alak-art.hu

Bevallom, a tekintetekből élek,
ahogy megáll mellemen, lábamon.
Látszólag azt figyelik, mit beszélek,
pedig a testemet. Én meg adom
az ártatlant, hogy nem is veszem észre,
az intellektus felhői mögül
az állati kívánság süt ki. Végre.
A nőstény érzi bennem, és örül,

mert jó prédának lenni, akár tárgynak,
mit maga alá gyűr egy indulat,
hisz létemhez adnak jogot a vágyak.
Jó húsnak lenni, míg tart a tudat,
hogy az ernyedt kötőszövetek még nem
torzítanak el, s aki simogat,
annak kezében nem az iszonyt érzem.
Még rejthetem a hűlő ráncokat,

de közelít már lassan, napról- napra
az idő, mikor szánalmassá válok
veszendő szépségem nyomát kutatva,
amihez vissza többé nem találok.
Alaktalanná tesznek majd szülések..
belém petéznek.. akár molyok..
az ÉVEK, és a halhatatlan lélek
a petyhüdt bőr s csont között imbolyog.

(Ki eddig éhezett rám, miért szeressen?
És nekem vajon lesz- e erőm élni?
S Te, kinek több voltam, mint a testem,
tudsz- e majd szeretve hozzám érni?!