alak-art.hu

Hogy nem vagy itt, tán már nem is akarlak,
köd-alakod szétfoszlik, semmivé lesz.
Aki kétszázzal hajt a betonfalnak,
úgy lesz örök, hogy fájdalmat se érez.

Néha meglep, váratlanul egy emlék,
reám ront orvul pár veled élt napom.
Szívkésemet mintha ördögök fennék,
kicsorbult hittel nem vagdalkozhatom.

Lassul, csihad bennem a vágy hatalma,
pereg a mag, és nem marad csak szalma,
büszkén hazudva, hogy búzát se látott.

Fekszem, terítve, önmagammal szembe,
a szikét, s tampont te adtad kezembe.
Kimetszelek magamból, mint a rákot.