Vándormókus (Otthontalan)

Sztancsik Éva Lambrozett képe

Minden odú foglalt, eladva az erdő;
körbenéz a mókus (világjárt tekergő) -
adjatok egy zugot, ahol megbújhatok,
annyira fúj a szél, fülem bojtja vacog.

Kukucskál a bagoly, kerekedik szeme;
tollát borzolgatva rémisztőt zengene -
nincs nálam menedék, huhogja magában,
úgy tudom máshol sem, azaz... általában.

Szegény kicsi pára, didereg a fagyban,
maradt volna távol, házában, álmatlan -
ott a nyár dajkálta, szivárvány ringatta,
daloltak a lombok, rá-rákacsintgatva.

Ám ez mind hiába, hisz honvágy kínozta,
ezért visszaindult, mit neki színpompa -
kalandor lelkéből a tempó kihagyott,
sorsa nem lesz eztán annyira hányatott. 

Sosem hitte volna, hogy rég elfeledték,
idegenné váltak az új naplementék -
és idegen ő is, tikkadt, nyúzott vándor...
csak a szél tereli, mint jólelkű pásztor.

Emlékek hadával most a bokorban hál...
szitálni kezd a hó, a gallyakkal paktál -
barátunk malteroz a hófehér habbal...
mire hajnal virrad, kész lesz a falakkal.

(2016. január)

1
Your rating: Nincs (4 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 5 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

Türkizben

Összes vers

Összes vers : 6563

Összes próza

Összes próza : 421

Összes kép

Összes kép : 1039

Összes hangos vers

Összes audio : 39