Búcsú a déltengerektől

Ott fenekedett a sötét mélység,
míg fenn csillagport tapodott lábam
fénylő holdaknak zűrzavarában,
ahol sokak életüket félnék.

S fennakadtam zátonyán szoknyádnak.
Tengeráram sodort engem arra.
A környéket korall szín takarta,
ne sírj! Téged annyian imádnak!

Két karodba kapaszkodtam volna,
már színes ívként ragyogsz a légben;
párává vált mind, amiben égtem,
úgy éltetett, mintha meggyilkolna.

Bár csillámló sziklafalon állok,
talpam alatt néma, sötét árok.

1
Your rating: Nincs (1 vote)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 7 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6596

Összes próza

Összes próza : 423

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39