alak-art.hu

Sokszor kaptam gyorsan igent,

de még többször lassan nemet,

sosem tudtam elviselni,

ha egy asszony rajtam nevet.

Csontom rágta, húsom marta

az átkozott, vad, buja vágy,

és ha egy nő azt akarta,

sosem hűlt ki miattam ágy.

Vágyakozva néztem: a dús

keblű sok aljas bestia

testén hogyan feszül a hús,

rúzsával miként festi a

száját vörösre, mint a vér

a most hullott, lágy, szűz havon,

alakja oly' pajzán, ledér,

mint mocskos festmény tűzfalon.

Éreztem, hogy kiráz a láz,

ellene mit sem tehetek,

hiába küzdök, megaláz,

úr nem, csak szolga lehetek.

E játékban sok a vesztes,

s a győztesnek sem jár babér,

de hogy százszor kiélvezhesd,

hajt előre mindig a vér.

Emlékszem: magányos esten

mormoltam néha imákat:

legyen, ki szereti testem!

Szűzleányt, olcsó rimákat

kívántam és kértem Istent,

vagy - nem bánom - az ördögöt,

magányomon ő segítsen

a magas ég és föld között.

És így múltak el az évek,

lett délből lassan délután,

de mindig csak mart a méreg,

és rohantam a nők után.

Szerelmet és kéjt keresve,

mint szomjazó a  hűs kutat,

nem feszített már keresztre

lelkifurdalás, bűntudat.

Végszóra vársz?  Most mit mondjak?

Az okosság nem kenyerem.

Felesleges sok bölcs mondat,

az igazat nem keresem.

Akit a vágy egyszer megmart

- nem szállok ezzel vitába -

és megkapja amit akart,

talán mégsem élt hiába.

2002. körül