alak-art.hu

Ez tán az utolsó szép őszi délután.

A napba hunyorgok. Lépteim még puhán

haladnak a fűben, az avar lábaim

öleli szelíden, vakít a sárga szín.

A távolba nézve mindig azt képzelem,

elfér kezeimben az egész végtelen.

Elteszem zsebembe, jó lesz rossz napokra,

amikor meggyötör téli esték pokla.

Fájdalom nem bánt most, sem egy rossz gondolat,

hátam fának vetve a barna rongyokat

nézem az ágakon és lehunyom szemem:

érzem, az őszi táj eggyé válk velem.

Fakul már a napfény, a szürke alkonyat

elnyeli lassanként a folyópartokat.

Csontjaimban érzem a közelgő telet,

és arcon csókolnak hűvös, őszi szelek.