Maradásod vékonyka remény

Víg örömöm megrágta a bánat,
mióta tudom: elveszítelek!
Üvöltéssel tapasztom be számat,
ne hallják meg haragvó istenek,

hogy kín között felejtenélek én,
hisz itt van még, huncutul szép szemed,
ám maradásod vékonyka remény,
melynek szövetje recsegve reped.

Fogyó napok növő szomorúsága,
elárul minket, szembenézni gyáva,
szívünk közé mélyülő árkot ás.

Becsapva egymást, nem beszélünk róla,
hogy lassan eljön, közeleg az óra,
s egyik percében ott a távozás.

1
Your rating: Nincs (20 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 51 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6598

Összes próza

Összes próza : 423

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39