alak-art.hu

Ülj ide, kisfiam, mesét mondok néked,
de ez olyan lesz, hogy elképed a képed.

Kislány a főhőse, de neve nem Bori,
tudod, a Piroska, ismerős a sztori.
Teli kosarával az erdőben baktat,
nem sejti a helyzet, nemsokára, sakk-matt.

Lépeget a lányka, már előre örül,
amikor a farkas,az egyik fa mögül,
kiugrik, ordítja, hogy rögtön megeszi,
de a lány két karját csípőjére teszi:

„Na, most figyuzz, ordas! Nem mondom el kétszer.
Nálam a „frászhozás” megörökölt kényszer.
Ijesztgetés-tanból osztályelső lettem,
tehát szórakozni nincsen semmi kedvem.

Én vagyok a mumus, te csak gyenge látszat,
amit zsibbadt agyad képzelete játszat,
hiába erőlködsz, én vagyok a nyerő,
megmondom őszintén: gyengén adod elő!

Ne molesztálj engem, nem is nagyon bírnád,
legjobb ha elhordod azonnal az irhád,
különben képedre olyan maflást adok,
hogy benéznek hozzád fentről a csillagok!”

Elképed a farkas, gyökeret ver lába,
szólni akarna ő, ámde mindhiába.
Piroska messze jár, vígan énekelve,
mire a csikasznak oldódik a nyelve.

Hogy mit mondott, fiam, nem gondolnád te se:

„Hű, de megváltozott, ez a régi mese!”