alak-art.hu

Mint lukas cipőben a híg sár,

mocskos évek fogam között.

Mennék tovább az út amíg vár,

de kulcsra zárt kapuk mögött.

Régen voltam már kisgyerek,

akkor hittem, mindig nyerek,

a remény régen eltörött.

Marja szemem emlékek füstje,

az elfojtott vágy újra él,

de hajamban már ősz ezüstje

és megkínzott sok kurva tél.

Mit reméljek, jót vagy rosszat?

Szépet, mit a jövő hozhat,

ha a vándor még útra kél?

Múltam csak foltozott nagykabát,

aláfúj a tegnap szele.

Életem szegényes asztalát

a sors sosem rakta tele.

Ne bántsd a föld gyarló fiát:

kereste a harmóniát,

kész csoda, hogy nem halt bele.

Voltam hívő és bús eretnek,

aki gyakran rombolt falat.

Szembe mentem a vad szeleknek,

s ki szelet vet, vihart arat.

Nézd, itt állok, törve szárnyam,

egyedül az őszi sárban,

a rozsdavert egek alatt.