alak-art.hu

Észre sem vettél. 
Én nagyon láttalak. 
Csukott szemem
ablakán át kiesett
az idő, omlottak
a bezártság-falak.

Ott álltál háttal
közös életünknek,
hajadból vagány
jövőkócok csüngtek -
annyira 
annyira 
vágytam
kifésülni mindet,
s közéfonni
saját tincseimet...
Ám egyszer 
eltűntél.
Hirtelen
minden időt 
zsebre tettél -
és biztosan
(ahogyan ismerlek)
szerteszét engedted
valahol, akárhol,
ahol...
pirosak a rétek
és fehérek az éjek
és a szavak nefelejcs-
kékek, ott...
ahol nekem sosem
volt, sosem lesz
helyem.

És én azóta keresem
azt a néhány percem,
amikor megálltak 
az órák -
temiattad
bennem.

(2017. október)