Áldás nélkül

Sztancsik Éva Lambrozett képe

Nevetve mesélted: a muskátlik fáznak,
reggel összesúgtak, rajtuk dér portyázgat -
...és a nárcisz szirma... kókadtan didereg,
... oly kikelettelen... s marnak a hidegek.

Mutattad a fákat, mindegyik virágzott.
De a hajnali fagy itt-ott még világlott -
megcsípett levelek barnultak az ágon...
ablakomat rájuk múlt-szélesre tárom.

Emlék-szemem nézi azt a régi kertet...
ahogy az elmúlást tenyeredbe vetted -
nem lesz ebből semmi, tartottad elibém,
bolonddá tett minket tavaszunk az idén.

Hasonló időket élünk most, anyukám;
reszket a rózsatő, április vadul ám -
ridegek az esték, kabát kell nappalra,
a tél bakancsának leszakadt a talpa.

Ráérek merengni bagatell dolgokon;
kinn az eső gyomlál, én agyam foltozom;
varrogatok belül, hímezek éveket...
hogy az üreset is tartalom töltse meg.

Tudom, türelmetlen voltam néha veled,
annyira bánom már, gyötör ez eleget -
éreztem magamban, mi volna a helyes;
rám-piríthatnál, ám... tekinteted jeges.

Utólag eszmélünk, mi a legfontosabb...
harmónia, szépség, leskődni dombokat -
szeretet-bimbókat meghittség talaján...
és amíg gondozzuk: áldás az, mindahány.

(2017. április közepén)

1
Your rating: Nincs (3 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 7 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6461

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39