Egy romba dőlt birodalom eseményei (eposz)

Toribá képe

"Minden édes dalban lelkünk rejti titkát egy
különös világnak, emlékeink
távoli homályába vezet GothArt, s annak
kincseivel telt elbeszélése.
Midőn elvégeztetett, és beteljesedett…
Aki mindent látott, nagy útra kelt,
istenekkel szőtt szövevényes új terveket,
teremtsenek örök értékeket!"

(Pekka)

*****************

I.

Nos, hát jöjjetek vélem e furcsa világba,
lássátok meg most GothArt jelenét.
Légyen ez írás útmutató, mint egy atlasz.
Böngésszetek,nézzétek elejét,
közepét, végét. Szívjátok be magatokba,
mint rég kiszáradt szivacs, rohanó
patakocska vizét. Érezzétek át minden
gondolatát, s lássátok, milyen jó!

Minthogy az írások mögött emberi lények
rejtőznek, s tudjuk, ember esendő.
Így a GothArton is felütötte fejét a
gonosz zöldszemű szörnyeteg. S eljött,
sárga irígységgel társult, s rontott Scarlettre,
szépszavú társunkra, aki méltón
viselheti e jelzőt. Írásai láttán
nem marad közöny, s írsz hozzá pár szót!

Mint mondom, Szépszavú Scarlette megtámadtatott.
Méhkasként megbolydult most a GothArt.
A támadó, bár lett-légyen úgyszint verstitán,
rút szavaival fröcskölte mocskát.
S édes otthonunk talán most két táborra vált.
Bár a támadót senki sem védte,
ám értékes versei el ne tűnhessenek,
mindenki jobb belátásra kérte.

De minthogy a jó szónak nem engedett mégse,
ifjú titán, Mice, joggal kizárta.
S ím, a bosszú mire nem sarkallta: álnéven
Visszalopakodott a GothArtra.
Első műve talán vad volt, gyanút nem keltett.
Tán csak nekem tűnt fel a stílusa.
És mikor újra Szépszavú Scarlette-re támadt,
száműzte végleg Mice, ifjú titán!

Egymáshoz szólva teljes GothArton az élet.
Tán az Istenek játszanak néha,
mikor egymásra uszítják alkotóinkat.
Istenek által Mice, ifjú titán,
jelen GothArtunk "atyja" rendezi a dolgot.
Dúló viharoknak szabva gátat,
internet Herkuleseként védi ez oldalt,
s alkotásra fenntartja a vágyat!

II.

Vad vihar dúl újra GothArt drága földjén.
Az Indulat folyó ma megáradt.
"Költőóriás" csapott le egy kis "firkászra".
Hogy miért tette mindezt, tán Titok!
Tudjuk, a legpusztítóbb erő belül fakad.
Testvérharc őrjöngő lángja lobog,
GothArt katlanában fortyog sűrű lávaként,
s szétfeszít minden értékes dolgot.

S ha rátör a népre, néhányan odavesznek!
Gátat vethet-e ifjú titán, Mice?
Mit tesznek most az Istenek Goth Olimposzán?
Mért uszítanak egymásra minket?
Talán nem tudják, hogy saját trónjukat rázzák?
S ha ledől, kit temet maga alá?
Indulat folyó partjai most omladoznak.
S jaj annak, ki a parton napozik.

Mert vízbe hullván elsodródik a vad árral,
örvény rántja mélybe, nincs menekvés.
Hisz nincsen mentőöv sem, mibe kapaszkodna,
hiába nyúl a víz fölé keze!
S ha majd a Goth Istenek haragja csillapul,
akkor lesz látható a pusztítás.
Kit az Indulat magával sodort, elveszett!
S a Goth tenger mélyén fekszik teste.

Bizony mondom, nem ártana pár hullámtörő,
mely felfogja a vad csapásokat!
Bősz hullámok szörnyű korbácsütései így
szelídebben érnék a gátakat.

III.

Rút belviszály dúl ismét GothArt drága földjén.
Az eddigiek közt a legnagyobb.
Gyötrődve örlődik a nép. Csak néz, nem értvén,
mi történt, s hogy jobb volt, ha hallgatott?
Ifjú alkotó jött, hitte, jobb mint itt bárki.
Bár szabadkozott, hogy ő aztán nem!
Majd az őszinte vélemény miatt vitázni
kezdett és nem túl illedelmesen.

Hogy a költészet nem tűr béklyót, kereteket.
Ezt hirdetve védte magas várát.
Arroganciából adhatna ő leckéket.
Nem fogadja meg senki tanácsát.
Pedig jó szándékkal szóltak alkotásához,
S ki melléállt, hévvel küzdött vele.
Az Indulat folyó újra elérte gátját,
áttört rajta, s kiburjánzott vize.

És az ár elsodorta ifjú alkotónkat,
s zúgva vitte azt, ki mellette állt.
S ha a GothArt-hegy krátere kitör, s az olvadt
lávát köpködve dús hamut pipál,
hogy vetheti meg lábát az oldalán, aki
ős magmakamráját piszkálgatja?
Azután kárörvendően, öntelten nézi,
GothArt földjét mily bőszen pusztítja.

IV.
Ismét kitört GothArt-föld szunnyadó vulkánja.
Nem volt elég neki a "Kék pribék".
Drupáltól szenvedő, gyötrődő népe látja,
ha nincs viszály, majd gyártunk némiképp.
Kazárok népe lakta egykor e vidéket
ősi földjük valaha itt terült.
Itt múlatták napjaik, itt haltak, itt éltek.
S bölcseletük most napfényre került.

Néhány közmondás egy tarsolylemez fonákján,
mintha mára utalna azóta.
Hisz GothArt-föld nem bír erőt venni Drupálján,
s a vezetőség nem figyel oda.
Hónapokra eltűntek, ide se bagóztak.
Egy-két beosztott nyújtott csak vigaszt
Ezen világ atyjára, Mice-ra hivatkoztak.
S az ifjú titán nem figyelte azt.:(

Ám hirtelen nyílt az idők szürke távola,
GothArt királyné új életre kelt,
s kemény szigorral sújtott barátilag arra,
ki a kazár közmondásokra lelt.
Tetézve a bajt, néhány ódoni gothartos,
Pállal küzdeni nem akarva már,
új otthont alkotott, ahol drupál nem mardos,
kék szörnyétől mentes élet vár.

De lásd, az elszakadás nem oly könnyű dolog!
S az új haza sem az igazi még.
Nehéz annak menni, kiben gothart szív dobog,
hát visszajár. Szakadjon rá az ég!
Így gondolta ezt a gótok fényes királya,
és sürgette a gyors elszakadást.
S ha lenne a világon rabsághoz még gálya,
küldene rá foglyot, egy nagy rakást.

S kapóra jött akkor egy "kedves" hozzászólás,
s a körülötte alakult vita.
Elkezdődhetett hát így a "jogos kizárás",
s eltűnt a Goth pár tartóoszlopa.:(
A király így megvédte ódon falú várát,
ős bástyáit maga rombolva le.
A krónikás is végleg befogja már száját,
s eltűnik a homályos semmibe.:(

1
Your rating: Nincs (22 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 20 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Unokámnak Dávidnak

Összes vers

Összes vers : 6364

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39