Charles Wright: Cake-Walk
Láthatatlan, nem hallható dolgok.
Mindig valami, ami után vágyódni lehet,
mivel minden, ami írva van,
együtt vágyódik velünk,
a nagy kék kócsag mozdulatlan és nyakát csavarja a kerítés-kapun,
egy negatív vonzás a Napból - a mező végét söpri...
Tizenegy szarvas a boldogság Mark Morris táncában
a fénynél áttetszőbbek, bár nehezebbek,
ha egynél többet pislogsz.
Tanultuk, hogy van a fény, és van a Fény.
Megtenni, amit kell -- észrevétlenül -- és senkiért.
A nyelv, amiben kicsi,
be van szőve bőrünk alá.
A csillagok csírái fertőznek minket.
A kócsag megfordul csapján, nyakát tekergeti.
Hallja, amit mi nem hallunk,
látja, amit mi hiányolunk.
A szarvasok kitáncolnak a napfényből, egyik a másik után.
Invisible, inaudible things, Always something to hanker for, since everything’s that’s written Hankers alongside with them, The great blue heron immobile and neck-torqued on the fence post, A negative pull from the sun-swept upper meadow … Eleven deer in a Mark Morris dance of happiness Are lighter than light, though heavier if you blink more than once. There’s light, we learn, and there’s Light. To do what you have to do—unrecognized—and for no one. The language in that is small, sewn just under your skin. The germs of stars infect us. The heron pivots, stretches his neck. He hears what we do not hear, he sees what we’re missing. The deer walk out the last ledge of sunlight, one by one.