Időmarás

Észre sem vettél.
Én nagyon láttalak.
Csukott szemem
ablakán át kiesett
az idő, omlottak
a bezártság-falak.
Ott álltál háttal
közös életünknek,
hajadból vagány
jövőkócok csüngtek -
annyira
annyira
vágytam
kifésülni mindet,
s közéfonni
saját tincseimet...
Ám egyszer
eltűntél.
Hirtelen
minden időt
zsebre tettél -
és biztosan
(ahogyan ismerlek)
szerteszét engedted
valahol, akárhol,
ahol...
pirosak a rétek
és fehérek az éjek
és a szavak nefelejcs-
kékek, ott...
ahol nekem sosem
volt, sosem lesz
helyem.
És én azóta keresem
azt a néhány percem,
amikor megálltak
az órák -
temiattad
bennem.
(2017. október)
(6 votes)