Szakadékperemen ücsörögve

Itt ülök málló dolomit falon,
kint, leszakadó peremén.
A lábamat a mélységbe lógatom.
Hiányzik most a temegén.

A kő apró murvává szétesik,
a mélybe hull, porát a szél
szórja szét, viszi. Szemek nem lesik,
amint a követ mállasztja a tél.

Így mállasztja porrá szerelmemet
az elszivárgó, bősz idő.
Elmém lassanként végleg elfeled,
képed helyén a semmi nő;
már régen nem is álmodom veled.
Metszőn hideg a levegő.

1
Your rating: Nincs (3 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Türkizben

Összes vers

Összes vers : 6567

Összes próza

Összes próza : 422

Összes kép

Összes kép : 1039

Összes hangos vers

Összes audio : 39