Csak állok itt a menny alatt

Nagygyörgy Erzsébet képe

Ma hangtalan, s oly pillekönnyen
peregnek énreám a csendnek szirmai.
Mióta elmentél, 
halványabb lett a Holdnak fénye is,
s a téli éjszakák sötét brokátja,
most dörzspapírként sebzi arcomat.
Sziklányi kín ül lelkemen,
ki tudja, tán a bánat völgyéből
görgette rám a szélvihar.

Rég elmúlt, s eljövendő szép nyarakról, 
beszél a fenyves.
Reményt nevelgetek szívem mezején.
Kivénhedt, ősz varázslóként
csak állok itt a menny alatt,
suhintva megfáradt pálcámmal,
rád várva, hátha itt teremsz. 

1
Your rating: Nincs (1 vote)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 49 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Tihany

Összes vers

Összes vers : 6624

Összes próza

Összes próza : 424

Összes kép

Összes kép : 1044

Összes hangos vers

Összes audio : 39