Valamit valamiért

Ördögből, miattad angyallá kárhozom,
ha tőlem azt kéred, naponta változom
patásból szárnyassá, de kérdés, hogy meddig…
Hisz, Te egy Lucifert szerettél eddig.
Szarvamat palásttal takarom le talán,
ám, hogy a glóriát elbírja-e magán,
vagy előbb szúrja át, esetleg félúton,
bármi is történik, - ígérni nem tudom…
Üstömnek tüzét a szívembe ültetem,
pokolnak sötétjét fényesre fürdetem.
Hűvösnek álmodom katlanok izzását,
hercegi kardélnek vasvilla csillámát.
Lehetnék mindig jó, félszegen csábító,
életsors-fordító lépéssel kábító…
Hófehér tollaim, simítva arcodat,
gyengéddé álcáznák sátáni karmomat.
Változni talán még meg tudok, kedvesem!
Ám, ami visszatart ettől, de rendesen,
az, hogy a sorsunkat úgy írta Teremtő:
Angyalból sosem lesz ördögi szerető!