Urnában porlik

Nem voltam soha irónia híján,

nevelkedtem az apám nadrágszíján,

ki szent ember volt, nem bántott soha.

 

Érdes, kicserzett tenyerében tartott,

nem rántott értem acélfényű kardot,

de jó beszédhez mindig volt bora.

 

Csak ember volt, és gyarló, mint a többi

halandó, kinek meg se kellett jönni,

ahhoz, hogy tudjuk: már megérkezett.

 

Nem őrzi testét anyaföldnek mélye,

urnába zárva porlik jó kedélye,

s nevén kopott a két á-s ékezet.

 

Csak én tudom, és két testvérem is tán,

hogy élt egykor az a Hámori István,

kinek emlékét ritkán rakja ránk

 

az enyészetnek szelleme, de hogyha

eszünkbe jut, sem megyünk vele sokra.

Nem látjuk. Már csak bennünk él apánk.

http://www.youtube.com/watch?v=GMKP6CaCPsI

1
Your rating: Nincs (18 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 30 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Unokámnak Dávidnak

Összes vers

Összes vers : 6364

Összes próza

Összes próza : 414

Összes kép

Összes kép : 1037

Összes hangos vers

Összes audio : 39