Még egy lekésett

temetés,
újabb megbocsáthatatlan
vétek. Eddig is volt elég.
Vége lehetne.

Áll a parton, mint a szobor,
mozdulatlan, szürke kőtömb.
Lába előtt víz folyik el.
A ködbe bámul.

Vak szemei, mint üregek,
ablakok a belső nincsre,
üvegtelen, sötét lyukak.
Távolba néznek.

Új, lekésett lehetőség?
Vissza nem térő alkalom?
Megsűrűsödött a semmi.
Meg nem ritkul már.

1
Your rating: Nincs (2 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6597

Összes próza

Összes próza : 423

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39