A kopjafa / Ági "mama" emlékére/

Még ravatalán sem láthattam,
pedig halála előtt vártam.
Tán szól a telefon: itt Ági!
Éhes vagyok végre! Hozz enni.

Csend és semmi.Néma készülék!
Én mennék hozzá, ha engednék,
de nem akarják ,hogy lássam őt
A kedves kis öreg Barátnőt...

Együtt tűrtük a kórt évekig,
ö roncs a fájdalomtól, pedig,
kórház meg a privát rendelés,
végig jártuk, mégsincs menekvés.

Most állitólag, harminc kiló,
szemében ült,a "halálhívó..."
Már nem ismer meg senkit mondják,
végső kenettel, papját várják.

A morfin hatott, megnyugodott.
Pár szót, nagyon halkan suttogott,
keresett engem, tán' ott vagyok?
Fiára nézett, mindent tudott!

Halálbamenők bátorsága,
vitte át őt a túlvilágra.
Rákerült a hófehér lepel,
ezt mind a fia mesélte el.

Hogy ne lássam igy, kérése volt,
Ne tudjam milyen, az "ilyen" holt.
És kiméletből nem szólt senki,
mikor is fogják, hamvát szórni.

Ímát is mondok sírva érte,
úgy lett minden ahogy kérte.
Ezt ő még otthon kigondolta,
kedves Barátnőm, Ági "Mama"

Szinte:
Hallom! Nyikorog a kocsija,
melynek kerekét maga tolja.
Én fájva megyek, vánszorogva.
Két lábon jársz! Siess!-mondja.

Most fakopáncs száll egy ágra,
hó zúdul, mintha Ági Mama...?
Ahogy szokott, velem tréfálna.
Karolva, élve, újra járna!

Csak ne sírnék s szívem ne fájna
és ne lenne ott a kopjafája...

1
Your rating: Nincs (6 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 13 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Unokámnak Dávidnak

Összes vers

Összes vers : 6364

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39