Szilveszter után - Újév - második rész

                                                        2. rész

 

 

Teltek, múltak a napok, Vivien el is felejtkezett az egészről, majd egy nap a lift felé
menve azon gondolkodott miket is kell vásárolnia aznap vacsorára. Beszállt,  táskájában kotorászott, kereste a slusszkulcsát, amikor észrevette, hogy az
fent maradt az irodában. Nem volt mit tenni, kiszállt a fszt-en a többiekkel, majd visszalépett a liftbe.
Sokan szálltak be, nem is nézett igazán körbe, a szokásos biccentés és kérdés ki hányadikra megy, a negyediken azután ki is szálltak legtöbben. Egyszer csak ismerős illat, tudta, hogy érezte már, de hirtelen
gondolkodnia kellett. Akkor felnézett, meglátta a férfit, aki nem volt ismerős,
ám mégis, valami furcsa kellemes érzés kerítette hatalmába. Igen az illat ... eszébe jutott
a szilveszter éjszaka.  Ránézett a férfira, aki sejtelmesen mosolygott rá, majd odalépett
hozzá és bemutatkozott. Kovács Lóránt, a 8. emeleten a szállítási osztályon dolgozom,
előadó vagyok. Kalmár Vivien, mondta.. nahát én meg a 7. emeleten dolgozom a pénzügyön.
Akkor szinte munkatársak vagyunk, mondta a férfi kedvesen. Vivien jól megnézte,
tetszett neki a férfi sötét tüskés haja, meleg barna szemei és kedves mosolya.
Szeretsz még, kérdezte  Lóránt  huncutul, a nő elpirult a kérdésre, gondolta magában
ezek szerint nem felejtette el az akkori poénkodásukat a férfi. Mindketten nagyot
nevettek. Érdekes éjszaka volt, mondta Vivien, szőke haját kacéran hátracsapva,
de nekem itt ki kell szállnom -mondta - kicsit szomorúan. Várj, elkísérlek.
Kicsit zavartan, de mindketten mosolyogva indultak az iroda felé,
 ahol a folyosókon zöld virágok és szürkéskék futószőnyeg, egy-két siető ember.
 Az irodában két íróasztal, rajtuk laptop, telefon, oldalt cseresznyeszínű szekrény,
üvegasztalka és két szürkészöld fotel, a szőnyeg is hasonló színű csak kicsit zöldesebb
árnyalatban. Nagy háromszárnyú ablak, melynek párkányán krémszínű orchidea ,
két szárnyán ezernyi virággal, kicsit beljebb volt még egy kicsi konyharész és mosdó.  Lóránt lesegítette Vivienről kabátját, levette a sajátját is
majd a fogasra akasztotta. Foglalj helyet mondta Lórántnak, rögtön jövök...
Pár pillanat múlva már kávéillat
csapta meg a férfi orrát.  A férfi meglátta a nő névjegykártyáit, körbepillantott, majd

eltett belőle egyet a zsebébe.A nő  tálcával jött elő, rajta kancsóval, kávéscsészékkel.
Megkínálhatlak? - kérdezte a férfit,  aki mosolyogva biccentett,
éppen arra gondolt, ha felmegy az irodába főz magának,  fáradt volt még
az előző napi ügyelet miatt. - Beteg lett a kollégám, ma nem kellett volna jönnöm,- mondta -
de a munka az első -majd folytatta,- tudod, hogy eszembe voltál azóta is, látni nem láttalak, mégis
volt benned valami különös és nem felejthető, mondta mosolyogva Viviennek.

 

Másnap reggel Vivien a laptopját megnyitva egy fotót talált, sárga rózsa csokorról
és egy mondatot.... Vivien - I'ts no goodbye !és a dal linkjét! 

http://www.youtube.com/watch?v=pq6lsZoWcFE

 

 

                                                       folyt. köv.

1
Your rating: Nincs (6 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 0 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

bogyó cicánk

Összes vers

Összes vers : 6664

Összes próza

Összes próza : 426

Összes kép

Összes kép : 1045

Összes hangos vers

Összes audio : 39