Vihar

Rétegenként rakódik le létünk üledéke
lelkünkben, mint tenger alján az iszap.
Vize kiszorítva, hogyha rengés érte,
pusztító hullámként, partra is kicsap.

Mikor megrendül a lélek-tenger medre,
s felszakad aljáról a vastag üledék,
mint a fosszíliák, benne elfeledve,
bukkan a felszínre sok régi emlék.

Mikor vihar dúl fenn, a tenger felszínén,
és a sok-sok emlék napfényre kerül,
sajkánk, ha palánkját élük repeszti szét,
utasával együtt pokolra merül.

Háborgó tengeren, roncsok közt hányódva
egyedül hajózni túl nagy veszély.
Kísérőt makacsul elutasítva
indulni útnak: bolond szeszély.

Ne hajózz egyedül, hogyha csak teheted!
Kísérjen utadra hűséges társ,
aki majd szemed és füled lesz helyetted,
amikor számodra már nagy a homály!

2011. augusztus 16.

1
Your rating: Nincs (4 votes)

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 12 vendég van a webhelyen.

Legfrissebb kép

.

Összes vers

Összes vers : 6598

Összes próza

Összes próza : 423

Összes kép

Összes kép : 1042

Összes hangos vers

Összes audio : 39