Szunnyadó fohász

Braunel képe

 

 

A tűz mi égetett belül
csöndben kihunyva megpihen.
Az érzés el-elszenderül,
kialszik lassan a hitem…
 
Nem értem ezt, hisz szép az élet;
nekem zizeg a fán a lomb.
De, lassan kihunynak a fények,
s maga alá temet a gond.
Azért még mindig jót remélek;
de  úgy élek, mint a vakond…
 
Vaksin, sötétben, föld alatt.
S hiába túrok, nem lelem
a fényt az úton, s nem marad
se' jó remény, se' kegyelem.
Fülembe sáros föld tapad
és vérzik már mindkét kezem…

Isten, ha vagy, hát nézz reám most!
Emelj fel! Szíts újra tüzet!
Vess nekem újra puha vánkost,
ültess szívembe új rügyet!
Hogy szemem ne legyen aszályos
és fülem ne legyen süket.
 
Hogy égjen bennem újra tűz;
ne hunyjon az ki sohasem!
S ha szívem hozzád visszaűz;
Szilárd lesz újra majd hitem…

 

 

1
Your rating: Nincs (5 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

 Angyalok feszülnek egymásnak.

Összes vers

Összes vers : 6448

Összes próza

Összes próza : 415

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39