 5 percbe se tellett és elkészültem – a vélhetőleg – díjnyertes alkotással, majd hipp hopp elküldtem a megadott e-mail címre. Hurrá.
Mire észbe kaptam, éjfél is elmúlt. Fáradtan pedig mindenki morcos. Gép kikapcsol. Alvás!

0
Your rating: Nincs

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 11 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6461

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39