Hontalanul

Bár magyar vagyok, félhetek:
csatát elégszer vesztettem,
mégsem értem, hogy élhetek
szép hazámban elveszetten.

Gyermekként mindent átéltem,
panasz szavát sosem tűrtem,
sokszor álmomban is féltem,
aztán hirtelen felültem.

Gyakran keservesnek érzem,
hogy határon túl születtem,
most megannyi borús évem
s megtört lelkem eltemettem.

Lassan változik majd minden,
s hitem késztet, hogy ne féljek,
reményem az, hogy szelíden,
pillangóként szárnyra kéljek.

Nevetéstől fuldokolva
könny mossa tisztára szívem,
egy ember sem, ki mogorva,
nem veheti el a hitem.

Nyílok, mint pipacs a réten,
mely szélben lengedez lágyan,
majd tanakodom a léten:
van-e még helyem hazámban?

Kiknek „földjéhez” tartozom,
gyalázták gyenge gyökerem,
így hát mosoly az arcomon
sajnos már csak ritkán terem.

Kiejteni a nép nevét
számomra görcsös fájdalom,
korcs és hibát hibára vét,
változását nem várhatom.

Nemzetem is ily’ sorsra tér,
hát hova tűnt a számos tett?
Merre folyt a sok magyar vér,
mely mindenkit büszkévé tett?

Amerre hontalanságom
vezeti keserves sorsom,
ott meglelem az országom,
s otthonom szívemben hordom.
 

1
Your rating: Nincs (19 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6448

Összes próza

Összes próza : 415

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39