Vasúton - Egy költő naplója 2

2.

Játsszak el egy nietzschei szerepet? Legyek gyermek-Napóleon, igázzam le a világot, erőszakoljam ki a tiszteletet, rettegjen tőlem minden lélek, reszkessen alattam a Föld? Álljak stabilan, zsarnoki pózban? Hódítsam meg az egész világot? Legyek gyermek-Napóleon?
Nem leszek keletei bölcs. Nem leszek szellemidéző sámán se. Nem leszek aszkézis szószólója. De gyermek-Napóleon sem, egy bohém Henrik, akit vad amazonok és rózsás dalnokok öveznek. De hát akkor ki legyek Uram?
Valahol gondolataim legmélyén mindig élt egy kép, és ezt a képet hol jobban, hol kevésbé, de mindig láttam. Igen, tudom is, hogy ki vagyok. Fiatal lángelméket látok ős-vízióimban, ezek az új-ifjak, egy új világ szerencsés nemzedéke. Én a szent trónon ülök. Gondolataim legmélyén tanyát raknak a katonák: mindenki boldog, mert egy olyan háborút vív az ember, ami nem követel áldozatot. Éljen az az új gondolat, amit én teremtettem! Aztán látok egy kihalt várost s a városnak az utcáit. A szelek csendesen zúgnak, hordják felém a ragtime-zenét. Ahol a halál, ott a legédesebb szerelem: az Ember a végítéletkor döbben rá mindenre, és a végítélet egy pillanat lesz, mégis édesebb és nagyobb az Ember egész életénél.

3.

Gnóm torzszülöttek, vagy torz gnómszülöttek? Hát ebben áll az új nyelvezet! A magyar nyelv tele van nyelvi játékokkal, amik arra várnak, hogy játszunk velük.

4.

Urak, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Nyavalyás lebujok fenekére, az Isten háta mögé járnak a Kerek Világ azon kampóskezű kalózai, és ócska gatyás matrózai, akik megunták a Mámort, viszont mégse tudnak kimenekülni belőle. Párizs… Edith Piaf dalokat hordanak a kőtörő duhajok, és semmilyen akadály nem kerülhet az útjukba, mert ezek a napszámos dolgozók vitézül küzdenek meg nap mint nap az Élettel. Párizsban chansonokat énekelnek az utcalányok, lábaikat pedig széttárják és hangosan kiáltoznak: „Dugj meg Isten, hadd szüljek egy Jézus Krisztust!”. Az alkonyat Párizsban más, legalábbis az Isten háta mögött, a lebujok fenekén: vörösebb, mint a viking fjordok és a porosz pagonyok vidékein, de halványabb, mint a hangos nyelvű itáliaiak égbenyúló Rómája felett.
Nem vagyok néger, de az Élet engem is megbabonázott. Néha én is ropnék egy-két autentikus táncot egy vérmes tűz körül, és lennék babonás, istenfélő. De nem, én európai vagyok. Bármennyire is csalogatnak az egzotikus víziók, nekem meg kell maradnom gyermek-Napóleonnak avagy Herth Ákosnak, az új Európai Nagyságnak, akit nevetni és félni és csodálni fognak a bogarak és talán egyszer majd az indiai Elefántok is. Egy éve megjártam a párizsi lebujokat. Az emberek ott esendők, de kemények is. Viharvertek, de remélők is. Pipacs-szemeikkel farkasszemet néztem, és én pislogtam előbb. Nem vagyok én ilyen helyre való. Tele álmokkal, eleven szívvel, bujasággal, magyar őserővel, európai nemes eszmékkel és egy csomó egzotikus vízióval, alpesi szerelemmel. Párizsban mindig lóg az Eső lába. Azok a lábak hiába kecsesek és gusztusosak, a párizsi költők avagy írók az Isten lábát akarják megfogni.
Nincs ars poeticája a világnak, a világnak nincs ki a négy kereke, az biztos. Hogy élhet a világ, ha nincs ars poetica a világ kerekén. Miféle emberek élnek abban a világban? Nem bíráskodni születtem, mégse tudom elhallgatni. Éljen Európa, éljen az Ember! Hol vannak ezek az égbe-kiáltások? Ki fog birokra kelni az Ördöggel?
Londonban járok. Az utcák itt kanyargósabbak, szürkébbek, és itt kutyák és macskák esnek az Égből. Torz gnómszülöttek és sovány ingyenélők lihegnek a londoni dombokon. Talán felmászok arra a dombra, és mondok valami jópofát. Jól tudom, hogy a népnek kötéltáncos kell, én mégse kenyeret osztogatni jöttem. A londoni domb csúcsán, ahol az utolsó dohány fája énekel, levettem a kalapom és meghajoltam Anglia előtt. Legyek indián, ha nem itt élt Shakespeare, akit jobbnak tartanak a magyar Ady Endrénél! Sokat nem tudok a rózsás Wales-ről, a becsületes skótokról, mégis jobban szeretem a skót zenét, mint a magyart, az Isten vessen meg érte. De azt nekem ne mondja senki, hogy a mi Ady Endrénknél jobb bármiféle rím-csavargó! Londoniak, társaim! Láttam a párizsi kőtörők verejtékét, és láttam a pipacs-szemű költők könnyeit! Hérosz gyanánt, felfedeztem Görög-földet és szirtakit jártam az Égei-tengeren. Megmásztam az Olympost, és láttam, hogy Zeusz trónján Hermész ül. Londoniak, társaim! Ha egy dandyt vártatok, csalódnotok kell, mert én dandy nem vagyok. Nem spleennel és nem olyan byroni közönnyel akarom meghódítani Európát, nem fogok büszke modorral szonettet írni és nagy tragédiákat. Én láttam sok mindent, és londoni urak, én azért jöttem el, hogy megmutassam mindezt, ahogy én látom. Éljen Európa, éljen az Ember!
 

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 22 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Türkizben

Összes vers

Összes vers : 6567

Összes próza

Összes próza : 422

Összes kép

Összes kép : 1039

Összes hangos vers

Összes audio : 39