Társutazó
Kormos-fekete éjben sárga teremtés-cincogó tányér-
sajt-feles őrszem. Kutyaugatásban hallik az ének
nagy- szemén lepke kiszárad. A fényben-hártyaigézet...
Búval tekereg egy felhő, lámpás- kicsi-fényű csillag
csokorba bekötve szeánszol. Csóvaligetben
elfut az égen, szellemutazgat a múltba,
jelenbe-jövőbe, vagy hova tart, a fene tudja...
Áhítat ül meg a lelken. Más ez a tér már: időtlen,
dimenziótlan- meglepő, szótlan-erőtlen...
Lelkek kacagnak rád a Tejúton, vagy észre sem vesznek.
Ne kiáltozz; néma világban a szó semmit nem ér.Várj!
Érezned kell, ha üzennek. Halld meg a csendet
Összemosódnak az árnyak, bor-lila ködben
emlékek szakadoznak valótlanul igazzá.
Zokogásba rándul a tested, jöjj örömóda,
de szép vagy szabadság, fényességes Auróra!
Párduc a lélek is íjas ideggel felajzva:
pupilla kitágul, szem befogadja az éjjelt.
Eltűnik a sötétség, elrebben az égről a hályog,
és a szemedről: csillagod az égi jámbor,
társutazója lettél. Szállj le az éj tetejéről,
hulljon a lepel hajnalnak elejéről,
majd a kelő Nap gazdagon néki nyalábol...
A hozzászóláshoz 