Találkozás

Julien Sorel 81 képe

Mióta kiszikkadt a járógipszem, elzarándokolok az egyetlen és elérhető közelségben lévő földszinti számítógéphez. Persze nem a hétvégéken, amikor sok focimeccset láthatok a tévében. Inkább hétköznapokon. Néha felnézek a Honfoglaló portáljára. Itt találkoztunk. Újra. Hosszassabban beszélgettünk, mint néhány hete, amikor még egészséges, "jó bokás gyerek" voltam. Kölcsönös szimpátia, igény egymás társaságára. Olyan dolgaink voltak-vannak, amelyek összehoztak.

Míg ezeket a sorokat írom, a Fonográf dala szól mobilomból-Elveszett illúziók. "Akarod, hogy valóra váljanak az álmok" - énekelte Szörényi Levente. Sok álmom nem vált még valóra. Nagyon sok. De hiszem, hogy segítségeddel mindent megvalósítok majd. Idővel, persze. Bátorsággal, önbizalommal. Nekünk tényleg "találkoznunk" kellett. Ez így lett kitalálva. Szerencsénkre.

"S nem látod az álmotól a valóságot". Ez is a fenti Fonográf-dalból van. Találkozásunk lelki síkú, de lesz fizikai találkozásunk is. Időpontja kérdéses. Mikor és hol? Mi az álom és mi a valóság, Kedves? Hol a határvonal a kettő között? Számtalan költői és álköltői kérdés kavarog bennem. Miért most, miért nem jóval korábban?

A kérdéseimre persze hatnak kicsit azok a zenék, melyeket írás közben hallgatok. Most épp Falco-Junge Römer-je szól. Szegény énekes! 15 éve halott. Mekkora zenéket írt! Pl. Rock me Amadeus, Jeanny, Vienna Calling, vagy a Naked. S még sorolhatnám. Ha osztrák könnyűzene, akkor Falco! Nem DJ Ötzi.

Megint elkalandoztam. Szóval miért most "találkoztunk" az éterben, miért nem évekkel korábban? Erre a kérdésre alighanem "Nincsen magyarázat", ahogy kedvencem, Kovács Ákos énekli egy dalában. Nem feltétlenül baj ez. Minden bizonnyal van ennek oka, amit mi, emberek nem is sejthetünk. Csak ott fenn, a Magasságban

Kedves! Vigyázz rám. Ne hagyd, hogy ifjúi szívem rossz irányba hajtson. Szelídíts meg! El nem tudod képzelni, mennyire felhúzom magam egyes dolgokon és ha felmegy bennem a pumpa, hogy ki tudok kelni magamból. Ha ideges vagyok, meggondolatlanságokat beszélek. Volt, hogy emiatt távolítottak el újságszerkesztő-bizottságból. Nem is olyan rég történt mindez.

Nyugtass meg! Légy nővérem helyett nővérem, mesternőm, tanítónőm, múzsám, példaképem, szeretőm, jelzőfényem a sötétben!

Mert nekünk valóban találkoznunk kellett-kell, mert találkoznunk kell, és nem egyszer-kétszer, hanem sokszor - nagyon sokszor - annál is többször. Bizony!

 

Kunszentmárton, 2013. április 18.

1
Your rating: Nincs (3 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6434

Összes próza

Összes próza : 415

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39