Hóangyal

Titok65 képe

Történt egyszer, réges-régen,
friss, ropogós hóesésben
sétáltam, bár fájt a hideg,
a szívemben néma, rideg
érzésekkel róttam utam,
elbújtatva jégfaluban
lelkem fájó, dühös részét…
Elmém lassú tűnődését
megzavarta egy égi hang:
csilingelő éji harang…
Nem értettem, honnan jöhet,
szemeim egy öreg tölgyet
kémleltek, mely törzse alatt
hóangyalka szárnya maradt.
Elmerengve nézegettem:
Hová repült szárnyszegetten?

Felnéztem a fellegekbe,
tekintetem Őt kereste.
Nevetését meghallottam,
bár fülemet jól befogtam:
hangja némán szállt lelkembe,
mint felhő a végtelenbe…
– Hóangyalka a földön él,
jeges télben Ő csak remél:
Elolvadhat tán ruhája,
mégsem született hiába...

Elbújtam egy jégvilágba,
szavaiban megtalálva
lényegét az életemnek
ellentmondva értelemnek:
Örök marad szárnyam nyoma,
földi lét lesz fényotthona.

1
Your rating: Nincs (22 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 21 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Unokámnak Dávidnak

Összes vers

Összes vers : 6364

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39