Összeomlás XV. Stefi

Sötétben Mosolygó Bohóc képe

„A kapunál történt kis „incidenst” leszámítva, viszonylag zökkenőmentesen zajlott a péntek délelőtt. Kis nosztalgia öreg portásunkkal, baktatás a kastély felé, ami sziesztával zárult, mert nagyon rám fért egy kiadós alvás. Az elmúlt pár napban túl sok apróságra kellett odafigyelni: Alkalmazkodj a kollégiumi környezethez. Járj be órákra és közbe mindig légy résen. Mindezt csak tetőzték a késő éjszakai lefekvések és naplóírások, mely közül egyik se vált igazán hasznomra, de jól esett. Egy biztos: ha itt – pardon ott -, ilyen ütemben folytatódik az élet, bizony hamar kimerülhetek és ezt semmiképp se engedhetem meg magamnak. Épp ezért, mivel már a bejáratnál is „ingatagnak” tűnt a mozgásom, mihamarabb magára kell hagyni Joachim papát és irány az emeleti szoba. Igen, jól olvasod, sajnos fentre kell befészkelődni. Az ottani lakosztályokat, az év e szakaszában szinte sose lakta a család, viszont – pechünkre -, a földszinti részen, épp nagytakarításhoz készülődött a cselédség. – pazar – Az időzítés miatt, természetesen egy szót se szólhatnék. Maga az utazás gondolata is csak tegnap pattant ki a fejemből, sőt az érkezés okozta meglepetést aligha imitálhatná egy előre bejelentett látogatás.
Irány felfelé és betámadni jobbról a harmadik ajtót. Mindez csak akkor működik, ha minden a régiben maradt és valami idióta rokon nem örökölte meg a kedvenc kuckót. – nagyon mérges lennék! – Szerencsére a tragédia elmaradt, és ahogy belépek, szinte azt érzem, mintha tegnap jártam volna itt utoljára: az ég egy adta világon semmi se változott. ha jobban körbenézek, maximum tisztább lett, de az izgatott most a legkevésbé. – pihenjünk - Ágyhoz még túl korán, így a ledönthető támlájú fotelra voksoltam. Kiskoromban is bevált módszernek számított, talán most is elnyom benne az álom. Legnagyobb sajnálatomra a feltételes mód megmaradt feltételesnek. Az álom elmaradt, ezért a piros fotelba süllyedve engedtem, hogy magukkal ragadjon egynéhány szép emlék, mondván ez könnyebben lefárasztja az agyat, mint pl. a nők.
Az első és legfontosabb kérdés: kik hiányoztak igazán? – a lista nem les hosszú! - A hitvány rokonok mellett, akikből még így is túl sok akadt e rezidencia falai közt, inkább néhány polgári barát jutott eszembe. Sajnos a nagy rohanásban nem volt alkalmam felkeresni őket, így ha időm engedi, elnézek majd a cselédszálló felé. Igaz most elfelejtettem, de ha legközelebb erre járok, hozok nekik valami ajándékot. – remélhetőleg elnézik e hibát! – No persze a 20-30 fős személyzetből se kedveltem mindenkit, viszont a „dicső” családtagokkal szemben, köztük sokkal több volt a becsületes és normális arc. Utóbbiak szűk táborát erősítették pl. az ikrek, Michael a kertész, és nem utolsó sorban Stefi a cselédlány. Miután elhagytuk a kastélyt s a szomszéd városba költöztünk, nagyon-nagyon hiányoztak, de tényleg.
Elsőre ezt is furcsállhatja a kedves olvasó, hisz az ilyen „rangon aluli ismeretség” – az esetek többségében! -, ritkaságszámba ment a mai világban. Vajon miért? – ez nem költői kérdés! – A Nemesi Szabályzat, vagy másképp mondva ideológia, időtlen idők óta előírta, hogy miként viszonyuljon egy nemes az alárendeltjéhez pl. szóban és tettlegesen. Mielőtt valaki netalántán szívrohamot kapna az ijedtségtől, kérem nyugodjon meg, kivételes nincs szó semmi erőszakosságról! Ha 1 mondatban szeretnénk összefoglalni e több száz éves hagyományokat, akkor az a következőképp hangzana: tarts tőlük távolságot! Tegyük fel, gazdag nemesként alkalmazol néhány kertészt a birtokon, tisztességesen elvégzik a munkát, környezetedben sertepertélve alig zavarnak, a saját kis szállásukon élik világukat. Ennyi! E nézetnek köszönhetően e két réteg, nemes és polgár régóta elszigetelődik. Számomra ez nagyon bizarr.
Remélem így érthetőbb, miért fűztem be azt a kis megjegyzést, pár sorral feljebb, hogy „az esetek többségében!” - Ez elég fontos közlendőnek számít, hiszen a Konradok, mint sok egyéb esetben, e szabály alól is igyekeztek kibújni. Mióta is? Talán a 20. század elejétől? Kit érdekel ez? A lényeg, hogy a törtető alnemesség és a hazai bárói családok mellett a nemzetközi nagyközönség számára is komoly fejtörést okoz, ha a Neumann rezidencia eseményein a cseléd is koccint a „nagyokkal”. Vicces szituáció. Gondolj bele, egymás után jönnek az előkelőségek, pl. Olaf norvégiai gróf, aki hirtelen szembe találja magát az ikrek egyik tagjával, Friedrich barátommal. – jó arc! - Szóval e fiktív helyzetben a gróf, kit - a ruhájára aggatott megannyi kitüntetés okán -, maximum egy elektromágnes bánthatott, most e szolgálóval kell egy levegőt szívnia. Szarkazmus a köbön! - a papusnak is tetszene, ha hallaná - Annyi biztos: bár fogalmam sincs ki vezette be ezt a hagyományt, most kezet fognék vele…
Sőt még… még… Várjunk! Mi ez a motoszkálás a vállamon? Valaki fogdos. Jesszusom, talán szellemek kísértenek a kastélyban? Hajaj, a háttérből, ismerős hang szólít. - szabad a gazda – Egy régi kedves ismerős jött be a szobába, a – hozzám képest – elég csöndes szobalányunk.
-Nicsak, kit látnak szemeim. A „kicsi” Albrecht tisztelt meg jelenlétével ennyi év után? – hangjából szemernyi meglepettség se érződött - Ébredj fel, de azonnal! – szólt a parancs, s közbe – nem zavartatva magát -, izgatottan bökdöste a vállamat. Ő se változott. Örülök.
-Mi történt, hol vagyok? – hangzott el tipikus kérdésem – Stefi, te vagy az? Mit keresel itt?
Mielőtt még válaszokat kaphattam volna, hölgy társaságom fogta magát és az ablakhoz lépve kicsit szépen kihúzta a függönyt. – legyen hát világosság! – A szoba minden kis zegzugát kitöltötte a fény, de figyelmemet aligha ez, inkább Stefi látványa kötötte le. Komolyan, ha most épp beszélnék, biztos elakadna a lélegzetem, de a tiéd is. Bizony ám, 2001 óta sokkal nőiesebb lett, pedig akkor, 15 évesen is igazi kis szépségnek számított! Kezdetnek elégedjetek meg annyi információval, hogy óvodás korában lemészárolták a szüleit és ezután a Konrad család befogadta magához. – egész jó fej a papus, nemde? – Lényegében se családja, se barátja, így tökéletes játszótársnak bizonyult és a kezdeti szórakozás, később szoros barátsággá alakult. Sajnos 14 évesen elváltak útjaink és egészen a mai napig azt se tudtam, él- e még, de szerencsére nem esett komolyabb baja. – jól áll rajta a szűk ruha – Most pedig itt fekszek a kedvenc fotelban, ő időközben elterült a szemközti ágyon és egy szó se jött ki a számon. Miért is? Őszintén szólva meglepett a jelenléte, hiszen azt hittem, ha nagykorúsítják, biztosan itt hagyja e kócerájt. - tévedés történt – A feszült csöndet végül ő törte meg.
-Nocsak, az elmúlt 4 évben ennyit romlott volna a memóriád? Azért nem panaszkodhatok, hisz legalább a nevemre még emlékszel. Kész csoda! – fájtak e kemény szavak! - Igazán szégyellhetnéd magad. – fűzte hozzá mosolyogva – Mi lesz így belőled a jövőben?
-Ironizálás helyett megtennéd, hogy válaszolnál korábbi kérdésemre? – valahol a lelkem mélyen jól esett ez a kis játszadozás. A másik fél kölcsönösen kedves oltogatása ritkán sikerül oly szórakoztatóra, mint ahogy mi csináltuk és ez tetszett. Viszont csitt, ő erről mit se tud!
-Hmm. - rosszul kezdődik – Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, úgy kedvedre teszek és válaszolok, Lord Albrecht. – ehhez nincs mit hozzáfűzni! Vagy igen? A drága Stefi, mikor csipkelődés gyanánt meg szeretne alázni, e szánalmas rangot használja rám: a Lord!
Nagy általánosságban, a legkevésbé se izgatott a magasröptű „címek” s egyéb titulusok iránti harc. - a kivétel erősíti a szabályt - A közömbösség vizét egyetlen kivétel háborgatta fel, ha a szigetlakó angolokkal említettek egy szinten. Ez felháborító! Tudni kell, hogy a mai Európában szinte mindenütt, azonos elveken működött a társadalom, de még a rangok elnevezése is hasonlított. Ez a következőkből állt: tisztességes, polgári kapitalista, szegény kisnemes, módosabb középnemes, embertelen felsőbb nemes, majd a bárók/lordok és a hierarchia végén a kormányfő. Látszólag minden rendben, de akkor hazudnék! A hibát e hitvány réteg, a lord jelenti, mert – legalábbis papus szerint -, „a legutóbbi háború során csak egy hajszál választotta el a bolygót a pusztulástól. Hála nekik! E hitványak minél több kedvezményt akartak kisajtolni országuk részére, de a béke érdekében végül elálltak követeléseiktől. Rohadt kapitalisták!” Ennyi volna hát. E gyűlölködés, egészen az 1980-as évek elejétől tart nemzeteink elitje közt, s mint láthatod az ifjabb generációkra is átragadt. Mértékkel, de átragadt. Tudod, azért fontos kiemelnem ezt, mert amíg pl. a Báró az ilyen „csipkelődésért” talán 1 heti magánzárkát is adna, addig én csak nevetek egy jót a dolgon. Természetesen egy „átlagember” aligha süthetne el - még előttem se! -, ilyen viccet komolyabb leszólás nélkül, de ő Stefi! Szórakoztat, hogy jómagamat is felülmúlva, mennyire utálja a nemességet, a társadalmat, a hierarchiát és mindent, mi ehhez hozzátartozik. Csodás!
-Végülis, mi jót csinálsz e szobában? Nem odalent kéne segédkezni a nagytakarításban? – próbáltam értelmesebb irányba terelni a beszélgetést és a jelen eseményeire koncentrálni.
E helyzetben tényleg értetlenül állok, pardon fekszek a helyzet előtt, mert régebben ritkaságszámba ment, ha cselédeink kopogás nélkül jöttek be egy szobába. Igaz, nem tudhatta, hogy ma visszaértem a rezidenciára, de rajtam kívül bárki lehetne itt pl. alkalmi légyotton. Késő bánat. A fotelban pihenve - vagyis inkább éledezve -, választ akarnék kapni. Szándékaim komolyságát látva, oldalára fordult és ördögi tekintetével kezdett magyarázni.
-Albrecht, a megfigyelőkészséged mit se változott. Lássuk csak. A folyosón levő számtalan felmosó vödörből, a kiterített szőnyegekből, esetleg a nagy sürgés-forgásból következtettél a mai eseményekre? – kuncogva oltogat, hihetetlen! – Ha már itt járunk, jogos a felvetésed, mely szerint e percben is lent kéne dolgoznom, viszont a főnök az utolsó percben meggondolta magát és az emeleti szobák takarítására osztott be. Ugye milyen rendes tőle?
-Azért, mert a nagytakarítást sose kedvelted? – ezt a kedves oltogatást gyakorolni kell.
-Egyáltalán nem, te idióta! – láthatóan lelombozódott – Igazság szerint, mióta elmentetek édesanyáddal, elég unalmas a kastélybeli élet, mondhatni fájdalmasan rutinszerű! Ébredés, munka, alvás. Intellektuálisan semleges minden. Ne vedd magadra, de ha te is folyton csak a gazdag rokonaidat látnád egész áldott nap, az bizony megártana. Emlékszel még rájuk? Ők nem épp a legizgalmasabb társaság, hisz mindig ugyanazt beszélik! Mindez még hagyján is volna, de már a báró úr se a régi. – később tapasztaltam is - Jól tudom, hogy ez így egyszerre túl sok információ, de már képtelenségnek tűnt visszatartani. – szomorkás lett a tekintete! – Örülök is hogy itt vagy, meg nem is, mert jóval több kedvességre számítottam a részedről!
Nos, hát nem feltétlen úgy alakult a délelőtt, pardon a kora délután, mint az fejben el lett tervezve, de a jelen helyzetben egy dolgozat írása jelentette a legkisebb problémát. Azon ritka pillanatok egyikének lehettek tanúi, mikor a számomra fontos személy fájdalma megérintett. Vannak pillanatok, hogy az egód kényeztetése helyett segíteni akarsz másoknak. Ez is ilyen.
-Oh Stefi. Kérlek, ne haragudj. Talán a látszat csal, de komolyan gondoltam, hogy szándékosan nem akarnálak bántani. – ez az igazság. A fránya természetem mindig bekavar.
-Próbálok hinni neked. – bökte hozzám – E percben minden olyan zavaros s talán jobb lenne, ha lepihennék egy kicsit a szobámba. – aligha tetszettek e szavak. E „ház” őt is kikészítette?
-Várj csak! Lehet rosszul hallok? – a döbbenet aligha múlik el pillanatok alatt - Próbálsz? Ezzel arra próbálsz célozni, hogy egy kalap alá veszel az „átkozott” kastély ostoba lakóival? – többségük valóban az volt! – Mivel érdemeltem ezt ki? – értetlenül „álltam” a dolgok előtt.
-Először is szó sincs arról, hogy valaha is átcsoportosítanálak hozzájuk, mert sose adtál okot.
Kérlek, mellőzd az összeesküvés elméletek gyártását, valahogy nem erősséged.
-Hát akkor, miről is van szó? – kihasználtam a lélegzetvételnyi szünetet mondatai közt.
-Másodszor az ok, amiért nehezen bízok a szavahihetőségedben, hogy úgy érzem, elárultad a barátságunkat. Mikor szinte köszönés nélkül eltűntetek, azzal nagyon-nagyon megbántottál.
-Esküszöm, nem szeretnék olcsó kifogások mögé elbújni, de annak is megvolt a maga oka. – hajaj, túl veszélyes vizekre került a beszélgetés. Folytassam, vagy inkább figyeljek?
-Albrecht. – hangja remegni kezdett - Lehet, hogy igazat beszélsz, lehet, hogy nem, mert nálad ezt sose lehet tudni. Egyik percben ez, másik percben az. Őszintén, mivel akarsz meg legközelebb? – feldúlt állapota miatt fogalmazott így, de némileg igaza lehetett. Nevezzük családi vonásnak, de a barátok, az ügyfelek, de még a saját családtagja se tudtak kiigazodni a bárón és a kis Albrechten! Őszinte gondolatainkat, szinte „érzéketlen” módon adtuk elő. Eme tulajdonság az üzleti szférában nagyon is, míg érzelmi téren a legkevésbé se előnyös. Ha jobban belegondolok, nem is hibáztathatom Stefit, mert olyat kívánt, mire „képtelen” lennék.
-Kérlek, ne mondj ilyeneket, mert azzal nekem is fájdalmat okozol. – most se hazudtam! – Legalább adj egy esélyt, hogy elmagyarázzam a dolgokat. Mindent másként látsz majd, ígérem! – rossz érzéssel töltött el, hogy az idő, mire szükségem lenne, épp ellenem dolgozik.
-Szerinted bármi is megváltozhat egy üres prédikációtól? – a végét járta lassan.
-Igen. Szeretném ezt elhinni, mert a fontos dolgokért harcolni kell. - ez lenne a mese vége?
-Tudod mit? – vágott közbe - Hagyjuk ezt, Albrecht! Mit se változtál, hiszen most is csak a kifogásaidat keresed – bökte felém mérgesen – Mondhatni gyönyörű. – kis szünet után - Úgy néz ki, számodra tényleg csak ennyit jelent a barátság! Ha legalább a múltbéli dolgainkra némi tisztelettel lettél volna, nem teszed ezt velem! Csak hogy tudd, a nőknek is van büszkesége, amit te kegyetlenül eltiportál. Bárki mástól elviselnék ilyet, mondván az illető menthetetlenül ostoba, de tőled annyira fájt. Komolyan, mit gondolsz erről? – újabb hatásszünetet következett – Tudod mit, inkább ne is válaszolj, mert még jobban felidegesítenél! Jobb is, ha most távozok. Talán még egyszer összefutunk. Szia…
Ennyi volna hát, ő kirohan a szobából, s én továbbra is itt ülök tehetetlenül? Ez így nagyon nincs rendjén. Sürgősen cselekedni kell! Legrosszabb esetben, és az ügy érdekében, valami váratlan, aligha kiszámítható lépésre kellett rászánni magamat: Egy hirtelen mozdulattal, - fogalmam sincs hogyan -, de felpattanok a fotelből, Stefi után rohanok, majd a félig nyitott ajtót becsapva, átölelem Stefit. – Ennyi? Ezzel akarom megváltani a világot? - Kérdezi, hozzáteszem jogosan, az olvasó.

A ti szemszögötökből nézve e jelenetet, lényegében semmi se történt: én csak össze-vissza beszélek, ő kiborul, a lelkiismeret közbeszól és a távozás folyamata félbeszakad. Itt egész másról van szó! - jöjjön egy kis magyarázkodás. – Amikor Stefi e lépésre kényszerített, pillanatok alatt kellett mérlegelni az egyetlen lehetőséget, ami szóba jöhetett: átölelhetem vagy sem? – ostobaság mi? – Látszólag, olyan értelmetlen, már a kérdés puszta felvetése is De tévedtek! Ez igenis nagy dilemma, mert nem magával a cselekedettel van a probléma, hanem annak céljával! – micsoda? – Ne szaporítsuk a szavakat! A Konrad család berkeiben ősidők óta létezett egy íratlan „hagyomány” miszerint: öleléssel a férfi kb. soha, semmilyen körülmények közt ne kérjen bocsánatot pl. a feleségétől. Az efféle cselekedet feltételezhetően aláásná, pl. a férj, vagy apa rangját, vagy inkább tekintélyét. Ezt elkerülendő, az örökösöknek is, mint én, erősen javasolták a szabály betartását. – sose érdekelt - Ők csak remélhették, hogy valaha is alkalmazkodni fogok, a totálisan nevetséges szabályhoz. És akkor, miért hezitáltam 1-2 perce? Szimplán csak felmerült a gondolata annak, hogy távozásom óta esetleg bekamerázhatták a szobát, ami mozgásra aktiválódik. – itt bármi előfordulhat! – Elméletem bizony hamar a szellemi kukában végezte. Akkor és ott aligha érdekelt, hogy milyen következményekkel járhat az ölelés. - ennyi belefért - A helyzetez mit se változtatott: ismét szakítottam egy családi szokással. S hogy pont érte, az a hab a tortán!
Ím, itt áll szótlanul, e két bolond, kik életük során csakis egymásra számíthattak. Hm. Néha azt kívánom, bár hazudhatnék az ilyen kérdésekben, mint a múlt, de akkor könnyedén elvesznék a hazugságok között. – az veszélyes lenne – Az igazat megvallva, manapság sokkal szívesebben élek a „valóságban”, amit részben neki köszönhetek. – oltárt Stefinek! – Szó mi szó, e család elég nehezen mutatja ki érzéseit, de én szívből örülök e bolond nő társaságának. Sajnos azonban, minden rosszban akad némi rossz is, ti. a sok álldogálás – mint említettem -, aligha sorolható erősségeim közé. - remélhetőleg lassan odébbállunk - Hosszú perceken át egy helyben tipegni-topogni kellemetlen, viszont a pillanat nyugalmát bűn lett volna háborgatni.
-Köszönöm Albrecht. – úgy látszik, a varázslat megtört, és ő is lenyugodott kissé. – Olyan kellemetlenül érzem most magam a történtek után. - még nem volt a régi, de ez érthető.
-Ugyan kérlek, előttem nem kell magyarázkodnod. – valamivel együtt érzőbbnek tűnhetett a hangom, mint a beszélgetés elején, mert lassacskán ő is elhitte: sose akarnék neki rosszat!
-Csak hogy tudd, nagyon jól estek szavaid. Talán ez hiányzott belőled a legjobban, a mélyen megbúvó kedvesség. – ez az, végre jobb a kedve! – Apropó, ha nem gond, elengednél végre? – hoppá. Annyira elbambulok, hogy észre se veszem, mit csinálok épp? Mondhatni gyönyörű.
-Oh, pardon. Kívánságod számomra parancs! – elengedtem, mert még a végén azt hisz, hogy visszaélnék a helyzettel. Valami mégse stimmelt. Szembefordulva, szinte semleges arckifejezésre váltott, így már arra gondoltam: vajon most mivel bánthattad meg, te bolond?!
Hogyha megint rosszul sült el a poén, véglegesen emigrálok, mondjuk az angolokhoz? Hurrá.
-Köszönöm, hős lovag, hogy megmentetted szívemet. – hölgyhöz illően kissé meghajolt, és ezt vágta a fejemhez? Na, erre varjatok gombot! Nem rég még szomorkodott, most pedig előadja a mesebeli királylány szerepét? Őszintén, ki érti ezt? Mindenesetre az eset számomra túl zavaros, de ne panaszkodjunk, hisz a női elme az univerzum legnagyobb rejtélye! – megfejtést nyugodtan küldhettek! – Ezek után, mi a tanulság? Ha jó, ha rossz, próbálj nevetni.
A kora délutáni fontosabb eseményei ezzel kb. véget értek. Stefi, immár sokkal nyugodtabb hangulatban - s persze önkéntes alapon -, hozzákezdett a takarításhoz, így én is leléphetek innen. Oh, esetleg ha elfeledkeznék: valamelyik hétvégét az ő társaságában fogom eltölteni.

0
Your rating: Nincs

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6600

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39