Vajon az apák is sírnak?
A mi tanárnőnk, Linova asszony, bejön az osztályterembe és az ő első szavai ezek lesznek:
- Jó napot kívánok, gyermekek. Ti már harmadikasok vagytok.
A nyár folyamán ti sokat játszottatok, jól pihentetek. Most mindenki elmeséli nekem, hogy ő hol nyaralt a szüleivel.
Én nagyon kedvelem Linova tanárnőt, de miért kérdezi mindig: „Hol voltál a szüleiddel nyáron, hol voltál a szüleiddel vasárnap, mit kaptál az édesapádtól a születésnapodra?”
Linova tanárnő nem tudja, hogy nekem nincs édesapám, és mindig hazudok neki. Én teljesen nem akarok hazudni, de amikor a másik gyermekek elkezdik mesélni, hogy ők a szüleikkel a tengernél voltak, hogy ők az édesapjukkal, a saját autójukkal utaztak a tengerpartra, akkor mit mondanék? Vajon én mindig azt mondanám, hogy nekem nincs édesapám, hogy én nem utaztam autóval, hogy az egész szünet alatt egy faluban voltam a nagyszüleimnél. Nem! Én ismét mondani fogom, hogy idén nyáron is a tengernél voltam. Én elmesélem, hogy az én apám pilóta, újra volt hosszú eltávozási engedélye, hogy mi ketten az ő nagy autójával, utaztunk a tengerhez. Ott mi sokat úsztunk, utaztunk hajóval, csónakkal, mi napoztunk, horgásztunk…