Nem tudom, kié a versem

Hogy az én kezem ki vezérli,
ha verset írok, nagy titok.
Új csodákra érzek, vagy régi
rozsdás nagy kapukat nyitok,
ahonnan ódon hangulattal
lelkembe szivárog a láz,
szívemre ül lanttal az angyal,
mellemen száz ördög bokáz,
én nem tudom. Szállok a légben,
könnyű vagyok, mint tollpihe,
nem alszom és nem vagyok ébren,
és nem emlékszem semmire.
Talán néhány kóválygó ősöm
készsége bennem él tovább,
talán akiknél itt a földön
sem vagyok mindig ostobább,
lehet. Ám a sorok íródnak,
tülekednek egymás alatt,
értelme támad minden szónak,
és összeáll a gondolat.
Úgy tör elő versem, mint vulkán,
forró lávát, s tüzet fakaszt.
Csodálkozom. Hiszen nem tudnám
máskor leírni ugyanazt.

1
Your rating: Nincs (21 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 6 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6461

Összes próza

Összes próza : 416

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39