Áprilisi tépelődő

Sztancsik Éva Lambrozett képe

Lenge-zöld pelerin nyújtózó ágakon...
szél szeme simogat, stafétám  átadom -
fújd szavam messzire, oda, hol meghallják,
alig maradt bennem, mit úgy hívnak: nagyság.
 
Kicsinek érzem én magam e világban...
bár nincs köztünk olyan, ki lenne hibátlan -
mégsem látom sokszor a létem értelmét,
tőlem ezt olvasóm...hasztalan kérdeznéd.
 
Születtem valahol, valaholnak szélén...
akkor talán hittem: megleltem a békém -
öleltek gyermekként, szerettek biztosan, 
nem kutatta elmém, az Élet mért rohan.
 
Játszottam, tanultam és nevettem sokat...
jelenleg ajkamon csak mosolymag rohad -
romlott lesz, mielőtt beérne gyümölcse,
hogy csiling'lőn lédús folyamát kiöntse.
 
Mintha elfáradni vélném szűk napjaim...
sorban dőlnek ki mind, a tegnap lapjain -
nem bírják pihenni a sok bántó hatást,
mikkel Sorsom sújt, e hű lélek-alabárd.
 
De ne sírjon már szám! Inkább vegyem kézbe.
Cselesen tegyek hát, hadd csaljam Őt lépre! 
Kortyolok majd Erőt hűs, jövő-forrásból,
hitkardom forgatva búcsúzom a gyásztól.
 
Hogy víg-vér járhassa erem összes bugyrát
...jóapám ne lásd fenn veszendőbe munkád -
mosolyoghass rajtam, s bólogass fejeddel,
szinte hallom, így szólsz: ejtejány, ne add fel!
 
(2014.04.13. - 2018.04.28.)
 

1
Your rating: Nincs (1 vote)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6412

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39